André Goodfriend: Újra kell gondolnunk, hogy milyen értéket hordoz egy emberi lény

Bevallom meglepett a hír, hogy nemrégiben Párizsban lépett fel egy kórussal.

Ez számomra is a meglepetés erejével hatott. Egy éve Bécsben tartózkodom. A barátaim révén beléptem ott egy jiddis kórusba. Tudni kell rólam, hogy szeretem a népzenét. Amikor budapesti nagykövetségen dolgoztam, havonta tartottunk egy programot az Amerikai Sarokban, ahol az amerikai népzenén keresztül igyekeztem megosztani a kultúránkat. Valamiért Magyarországon az él a köztudatban, hogy nem léteznek amerikai népdalok, pedig nagyon is. Tehát jelentkeztem ebbe a bécsi zenekarban, szerencsére tudok énekelni, részt vettem a próbákon, majd július elején egy párizsi koncerten kötöttem ki, ahol jiddis dalok éneklő kórusok léptek fel. Az apám Párizsban született, a nagyapám pedig maga is egy zsidó kórusban énekelt akkoriban. A háború kitörésekor menekülniük kellett. Először Dél-Franciaországba, majd az Egyesült Államokba mentek. Most pedig felhívtam az apám Párizsban élő unokatestvérét, aki megnézte a fellépésünket, így a koncerttel számomra teljessé vált egy kör a családtörténetünkben. Sokat jelentett az élmény.

Kocsis András Sándorral most jelent meg egy közösen írt könyvük, A gyémánttengely meghajlik, de nem törik el. A Kocsis által ott kifejtett Nelson-elv egy lényegi eleme a politikai elegancia. Milyen lehetőségei vannak ennek a mai populista kormányok ismeretében, különösen hogy olyan sikerrel hatnak a választók sötétebb ösztöneire?

A könyvünk oda-vissza kommunikáló vitairatokat tartalmaz, amelyek révén igyekszünk megtalálni egy olyan társadalmat átívelő alapelvet, amely segíthet a társadalmat egy új, értékközpontú irány felé terelni, újra humánusabbá tenni az embereket. Ez véleményem szerint nem működhet felülről lefele, sokkal inkább a hétköznapi emberek szintjén. A szövegeimben ki is emelem, hogyan segíthet ebben a bölcsésztudományok szerepének erősítése, hiszen egy végletekig automatizált, technológiai vívmányokkal átszőtt világban élünk, amelynek ajtaján most bekopogtatott a mesterséges intelligencia is (AI). Kérdés, hogy az embernek mi az értéke ebben a világban. Azt már Hérakleitosz óta tudjuk, hogy egyetlen dolog állandó, a változás. Pontosan ezért nem érdemes áltatni magunkat azzal, hogy a társadalmat lehetséges sziklára építenünk, ehelyett meg kell tanulnunk a homokra építkezni, folyamatosan alkalmazkodni, sőt akár befolyásolni is ezt a változást.

Mindennapos félelmeink közé tartozik ma már a klímaváltozás, a migráció, a mesterséges intelligencia hozta változások. Hogyan lehet ezt a tudást az említett populizmus ismeretében a gyakorlatban is hasznosítani?

Ezek a politikai mozgalmak az emberek változástól való félelmére építenek és azt ígérik, hogy megvédik őket ezektől a változásoktól. A mi feladatunk az, hogy elfogadtassuk az emberekkel a változás tényét, például ne adjunk talajt a klímaváltozás tagadására, de még fontosabb, hogy igyekezzünk megtanítani az embereket, hogyan használhatják a saját javukra ezeket a változásokat.

A mesterséges intelligencia az életünk minden területét érinteni fogja. Gondoljunk csak a munkaerőpiacra vagy az emberi kreatív munkákra. Hogy tehetjük az AI-t az ember legjobb barátjává, ahelyett hogy ellenünk fordulna?

Újra kell gondolnunk, hogy milyen értéket hordoz egy emberi lény. Jelenleg az alapján ítéljük meg egy ember teljesítményét, hogy mekkora fizetést kap érte a piacon. Van is egy politikus Magyarországon, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. A jelenlegi társadalmunk aszerint működik, hogy kapunk egy feladatot, amelyet elvégezve fizetséghez jutunk. Az AI valójában nem a munkánkat veszi el, hanem a lehetőségünket arra, hogy fizetést kapjunk. Ám hiába veszi át az AI a munkáink nagy részét, ez nem jelenti azt, hogy ezzel az emberek vágya elvész a cselekvésre. Ugyanúgy akarnak majd betegségeket diagnosztizálni vagy verseket írni. De mi lenne, ha olyan dolgokért fizetnénk az embereket, hogy törődnek a családjukal vagy csak kedvesek egymással az utcán? Az USA-ban vannak is ilyen állások, ahol a személyes hangulatú üzletek hivatásos üdvözlőket fizetnek, hogy a belépő vevőket széles mosollyal köszöntsék. Erről szólna az univerzális hozzájárulás alapú társadalom.Az AI megjelenésével megszűnne a feladat alapú díjazás kizárólagossága és felfedeznénk azt, hogy az ember milyen egyéb formában tud hozzájárulni a társadalom jólétéhez.

Az elmélete gyakorlati megvalósítása számos buktatót rejt. A könyvben ír a technológiai feudalizmusról. Elmondaná mi is ez pontosan?

A techcégek biztosítanak a számunkra olyan digitális platformokat, amit nemcsak kommunikációra, hanem a munkáink adatait is tárolhatjuk. Sok munkavállaló tehát elvégez egy munkát ezeknek a cégeknek, azért fizetést kap, majd ebből a pénzből újra fizet a digitális szolgáltatóknak az adatainak tárolásáért. Ezek a cégekből egyre kevesebb van a piacon és ezek egyre nagyobbra nőnek, ezzel gyakran megfojtva ezzel az innovatív ötleteket is, amelyek az emberek javát szolgálnák. A technológiai feudalizmus tehát azt jelenti, hogy ezek a digitális földek néhány száz földesúr tulajdonában vannak, mi pedig csak fizethetünk ezek használatáért. Ezzel függ össze az ún gig economy (hakni gazdaság), amely állandó és stabil munkaviszony helyett egy-egy alkalmi feladatra adnak megbízást a munkavállalónak. Így a korábbi proletariátusban prekariátus lesz, amelynek gazdasági helyzete nagyon ingatag. Később ez a maradék stabilitás is megszűnhet.

Mit hozhat számunkra az új technológiai változás?

A generációm tagjai gyakran panaszkodnak arra, hogy a mai fiatalok már nem a könyvekhez fordulnak a tudásért. Helyette videókat osztanak meg, olyan szimbólumokat és hangalámondásokat szerkesztenek ezekhez a videókhoz, ami számomra vagy a korábbi generációk számára nehezen értelmezhetőek. De ahelyett hogy panaszkodnák amiatt, ami elveszett, érdemes lenne megvizsgálni ezeket az eszközöket és értéket találni bennük. Benedict Anderson ír politológus-történész az Elképzelt társadalmak című könyvében leírja például, hogy milyen szerepe volt a 19. században a széles körben elterjedt nyomtatott sajtó a nacionalizmus kialakulásában. A változás tehát elkerülhetetlen és nem szabad úgy tennünk, mintha nem vennék észre, hanem meg kell vizsgálnunk, hogy mire lehetne használni azt.

Évekkel ezelőtt egy elismerést is kapott az alma materének számító Arizonai Egyetemtől.

Korábban négy alapszakos diplomát szereztem náluk, filozófia, klasszikus görög nyelv mellett a rádió és televíziós tanulmányokat, valamint a francia nyelvet választottam. Ezekkel az ismeretekkel elindulhattam volna a média irányába vagy a nyelvtudásomat és bölcsészettudományi ismereteimet kihasználva az Egyesült Államok kultúráját mutathattam be más országoknak. Az utóbbi mellett döntöttem és diplomata lettem. Mostanában általános tapasztalat, hogy a bölcsészettudományi karokra csökken a jelentkezők száma az Egyesült Államokban, a szülők gyermekeiket inkább mérnöki és természettudományos karok felé terelik. Az ok egyszerű, ezekkel a szakmákkal lehet állásokhoz jutni a jelenlegi munkaerőpiacon. Ugyanez a helyzet Magyarországon is. Néhány éve a kormány megszüntette a gender studies oktatását egy magyar egyetem, hiszen azzal a diákok később nem tudnak elhelyezkedni. Ezzel a megközelítéssel szemben szerintem igenis helye van a bölcsészettudományoknak a világban. Segítenek megérteni, interpretálni más kultúránkat és segítik a kommunikációt az egyes kultúrkörök között. Én is ezeket az ismereteimet használtam fel diplomáciában töltött szakmai munkám során. Az Arizonai Egyetem dékánja pár éve létrehozott egy kart Alkalmazott Bölcsésztudományok néven. 2018-ban pedig az egyetem College of Humanities intézménye megtisztelt engem az Alumnus of the Year kitüntetéssel, amelyet az egyet öregdiákjaként a diplomáciai karrierem eredményeiért, jelesül az e-diplomáciában, a konzuli innovációban és a nemzetközi kulturális kapcsolatépítésben tett erőfeszítéseimért tettem.