Reggel a gyomrom görcsbe rándult, de azt szajkóztam, magamat csitítva, hogy meg tudom csinálni. Szétnéztem a kertben, ahová kiraktam a cuccaim, milyen érdekes a szedett-vedett armadám, mintha a sors segített volna itt is. A feszítővasam pár éve egy tetőn találtam, a kocsimat jutányosan adta nekem egy bonnyriggi autószerelő. Az ásóm, vasvillám, szegélyvágó vasam, sövényvágó ollók, ágvágók a szeméttelepről vannak, ahol egy munkás mutatta meg, honnan szedhetek össze mindent ingyen (összegyűjtik a hulladékból a hasznos tárgyakat, és szelektálják is őket), s én éltem is a lehetőséggel.
A kalapácsom egy fészerben leltem, a talicskámat egy elhagyott kertben, a nagy zsákokat a főnököm adta nekem, a láncfűrészem egy barátnőnk vágta hozzám, ingyen, a metszőolló talált gyerek, a munkához kellő faanyag egy részét egy barátom adta át, mert már nem kellett neki a lugas építéshez. Az előre kevert betont zsákokban szintén ingyen kaptam, mert ki voltak szakadva kicsit, és egy munkás a raktáráruházban kegyesen bepakolt mindent hozzám, a munkaruhámat is emígyen kaptam. Fúróm 5 éve kaptam Karácsonyra Ritától, csavarjaimat az évek alatt szedegettem össze, ezres nagyságrendben szintén tetőkön, fészerekben, konténerekből. A baltám egy hagyaték kipakolásakor került hozzám Pesten, nagy seprűmet egy cég felejtette nálam.
Kizárólag a nagyobb, modernebb gépeket vettem boltban, minden más potya kaja volt. Szeret engemet a Jóisten, he.
Főleg a tekintetben, hogy szinte hétről hétre szolgáltat olyan kis történeteket, amelyekről írhatok, vagy elindítanak olyan gondolat sorokat, amelyek régebbi sztorikat elevenítenek fel. A munka szünetében, lesétálok a sarki boltba, hogy vegyek valami ételt. A boltban egy szik srác áll, turbánban, azon egy New Yorkos baseballsapka, elég furán hat, vidáman kérdezi, mit adhat? Mondom neki, valamit enni, nézek körül a boltban, aztán el is kezdek sétálni. Azt hiszem először, hogy csak én tévedek, de nem látok egészséges ételt a boltban. Van egy sor üdítő, egy sor alkohol, bizbaszok, mütyürök, kekszek, édességek, cukorkák, egy sor csipsz és csoki, de nem látok ételt. A zöldséges pulton van 2 darab citrom, a kenyereket megtalálom, csak előre csomagolt szintetikus hófehér péksütemények, az a fajta, amit a sirályok sem esznek meg, mikor az emberek dobálják nekik a belvárosi kis tavacskába. Ez a választék.
– Figyelj már, humusz van?
– Az mi?
Nézzük egymást, vigyorog rajtam a boltos, skót barátnője magyarázza el neki, mit is keresek, mondja, ilyeneket ők nem tartanak. Végül veszek csomagolt kenyérbotoxot és 2 szardíniát.
Évekkel ezelőtt, egy baráti házaspárral elhatároztuk, hogy Angliában töltünk egy szünidőt. Judit, ki is bérelte a helyet, azt mondta, valami kemping lesz, lakókonténerekben, tengerparton. Én szokásomhoz híven nem kerestem rá a helyre, szeretek úgy utazni, hogy rá tudjak csodálkozni az adott területre, Edinburghba is úgy költöztem ki kilenc éve, hogy egy fotót sem láttam a városról korábban. Lehet, nem logikus, de nekem így komfortos.
Megérkezvén a kempingbe, valahol Blackpool mellett, ki kellett szállnom egy pillanatra, mert olyan táj fogadott. A kemping kerítésétől valami ötven méterre, egy láthatóan az egész megyét ellátó atomerőmű púposkodott, vasbeton sziluettje, mint egy komor üzbég sci-fi film háttere. A tengerparton végig gigászi mólók és hullámtörők sorjáztak, szintén betonból és öttonnás szikladarabokból. A kemping területén valami 500 lakókonténer arctalan bája tette fel a pontot az izére. Pontosan lepakolva sorjáztak a napszítta fűben, közöttük kis utak, számokkal. A városka közepén egy szociális épület volt látható, boltokkal, éttermekkel, játszókkal, rengeteg játékteremmel, már a kapuban hallottam a gépek csilingelését és az eszelős aláfestős technót.
Judit barátnőnk teljesen lesápadva exkuzálta magát, de mondtam neki, ne aggódjon, ez is egy kaland, meg úgyis jönni-menni fogunk a környéken. Szegény, majdnem elsírta magát, mi nem mertünk egymásra nézni Ritával, nem tudtam röhögjek, vagy sírjak.
Beköltöztünk a szállásra, kipakoltunk és elsétáltunk megnézni a központi épületet, venni akartunk valami kaját és aztán ejtőzni.
A boltból valami fél óra után jött ki a feleségem, szemét emelgetve mondja, nem tudott semmit venni. Nem értettem miről beszél, de elmagyarázta, hogy nincs emberi étel a boltban, csak cukorka, illetve annak mutánsai.
Bementem én is, valóban csak műanyagot találtam, volt még tej (azt nem iszunk, mert a fiam allergiás rá), előre csomagolt kenyérfélék, meg tojás, de ennyivel kifújt a kollekció. Hozzátenném, nem vagyunk sznobok, tényleg nem volt emberi fogyasztásra alkalmas étel, a mi fogalmaink szerint. Semmi zöldség vagy gyümölcs. A bolt mellesleg, szinte áruház nagyságú volt.
Hazamentünk, ettünk a hozottból és visszamentünk a központi épülethez. Judit férjével vettünk egy sört és kiültünk nézni a nézendőket. A gyerekeket elnyeli a játszótér. Mind az öt kölök ott bohóckodik, másznak. A játszó magas palánkkal van körbevéve, a focipályákon háló a tetőn. Mindenhol rács, szintetikus műfű és műanyag aljzat, a mászókák tele gyerekekkel, minden fémből és plasztikból. A gyerekek majd fele, kórosan elhízott, vannak olyan gyerekek, akik két literes kólával rohangálnak, fél literes energiaitallal. (Én néha partikon iszom egy Red Bullt, maximum kettőt, annyira megtol, hogy reggelig megyek tőle… Pedig 93 kilós vagyok, és két méter magas.) Minden gyereknél csoki, ivólé és mindenki üvölt. Gondolom, annyi cukor volt bennük, hogy nem is tehettek mást. A terasz másik oldalán kezdődnek a játéktermek. A felnőtteké részben pénzre megy, de van ám a gyerekeknek, kisdedeknek is, ott is pénzt kell bedobni, csak ott csak plüssállatok, cukorka és mást tárgyak a nyeremények. Ez egy demokrácia, figyelnek arra, hogy a fiatal lelkek még ne találkozzanak a rosszal. Csilingelnek a félkarú rablók, a pénz tologató és lepotyogtató nagy masinák, a karmos kiemelők, rulettek, minden, amit el lehet képzelni. A teraszon már hatalmas a tolongás, a kora délután dacára, már most teljesen tele van. A felnőttek 75 százaléka kórosan, vagy erőteljesen kövér, nagyon nagy részük már részeg, ki-be rohangálnak a játékterembe, játszanak, majd rátöltenek, majd megint játszanak.
Később tudom meg, hogy Blackpool és környéke paradicsomi éden a brit munkásosztály számára, sokan ide járnak eltölteni a szabadságukat és elkölteni a pénzüket. Ahogy elnézegetem, többen keményen be is vannak kokózva vagy valamilyen másik szeren lógnak.
