Pszichológusként kiemelten fontosnak tartom, hogy megértsük ezeket a nehézségeket, és a lehetőségekhez képest stresszmentes, támogató környezetet teremtsünk a sikeres átmenet érdekében.
Az iskolakezdés anyagi oldala talán a legkézzelfoghatóbb probléma és a legmegterhelőbb a szülők számára. Egy átlagos család számára a tanszerek, ruhák, és egyéb felszerelések beszerzése komoly kiadást jelent, ami sok esetben a havi költségvetésen messze túlmutat. Természetesen úton útfélen hallani, hogy a tankönyvek ingyenesek és ez már nagy segítség… Nagy segítség lenne, de sok szakavatott pedagógus és a szülők jelentős része is tisztában van azzal, hogy a belső tartalmuk nem mindig megfelelő tudást biztosít az emberpalántáknak, így a tanerőnek bizony más tankönyveket kell rendelni a megfelelő ismeretanyag átadásához, ami pluszpénzbe kerül.
Az alap füzeteken és tanszereken túl, a gyerekeknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy bizony nőnek, így minden évben újabb és újjab ruhatárra, tornafelszerelésre és ünneplőre is szükség van. Ezek a kiadások a családok jövedelmi helyzetétől függően jelentős stresszt okozhatnak, és sajnos sokszor a minőségi oktatáshoz való hozzáférés is korlátozottá válhat, ha a család nem engedheti meg magának a szükséges eszközöket.
Idén az átlagos tanszerlista 60 és 80 ezer forint közé esik gyerekenként.
Ezt az összeget gyakran más kiadásoktól kell elovonni, ami komoly fejtörést és szervezést okoz. Ha spórolni szeretnénk, érdemes már nyár elején részletekben félretenni a pénzt, vagy korábbi akciókon beszerezni ami vélhetőleg biztosan kell. Én gyakran leárazásokon veszek nagyobb méretű cipőket, „egyszer úgyis belenő” felkiáltással. De a különböző használt adok-veszek oldalakon is ki lehet fogni jó darabokat. Idén külön nehezítette a helyzetet, hogy mi például csak augusztus utolsó hetében kaptuk meg a pontos listát, és addig csak vakon találgattunk, hogy vajon miből mennyi kellhet, és milyen. Ez fokozza a nyomást, és a kapkodási faktor sem tesz jót a családi békének. Egyszerűen „fantasztikus”, hogy az amúgy is magas családi pótlékot, a szeptemberit korábban kapjuk, meg így befoltoztunk egy piciny lyukat a szakadt zsákon, mely a következő hónapban szinte magától szakad. És most ne is beszéljünk arról, hogy az iskoláknak annyira szűkös a keretük, hogy sok helyen a tisztasági csomagtól akár a berendezési tárgyak beszerzéséig is szülői segítség kell. Amit persze szivesen megtesz a szülő, anyukák festenek, apukák csapot szerelnek, és ezzel mind a saját megélhetésüktől veszik el az időt, tovább apasztva a családi kasszát.
Az anyagiakon túl az iskolakezdés, a felvázolt helyzetekből adodóan, mentális terhekkel járó stresszforrás is. A gyerekek számára a változás önmagában is kihívás. Egy új környezet, új tanárok, és új osztálytársak. A gyerekkori biztonság és megszokottság hirtelen átalakul. Ez a bizonytalanság félelmet, szorongást, és alvászavarokat okozhat. De nem csak a gyermekben, hanem a szülőkben is. Ott a folyamatos időnyomás, és színre lép a logisztikai káosz is. Új iskolánál a szülők is igyekeznek megfelelni, hogy a róluk kialakított kép miatt ne legyen beskatulyázva a csemete.
Fel kell osztani a feladatokat, ki menjen a végeláthatatlan szülőire, ki és hol szerezze be, készítse elő az iskolaszereket, és végül hogyan jut el a gyermek a különórákra, egyáltalán mihez van kedve, mit szeretne csinálni.
Sokszor már ilyenkor faggatják a gyereket, hogy milyen iskola utáni elfoglaltságra szeretne járni, pedig ő csak túl szeretné élni a stresszes szeptembert, pont úgy, ahogy a szülei. Ilyenkor fontos az, hogy kicsit helyezkedjünk bele a gyermeki létbe, idézzük föl, hogy nekünk milyen egy teljesen új, idegen helyen helyt állni, megfelelni és mindenre figyelni, pláne egy hosszú meleg nyár után, mely tele vannak érzelmekkel, kacagással és engedményekkel. Emlékezzünk vissza, milyen volt az első iskolanapunk, miktől féltünk és mit tettünk, hogy barátokat szerezzünk és beilleszkedjünk. Fontos, hogy a gyermek tudtára adjuk, hogy normális, ha fél vagy izgatott. Megoszthatjuk vele a mi élményeinket, hogy éreztessük, hogy teljesen természetes, amit érez. Ilyenkor, tudom nehéz, de mi szülők is legyünk türelmesebbek, ne lépjünk rögtön a szigorú fegyelmezés útjára, legyen mindenképpen átmenet, hogy a csemete megszokhassa az új helyzetet.
Mi például kimentünk az erdőbe sétálni és őszi verseket mondtunk, tanévkezdéssel kapcsolatos történeteket elevenítettünk föl, így kicsit ráhangolódtunk arra az útra, ami előttünk áll. Ketten, hárman, ahányan vagyunk egy szövetségben.
A szülők is hasonló nyomással szembesülnek, mint a kicsik. Hírtelen visszajött mindenki a pihenésről, nyaralásról, szabadságról és valahogy mindenki egy hét alatt akarja megoldani a felhalmozott problémákat, kipipálni a nyár alatt összegyűlt feladatokat. Emiatt a feszültség nöttőn nő, és az idegrendszerünk túlélő módba kapcsol.
Nem baj, ha kerül előrecsomagolt finomság az uzsonna közé, nem baj, ha nem első nap van bekötve az összes könyv, nem baj ha nem leszünk rögtön SZMK tagok.
Szülők vagyunk, nem robotok, haladjunk szépen sorjában, és próbáljuk megőrizni a békét és a nyugalmat.
Az új napirend, a reggeli rohanás és a házi feladatok rendszere további stresszt okozhat a család dinamikájában. Egy szülő így fogalmazta meg a problémát: „Sokszor érzem, hogy egy második munkahelyem van: a gyerekkel együtt kell tanulnom, és a házi feladatok megoldásában is segítenem kell, ami sokszor az én szabadidőmet és pihenésemet veszi el.” Nem szégyen ezt beismerni, csináljuk úgy, hogy próbáljuk megőzzni az ép elménket, és ne kapcsoljunk szuperanyu-üzemmódba, mert a családi kapcsolataink láthatják kárát.
Különlegesen nagy kihívás az iskolakezdés, vagy bármilyen változás egy család életében, ha a tagok között van spektrumzavarral élő. Számukra a változás, a rutin felborulása és a kiszámíthatatlan környezet rendkívül szorongató lehet. A szenzoros túlterheléssel élőknek az iskolai zajok, a fények és a tömeg mind-mind problémaforrás lehet. Egy spektrumzavaros gyerek számára az osztályterem ingergazdagsága olykor szinte elviselhetetlen, ami dühkitöréseket vagy teljes visszahúzódást eredményezhet. Például, egy tanítási órán a székek tologatása, a krétapor illata, és a folyosóról beszűrődő zajok mind-mind olyan ingerek, amelyekkel a gyerekek nehezen küzdenek meg. A beilleszkedés kihívása autista gyermekeknél különösen nehéz. A szociális interakciók szabályainak megértése, a barátságok kialakítása, és a kortársakkal való kommunikáció is sokszor gondot jelent. Sokszor félreértik őket, ami elszigeteltséghez és magányhoz vezethet. Érdemes előlre beszélni a tanárokkal, hogy ilyenkor mit tehetnek, hogy megkönnyítsék a beilleszkedést, ha nagy a baj, akkor a többi gyerekkel is lehet akár egy osztályfőnöki óra keretein belül beszélgetni erről.
A szülőknek nem csak a gyermekük mentális állapotával kell foglalkozniuk, hanem a sajátjukkal is, hiszen a szülők között is szép számmal akad, aki ADHD-s vagy más sprektumon mozog, ezért gyakran az iskolával való kommunikáció is nehézséget jelent. A megfelelő szakmai támogatás és a pedagógusok felkészültsége kulcsfontosságú, de sok esetben ez hiányzik, ami további terheket ró a családra.
Egy autista kisfiú édesanyja, Petra, így beszélt a kihívásokról: „Már a beiratkozás is hatalmas stressz volt. A fiam nem bírta a hosszú várakozást és a tömeget, de én sem. Folyamatosan az órát néztem és szorongtam. A fiammal összekapaszkodva a nagy melegben éltük túl, egymást támogatva, de tudtam, hogy jó példát kell mutassak neki, hogy igenis ki lehet bírni, mert az életben sajnos sem a sprektumon élő gyerekekre, sem a sprektumon élő szüleikre nincs felkészülve még a világ.
Az iskolakezdés nehézségeit nem lehet teljesen kiküszöbölni, de a terheket csökkenthetjük. Kezdjük el a felkészülést időben! Beszélgessünk a gyerekkel az iskoláról, mutassunk neki képeket róla, és ismerkedjünk meg az útvonallal. Együtt készítsük el a tanszerlistát, és vonjuk be a gyereket a beszerzésbe. Ez segít a bizonytalanság csökkentésében, és a gyermek is részese lesz a folyamatnak. Mi például akárhányszor nyáron az új iskola mellett haladtunk el a kocsival, egy rögtönzött „iskolai híradót” játszottunk, melyben elmondtam az aktuális híreket, amiket csöpögtettek a levelezőlistán, ebből aztán mindíg nagy nevetés lett, és így vidám kíváncsiság költözött a lelkünkbe. Keressünk fel más szülőket és osszuk meg a tapasztalatainkat! A tudat, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek, megnyugtató lehet. Kereshetünk támogató csoportokat is, különösen ha spektrumzavaros gyermekünk van.
Ne habozzunk pszichológushoz vagy más szakemberhez fordulni, ha a stressz és a szorongás elviselhetetlennek tűnik. A szakember segíthet a gyermeknek és a szülőknek is a szükséges megküzdési stratégiák elsajátításában.
A pszichológus nem ördögtől való, segít a lelki egyensúlyunk megörzésében és megelőzhetjük vele a nyomás és a tartós stressz kialakulását. Az iskoláknak és a pedagógusoknak is fel kell készülniük a gyermekek fogadására. Képzések, támogató programok és érzékenyítés révén egy sokkal befogadóbb és támogatóbb környezetet teremthetnek. A spektrumzavaros gyerekek esetében az egyéni fejlesztési tervek (EFT) és a differenciált oktatás elengedhetetlenek. Fontos, hogy a pedagógusok megértsék a gyermek speciális igényeit, és rugalmasan kezeljék a helyzeteket.
Az iskolakezdés egy új fejezetet nyit a gyermek és a család életében. Ne hagyjuk magukra őket ebben a folyamatban! A megértés, az empátia, és a megfelelő támogatás révén az izgalom és a várakozás felülmúlhatja a stresszt és a félelmet.