Az oroszoknak akkor sem kell a béke, ha újrarajzolják Ukrajna határait, a kínaiak érdeklődve figyelik az amerikai bűvészmutatványt

Mi a legfőbb hozadéka a múlt heti alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozónak, majd Donald Trump ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott megbeszéléseinek?

Részben kioltották egymás hatását, ami Európa és Ukrajna szempontjából nem rossz. Az alaszkai találkozó a legtöbb szakértő, de még a republikánusokhoz közel álló Fox News szerint is Oroszország sikerét hozta. Vlagyimir Putyin elmehetett az Egyesült Államokba, ahol vörös szőnyeget terítettek elé és egyenrangú félként tárgyaltak vele. Bár Trump elnök stábja is sikerről beszélt, jelzésértékű: alig három óra után kurtán-furcsán véget ért a találkozó, s a két elnök tájékoztatóján az újságírók nem kérdezhettek. Az amerikai elnök egyelőre letett az Oroszországot súlyos következményekkel fenyegető szankciókról, amelyekkel sikerült a tárgyalóasztalhoz kényszerítenie Moszkvát. Putyin lényegében azt mondta el, amit már eddig is mondott. Tehát ha történt előrehaladás, azt körülbelül úgy lehet értelmezni, hogy az amerikaiak közeledtek az orosz állásponthoz.

Ennek a fő eleme az, hogy tűzszünet nélkül kéne hozzálátni egy békemegállapodás kidolgozásához?

Igen, de ilyen nem szokott lenni. Persze, kellenek előzetes béketárgyalások, de nem úgy, hogy a fronton közben folyamatosan dörögnek a fegyverek. Ukrajnának ez nem jó, mert az oroszok erők lassan de folytatják donyecki térnyerésüket. Akkora létszámfölényük nincs, hogy egyszerre több helyen szorongassák az ukránokat, de van ahol napi 1-200 métert, esetenként napi 1-2 kilométert is előre tudnak menni – igaz, hihetetlen véráldozatok árán. Ám a lakosság és a hadra fogható népesség számához képest még mindig jóval kisebb arányú az oroszok 800 ezer főre tett eddigi embervesztesége, mint az ukránok vélhetően feleekkora veszteségei. Tehát Ukrajnának érdeke lenne egy azonnali tűzszünet, Oroszországnak viszont nem. Hiába kezeli mostanára kész tényként mindenki, hogy valamikor úgyis újrarajzolják Ukrajna határait, a Kremlnek így sem kell a béke.

Amúgy is óriási presztízsveszteség lenne számára, hogy a három és fél évi háborúval csak ennyit ért el.

Alaszkában Putyin tett egy olyan kijelentést, hogy Donyeck egészének az átadásáért cserébe kész leállítani a harcokat a front többi részén. Milyen megfontolás állhat e mögött?

Putyin pontosan tudja a konfliktus kezdete óta, hogy ezt a javaslatot az ukránok nem fogadják el, tehát minden kockázat nélkül úgy tehet, mint aki nagyon meg akar egyezni, s ennek érdekében nagyvonalú ajánlatot tesz. Hozzá kell tenni, hogy egy döntetlenre álló háborúban azért furcsa olyat kérni a másik féltől, hogy mindenféle ellentételezés nélkül ürítsen ki területeket. Ráadásul olyan területekről van szó – benne az észak-donyecki Kramatorszk és Szlovjanszk egykor százezres nagyvárosaival – amelyeket az ukránok 2014 óta erődítenek. Tehát itt vannak a legjobban kiépített ukrán védelmi állások, aknamezők, lövészárokrendszerek, bunkerek stb. Itt még a terep is dombvidéki, kisebb-nagyobb horhosokkal, vízmosásokkal tagolt, nyugatabbra viszont ezt alföldi jellegű területek váltják, ahol az orosz gépesített alakulatok sokkal könnyebben tudnának ún. manőverező hadviselésbe átmenni. A Donyec-medence a cári Orosz Birodalomnak és a Szovjetuniónak is az iparközpontja volt, tele van ipari városokkal, vasbeton épületekkel, amik védelmi célra sokkal használhatóbbak, mint a falusi jellegű települések. Nem véletlen, hogy egy-egy 10-20 ezres városkát akár hónapokig, sőt, nem egy esetben egy-két évig is ostromoltak az orosz erők.

Nyilván ez várna rájuk Kramatorszknál is, amely ennek a térségnek az egyik központja.

Igen, hacsak nem omlik össze az ukrán haderő. Vannak olyan jóslatok, hogy most már tényleg összeomlik, csak hát – bizonyos elemzőktől – ezt hallgatjuk több mint három éve. Jelen állás szerint azért ki tudnak tartani, bár nyilván egyre kevésbé motivált az ukrán haderő és a lakosság is belefáradt a háború borzalmaiba, de becslések szerint Kramatorszk elfoglalása így is akár egy évbe beletelhet. Ahhoz képest, hogy egy alkuban megszerezni Donyeck még ukrán kézen lévő részét Moszkva számára óriási siker lenne, cserébe nem ajánlott fel semmit. Csak azt, hogy a nem feltétlenül legitim népszavazásokra hivatkozva annektált Zaporizzsja és Herszon megyékben leállítja a hadműveleteket. Ugyanakkor az orosz alkotmány szerint ezekben a régiókban – mivel úgymond önként csatlakoztak – már az ukránok az agresszorok, tehát Oroszország következő lépése valószínűleg az lenne, hogy Donyeck elengedése után e két régió még ukrán kézen lévő részét is követelné, ami egy több tízezer négyzetkilométeres terület. Ráadásul ez a két megye a Dnyeper nyugati partjára is átnyúlik, vagyis Ukrajnától elvennék az egyik legjobb természetes védvonalát az ország középső és déli részén. Kijev ebbe végképp nem mehet bele. Úgyhogy az oroszok kezdetnek nem is ezt mondják. Ugyanakkor ha figyeljük Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő nyilatkozatait, akkor azokban újra és újra feltűnik a zaporizzsjai és a herszoni régió egészére formált igény is.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ugyan Ukrajna kaphat a szövetségesektől biztonsági garanciákat, de csak olyanokat, amelyeket Oroszország nem vétóz meg, és Oroszország úgyis mindent meg fog vétózni. Hiszen ismert a követelése, hogy Ukrajna szerelje le a haderejét, adja vissza a nyugati fegyverrendszereket, ürítsen ki területeket, magyarán mondva hozza magát önvédelemre teljesen alkalmatlan állapotba. Nem mehetnek be külföldi békefenntartók, pláne nem európai vagy NATO-csapatok – ezt a minap újra kifejtette. Ebbe egy bármennyire is szuverén ukrán állam nem mehet bele, miként az ún. nácitlanítás követelésébe sem, mert nyilvánvaló, hogy Oroszország számára csak egy Janukovics-szintű vagy egy Lukasenka típusú, abszolút oroszbarát ukrán vezető felelne meg, ilyet pedig sem az ukrán nép, sem az ukrán politikai pártok, de főleg az ukrán haderő nem fog elfogadni.

Az alaszkai csúcson Trump állítólag megegyezett Putyinnal arról, hogy a NATO 5. cikkelyéhez hasonlatos védelmet adhatnak Ukrajnának. Hogyan kell ezt érteni?

Egyrészt, itt megint mondott az amerikai elnök valamit, amit az oroszok azóta cáfoltak. Másrészt az oroszok bőszen bólogattak, amikor Donald Trump kijelentette, hogy Ukrajna soha nem lehet NATO-tag, holott az ukrán emberek által megválasztott kormány joga lenne dönteni arról, hogy az ország mely szövetségi rendszerekhez kíván csatlakozni. Azaz egy ilyen megállapodás önmagában aláásná Ukrajna szuverenitását. Aztán hogy Kijevet felveszik-e vagy sem, az más kérdés, mert most – őszinte véleményem szerint – Ukrajna sem gazdaságilag, sem más szempontból nem EU- és NATO-érett. Emellett jónéhány stabil vétó áll ennek útjában: török, megkockáztatom szlovák és szinte biztos, hogy magyar részről, a mostani amerikai vezetés is elutasító ezzel kapcsolatban, de a németek is rendkívül óvatosak. Ami pedig a NATO-alapokmány 5. cikkelyéhez hasonló garanciákat illeti, azokat azért is nehéz meghatározni, mert már az 5. cikkely szerinti kollektív védelem sem automatikus dolog. Megállapodás híján Ukrajna védendő területének a meghatározása is problematikus lenne, ha mondjuk Oroszország néhány év után újabb támadást indítana. Jelenleg az amerikaiak kapásból azt mondják, hogy ők nem küldenek csapatokat Ukrajnába. Összegezve, Alaszka után mindkét fél elég sejtelmesen fogalmazott a garanciákkal kapcsolatban. Az oroszok pedig legendásan jól ködösítenek. Az igazság az lehet, hogy Oroszország még nem végzett Ukrajnával…

A nyugati szövetségesek máris hozzáláttak a békekötés után Ukrajnának nyújtandó garanciák kidolgozásához, mintha a békefenntartás hirtelen reálissá vált volna attól, hogy az USA, ha szűken is, de kivenné belőle a részét.

A második Trump-adminisztráció kommunikációjának egy jellemző eleme, hogy ez egy európai háború, amelynek megoldása Európa felelőssége. Mert az a koncepciójuk, hogy jelentősen csökkenteni akarják az európai lekötöttségüket, mert az ő valódi ellenfelük az Kína, a lehető legtöbb forrást a vele való szembenállásra akarják átirányítani. A helyzet persze nem ennyire egyszerű, ugyanis az Egyesült Államok teljes globális szövetségi rendszere a NATO-ra van felfűzve. Még olyan dolgok is, mint az AUKUS, tehát Ausztrália, az Egyesült Királyság és az USA együttműködése, de az USA legfontosabb csendes-óceáni szövetségei – Ausztrália, Dél-Korea, Japán és Új-Zéland – is egyben a NATO globális partnerei. Az USA-nak ezért szüksége van Európára a nemzetközi térben Európán kívül is. Ráadásul magára hagyni Európát egy megerősödő Oroszországgal szemben kontraproduktív lenne, mert az orosz területszerzéssel kapcsolatos engedékenység pont aláássa az amerikai Tajvan-politikát, és a kínaiak érdeklődve figyelik, hogy ezt a bűvészmutatványt az USA miképp oldja majd meg.

Szóval azt sem látjuk világosan, hogy mi lenne az, amit az Egyesült Államok hozzáad a garanciákhoz?

Arról még tárgyalni kell, és különben is, ezek egyelőre csak légvárak, mert orosz részről nem látszik nagy hajlandóság a harcok leállítására, amíg úgy látják, hogy nyerésre állnak. Mivel egy olajozott angolna síkosságával ki tudnak csúszni bármiféle konkrét megállapodás alól, egy ideig még működik a dolog. Előbb-utóbb persze Trump türelme is elfogyhat, az alaszkai találkozót is nagyon komoly másodlagos szankciókkal, tehát Oroszország kereskedelmi partnereit fenyegető büntető vámok kilátásba helyezésével sikerült kikényszerítenie, de most egy darabig elégedett az elnök, az oroszok pedig időnyerésre játszanak, mert a nyári offenzívájukat legalább az őszi sárszezonig, tehát október-novemberig folytatni akarják.

Sikernek látja-e az európai hatalmak vezetőinek kiállását Ukrajna mellett a hétfői washingtoni találkozón?

Európa számára ez összességében véve sikernek tekinthető, és mindenképpen az Ukrajna számára. Európai részről gondosan ügyeltek arra, hogy csak a Trumpnak kedves vezetők menjenek, tehát a lengyel miniszterelnök ezért nem volt ott. Elment viszont Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki sokáig a „tettre készek koalíciójának” egyik legnagyobb kritikusa volt, de kifejezetten jó kapcsolatokat ápol az amerikai elnökkel. Nagyjából tisztázták az európai álláspontot és egységesen kiálltak Zelenszkij mellett, ennek hatására puhult is az amerikai álláspont. Egyfajta kármentést végeztek Alaszka után. Az EU, a NATO, a britek, franciák, németek, olaszok és finnek egységes kiállása már jelent valamit.

Tegyük hozzá, Trump hiúságát kifejezetten legyezgette, hogy ennyi európai vezetőt fogadhatott egyszerre. Minden jel szerint az öreg kontinens politikusai megtanulták, hogy egy ilyen, alapvetően hiú ember támogatását elsősorban hízelgéssel kell elnyerni.

Mindent egybevetve, tekinthetünk úgy az elmúlt hét két csúcstalálkozójára, mint a háború lezárása irányba tett fontos előrelépésre?

A már megkezdett szakértői szintű egyeztetések és Donald Trump különleges megbízottjának, Steve Witkoffnak a moszkvai útjai után talán valami elindult, de hogy lesz-e és főleg mikor érdemi folytatása, azt most senki nem tudja megmondani. Ezt a konfliktust Oroszország tudná nagyon gyorsan lezárni. Ukrajna már abban a helyzetben van, és ezt az oroszok is tudják, hogy kész lenne abbahagyni a harcokat, a Kremlnek  azonban ez jól láthatóan nem áll érdekében. Ráadásul a hivatalos orosz és ukrán álláspontnak nincsen olyan közös metszete, ami mentén el lehetne kezdeni komolyan tárgyalni. Nyilván Ukrajnának kellene sokkal többet engednie, de ha Oroszország semmiben sem enged, akkor Ukrajnának sem áll érdekében abbahagyni a háborút.