Tegnap egész nap kertet építettem egy indiai családnak. Az első olyan hivatalos munkám volt, ahol már én szereztem a megrendelést, én mértem fel a dolgokat, és a kivitelezés is az én munkám volt.
Ráadásul a társadalmi egyenlőtlenségeket is növeli az intézkedés.
Világviszonylatban a halálozás 20 százaléka a helytelen táplálkozásra vezethető vissza – állítja egy tanulmány, amely a The Lancet című brit tudományos lapban jelent meg.
Tízből négy szülő már 1 éves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt a gyermekének, 1 éves kor felett pedig szinte kivétel nélkül minden kisgyerek kap naponta cukros édességet.