Lemondott a litván miniszterelnök

A helyi médiában júliusban több fényfeltáró írás jelent meg Gintautas Paluckas múltbeli és jelenlegi vállalkozásairól, állítólagos visszaéléseiről, köztük olyanokról is, amelyek több mint tíz évvel ezelőtt történtek.

Korábbi felvétel

Lemondott Berg Dániel, a II. kerület részegen randalírozó momentumos alpolgármestere

A politikus még májusban okozott botrányt egy kávézóban. Azóta betegszabadságon volt, mostanra látta be, hogy szenvedélybetegsége hátráltatja a munkában.

„Jakab Roland vezérigazgató maga hágta át azt a szabályrendszert, amelyet a kommunikációs szabályokban az ő aktív részvételével rögzítettek”

Szombaton, a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde után derült ki, hogy a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója tagja Orbán Viktor első Digitális Polgári Körének. 

Lemondott a tavaly 76 százalékkal megválasztott kiskunfélegyházi polgármester

Csányi József a jövőben tanácsadóként vállal szerepet a város fejlődése érdekében.

A távozó Ordas Eszter azt állítja, továbbra is támogatja a Tisza Pártot, minden más hazugság

Szentkirályi Alexandra szerint viszont azt nem bírta, hogy Magyar Péter sakkban tartja a Tisza Párt fővárosi frakcióját. 

Lemond közgyűlési mandátumáról a Tisza fővárosi frakciójának vezetője

Ordas Eszter július 15-ével távozik.

A pofon után lemondott Várnai László zuglói alpolgármester

Mindemellett az őt elítélőket arra kérte, gondolkodjanak el azon, hogy vesztették-e már el a türelmüket, ha őket vagy a gyerekeküket a legdurvább szidalmazás érte.

Várnai László osztálykiránduláson megütött egy 16 éves tanulót

Nem mond le a fideszes önkormányzati képviselő, aki megosztotta a Dobrev Klárát és nagyapját gyalázó antiszemita posztot

Szerinte a bocsánatkéréssel minden el van intézve.

Lemondott, függetlenként indul 2026-ban a Momentum szegedi elnöke

Halász Noémi közölte, nem a pártja határozata miatt hozta meg ezt a döntést.

Halász Noémi

Novák Katalin: Pokoli másfél év van mögöttem, azért ez egy nagyon embert próbáló időszak volt

„Hadd ne kelljen századszor ugyanazt a választ elismételni” – mondta a 444-nek, amikor a portál a kegyelmi ügyről próbálta kérdezni.

Lemond minden tisztségéről a gyömrői polgármester

Nem tud érdemben dolgozni, annyira elszabadultak az indulatok. 

Vitézy Dávid: Ha kineveznének főpolgármester-helyettesnek, akkor azonnal lemondanék

 Senkinek nem érdeke az előrehozott választás Budapesten, de az előfordulhat, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek szavaznia kell a saját feloszlatásáról – mondta a Népszavának Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, aki nem titkolja: ma is megvan benne az a fajta elégedetlenség, ami tavaly arra sarkallta, hogy elinduljon a választáson. Interjú.

Én nem fogok semmiféle pénzügyi ellenőrzés ellen érvelni, de komoly, részletes átvilágításra aligha van idő – vélekedett Vitézy Dávid a kormány legújabb, Budapestet érintő tervéről

A magyarok többsége szerint az Orbán-kormány mindenkit becsapott, a miniszternek le kellene mondania a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után

Tízből hat embert felháborít, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Tisza által közzétett felvételen a békementalitással való szakításról beszélt. Ugyanennyien gondolják, hogy az Orbán-kormány becsapja a szavazókat, amikor látszólag a béke mellett tesz hitet.

Béke vagy háború? – A többség nem szereti a kettős beszédet

Összeomlott a hágai kormány, lemondott Dick Schoof holland miniszterelnök

Dick Schoof néhány órával azután tett bejelentést erről, hogy Geert Wilders Szabadságpártja kilépett a kormánykoalícióból. Hollandiában valószínűleg ügyvivő kormány alakul a NATO-csúcsra, előrehozott választás jön, ahogyan az ellenzék is követeli. 

Dick Schoof holland miniszterelnök sajtótájékoztatója Hágában június 3-án

Gaal Gergely: A KDNP mostani vezetése nem képviseli hitelesen a keresztény értékeket

Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy pont az utóbbi 15 évben csökkent a hívők száma Magyarországon.  Semjén Zsolttal a nyilvánosságra lépése óta nem beszélt

Karácsony Gergely: Vitézy Dávid senkit nem tűr a BKK élén, aki nem ő maga vagy akit nem tekint saját emberének

Szerinte ezért kellett távoznia a vezérigazgatónak. 

Walter Katalin és Karácsony Gergely

Walter Katalin, a BKK távozó vezérigazgatója: Nem lemondtam, hanem felmondtam

Hangsúlyozta, semmiféle botrány nem volt a cég körül, döntése a politikai bizonytalanság miatt született meg. 

Walter Katalin - korábbi felvétel

Lemondott Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója

Minden illúziója szertefoszlott – indokolta a döntését. 

Lemond a Fidesz-KDNP ózdi képviselője, miután elismerte, hogy tolatás közben elütött egy embert

Ráadásul a szonda is elszíneződött. 

Feljelentést tett és lemondott Sümeg KDNP-s alpolgármestere

Konkrétumokkal egyiket sem indokolta.

Lemondott a KDNP egyik elnökségi tagja, mert hiteltelennek tartja a párt vezetését

Gaal Gergely a párt elnökségi ülésén felvetette, hogy a KDNP-nek esetleg saját karakterrel és üzenetekkel kellene kampányolnia, amire Semjén Zsolt kikelt magából, és személyeskedni kezdett vele.

Lemondott a japán agrárminiszter, miután azzal büszkélkedett, hogy nem kell rizst vennie, mert kap ingyen a támogatóitól

A szigetországban a rizs ára – a gyenge termés miatt – csaknem duplájára nőtt tavalyhoz képest.

Önkéntesek rizst ültetnek a Wajima városban, Japánban 2025. május 10-én.

Kiss László nem lát okot arra, hogy lemondjon

Az ellenzéki politikus attól tart, hogy az ellene bevetett eszközöket Magyar Péterrel szemben fogják majd alkalmazni. 

Deutsch Tamás váratlanul lemondta a beszédét a budapesti Európa-napon, amelyen felszólal a Tisza Párt alelnöke, Tarr Zoltán is

A fideszes EP-képviselő senkit nem küldött maga helyett, a visszalépésére pedig még nem adott magyarázatot.

Szabad-e gyurcsányozni?

Civil beszéd

Társkereső oldalon közzétett képei miatt bukott meg a svéd kormány nemzetbiztonsági tanácsadója

Az átvilágítás során nem közölte ezt a tényt. 

„Polt Péter mindig is megmaradt fideszesnek”

Majtényi László a viaszhoz hasonlította a legfőbb ügyész személyiségét, akit Hende Csabával együtt alkotmánybírónak jelölt a Fidesz. Kaltenbach Jenő nem lepődött meg, hisz az Alkotmánybíróság már régen elveszítette függetlenségét.

Polt Péter „áthelyezése” várható volt, így újabb 9 évre választhat a Fidesz legfőbb ügyészt

„Most mi jövünk!” - Reagált az MSZP Gyurcsány Ferenc visszavonulására

Úgy fest, a szocialisták optimistán tekintenek a fejleményekre. 

Komjáthi Imre

A Fidesz-frakció megállapította, hogy Gyurcsány Ferenc lemondásával semmi sem változik

Az erről szóló Facebook-bejegyzés szerint az ellenzéki párt „Dobrev Klárával az élen ugyanúgy ukránbarát marad és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza Párt és Magyar Péter”.

Korábbi felvétel

Catalin Predoiu lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában

Az ideiglenes államfő (csaknem) teljes jogkörrel intézkedhet az új elnök hivatalba lépéséig, de nem oszlathatja fel a parlamentet és nem írhat ki népszavazást.

Korábbi felvétel
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang