Emmanuel Macron bejelentette, hogy Franciaország elismeri a független palesztin államot

Az eddig legbefolyásosabb európai országként.

Emmanuel Macron francia és Mahmúd Abbász palesztin elnök 2018. szeptember 21-én Párizsban

Paradoxon

Szövetséges helyett mintha kereskedelmi ellenfél akarna lenni Donald Trump

Az amerikai elnök 30 százalékos vámot vetne ki az Európai Unió területén gyártott termékekre. A fenyegetés ellenére nem várható gyors gazdasági átrendeződés az óceán két partján.

Donald Trump fenyegetése szerint egy retorzióként bevezetett uniós ellenvám esetén az is hozzáadódna az említett 30 százalékos teherhez

Pompa, ragyogás és reálpolitika

A Brexit óta Emmanuel Macron az első európai vezető, aki meghívást kapott hivatalos állami látogatásra az Egyesült Királyságba.

Keir Starmer brit miniszterelnökkel is tárgyalt Londonban Emmanuel Macron francia elnök

A brit Munkáspárt göröngyös első éve, Sir Keir Starmer kormányfő a kisebbik rossz a választók szemében

A kormánypárt egy évvel ezelőtti 37,5 százalékos népszerűségéből mára 23 százalék maradt.

Donald Trump váratlanul hazament

Az amerikai elnök nélkül fejeződött be a világ hét legfejlettebb ipari államának csúcstalálkozója. Találgatásokra adott okot bejegyzése Teherán evakuálásáról.

Donald Trump idő előtt távozott a kanadai G7-csúcsról, majd utólagos szóváltásba kezdett Emmanuel Macron francia elnökkel

A francia elnök kitiltaná a közösségi oldalakról a 15 év alattiakat

Emmanuel Macron a közösségi médiát nevezte meg a fiatalok körében elharapódzó erőszak egyik forrásának, arra reagálva, hogy nemrég egy 14 éves fiú késsel halálosan megsebzett egy oktatási asszisztenst Kelet-Franciaországban.

Képünk illusztráció

„Teljesen elment az eszük” - Tagadja Emmanuel Macron, hogy felesége megütötte volna őt

Szerinte csak viccelődtek egymással és inkább a valódi eseményekre kellene koncentrálni. 

Feloldják az Ukrajnának szállított fegyvereik hatótávolság-korlátozását a nyugati partnerek

Válaszul Moszkva fokozódó ukrajnai légicsapásaira Berlin bejelentette: a szövetségesek nem korlátozzák tovább Ukrajnának szállított fegyvereik oroszországi bevetésének hatótávolságát.

Trump vasárnap rosszallását fejezte ki az orosz eszkalációs lépések miatt, internetes bejegyzésében pedig hozzátette, hogy Putyin elnök „teljesen” megőrült. Ismét bírálta ugyanakkor a megszólalását sürgető Zelenszkijt is

Cáfolta az Elysée-palota, hogy Emmanuel Macron kábítószert tartott volna magánál

Alighanem a szokásos orosz dezinformáció-terjesztés újabb epizódjáról beszélhetünk. 

Keir Starmer, Emmanuel Macron, Friedrich Merz és az asztalon lévő zsebkendő

Harmincnapos tűzszünetre szólították fel európai vezetők Vlagyimir Putyint, aki elutasította azt

Emmanuel Macron, Friedrich Merz, Donald Tusk és Keir Starmer tartottak közös sajtótájékoztatót Volodimir Zelenszkijnél Kijevben a tűzszünettel kapcsolatban. A Kreml úgy reagált: Vlagyimir Putyin elutasítja a nyugati vezetők tűzszüneti ultimátumát.

Szombaton Kijevbe utazik Merz, Macron, Starmer és Tusk, hogy támogassa Zelenszkijt

Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő közös látogatást tesz az ukrán fővárosban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és felesége, Olena Zelenszka, Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő Kijevben 2025. május 10-én.

Zelenszkij, Macron és Hszi is gratulált Németország új kancellárjának

A francia elnök minden korábbinál erősebbé tenné „a francia-német motort”, az ukrán államfő szerint háláját fejezi ki Németországnak és népének a támogatásért. Hszi Csin-ping közölte, Kína és Németország együtt fejlődik, segíti egymás sikerét.

Összeállt a Friedrich Merz leendő kancellár mögötti kétpárti koalíció

Trump, Zelenszkij és Macron is részt vesz Ferenc pápa temetésén

A lista várhatóan a következő napokban bővülni fog, a legtöbb ország állam- vagy kormányfője lerója majd tiszteletét a húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfő előtt.

Ferenc pápára emlékező hívek a lezár Szent Péter tér előtt április 21-én

Emmanuel Macron Franciaországba hívta a világ kutatóit, miután az Egyesült Államokban százával bocsátják el őket

A francia elnök végtelen horizontokat ígér.

Célegyenesben az amerikai-ukrán megállapodás Ukrajna ásványkincseiről

Az ukrán miniszterelnök-helyettes, Julija Szviridenko és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter aláírták az ásványkincsekről szóló megállapodás tervezetét.

Az ukrán miniszterelnök-helyettes, Julija Szviridenko az X-en tett közzé fotót az aláírás pillanatáról

Szembemegy Donald Trumppal és Benjámin Netanjahuval a francia elnök

Emmanuel Macron közölte, támogatja a Trump kitelepítéssel járó Gáza-tervére válaszul Egyiptom által kidolgozott és az Arab Liga által is elfogadott gázai újraépítési tervet.

Macron felvázolta terveit az egyiptomi elnöknek

Szertefoszlóban Marine Le Pen álma, hogy ő legyen Franciaország következő elnöke

Ma dönt a francia bíróság arról, elítéli-e a Nemzeti Tömörülés vezető politikusát az illegális pártfinanszírozás kapcsán. Ha igen, akkor aligha indulhat  a 2027-es elnökválasztáson. De még van reménye.

A Le Pen elleni ítélet egy 2016-os törvényen alapul. Azóta a polgármestertől a pártelnökig bárkit kizárnak a következő választásról, akit közpénzek elsikkasztása miatt elítélnek

Franciaország újabb kétmilliárd eurós katonai segélyt ad Ukrajnának

Emmanuel Macron francia elnök fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt a „tettrekészek koalíciójának” csütörtöki párizsi csúcstalálkozója előtt.

Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő sajtótájékoztatót tart a párizsi Élysée-palotában 2025. március 26-án.

Hadműveleti tervezés földre, vízre és levegőre

Kevés konkrét részlet került nyilvánosságra a csütörtök délután az észak-londoni Northwood bázison, az Egyesült Királyság fegyveres erejének állandó főhadiszállásán megtartott tanácskozásról, amelyen az elmúlt három héten személyesen, illetve konferenciabeszélgetés formájában Ukrajna megsegítésére létrejött koalíció katonai szakértői vettek részt. 

Emmanuel Macron szerint nem kell Oroszország engedélye, hogy Ukrajnába európai békefenntartókat küldjenek

A francia elnök úgy véli, Vlagyimir Putyin nem akar békét. 

Donald Trump kiszámíthatatlan, Emmanuel Macron nukleáris védőernyője kezd megtetszeni Európának

Franciaország kiterjesztené a nukleáriis védőernyőjét más európai országokra is. Az elképzelés nem új, csak Emmanuel Macron már nem ütközik olyan ellenállásba az ötletével, mint korábban. Ez Donald Trump kiszámíthatatlanságának köszönhető.

A Bordeaux melletti Laser Mégajoule nevű kísérleti központban zajlik a francia nukleáris elrettentő erő szempontjából kritikus nukleáris kísérletek modellezése

Charles Gati: Történhetett volna ez másképp is

Trump kedveli Orbánt, de nem tetszik neki, hogy Orbán mögött ő legyen a nyugati értékek (és Ukrajna) második árulója. Első akar lenni, csak hát ez a hely már az Orbáné.

Donald Trump hiúsága határtalan, ha
hízelegnek neki, elolvad

Érződik a Trump-hatás az Európai Unió országain, de finoman szólva nem úgy, ahogy az amerikai elnök szeretné

Bár a Trump-adminisztráció nyíltan támogatja az európai szélsőjobboldalt, ez több uniós országban éppen az ellenkező hatást éri el. Az emberek nem szeretik, ha kívülről mondják meg nekik, kire szavazzanak.

Bár Trump adminisztrációja nyíltan támogatja az európai szélsőjobboldalt, ezzel több uniós országban épp az ellenkező hatást éri el

Orbán Viktor százmillió forintos páncélozott BMW-vel ment tárgyalni Emmanuel Macronhoz

Bár a magyar miniszterelnök Facebook-oldalának kezelői titkolták a luxusjármű típusát, a PR-csapat pechjére kormánypárti, megafonos megmondóemberek videóin még a rendszám is jól látszódik.

Emmanuel Macron: Franciaországnak készen kell állnia arra, ha az USA már nem lesz mellette

A francia elnök fél órával az Orbán Viktorral való találkozója előtt mondott beszédet. Bejelentette, megszervezi az európai országok vezérkari főnökeinek csúcstalálkozóját. 

Emmanuel Macron beszédet intéz a francia nemzethez fél órával az Orbán Viktorral való találkozója előtt

Közös sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnökkel elviekben nem tervez.

Új utakat keres a francia elnök és a brit kormányfő, Volodimir Zelenszkij megüzente, hogy őt nem lesz könnyű leváltani

A Trump-adminisztráció egyre csak fokozza az Ukrajnára gyakorolt nyomást. 

Valószínűleg nem utoljára találkozott Macron és Sir Keir Starmer Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel ilyen szűk körben

Emmanuel Macron meghívta Orbán Viktort Párizsba

A találkozó fő témája az orosz-ukrán háború.

Európa most már vállalni akarja a legnagyobb terheket, mentené Trump és Zelenszkij viszonyát a teljes összeomlástól

Tűzszüneti terv készül, Oroszország nem diktálhatja a feltételeket. A Putyin-rezsim már nem aggódik, a szabad világ viszont kereshet egy új vezetőt.

Starmer jelezte, a Macronnal és Zelenszkijjel előkészített tűzszünetet Washington elé terjesztik majd
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang