Kambodzsa és Thaiföld egyaránt bejelentette, hogy vasárnap kora reggel tüzérségi támadásokat indított a vitatott határterületeken, órákkal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a két ország vezetői megállapodtak a tűzszünet kidolgozásában – írja a Reuters. A két délkelet-ázsiai ország határvidékén napokkal ezelőtt kirobbant súlyos harcok következtében, ahogy mi is írtuk, több tucatnyian meghaltak, a legtöbbjük civil áldozat. Mára a 130 ezret is meghaladta a háborús területekről evakuált emberek száma.
A jelentések szerint Kambodzsa védelmi minisztériuma közölte, hogy Thaiföld vasárnap reggel tüzérségi és szárazföldi támadásokat indított számos ponton, köztük Phnom Kmoachban, amely Thaiföld tengerparti Trat tartományával határos. A minisztérium szóvivője szerint nehéztüzérséggel civil célpontokat, köztük templomokat is lőttek. Ezzel szemben a thai hadsereg szerint Kambodzsa tüzérsége támadta vasárnap kora reggel az ő területeiket, szintén lakossági célpontokra, egy ház megrongálódott, több háziállat elpusztult.
A thaiföldi Sisaket tartományban a Reuters tudósítói vasárnap kora reggel megerősítették a tüzérségi támadásokat, azt viszont nem, hogy a határ melyik oldalán kezdődött a lövöldözés. Beszámoltak Donald Trump amerikai elnök szombati bejelentéséről, amely szerint beszélt Thaiföld és Kambodzsa miniszterelnökével, és megállapodtak abban, hogy azonnal találkoznak , hogy gyorsan kidolgozzanak egy tűzszüneti megállapodást a csütörtökön kezdődött harcok befejezésére. Bangkok és Phnom Penh egyaránt azt állítja, hogy a másik fél kezdte az ellenségeskedést.
– Mindkét fél azonnali tűzszünetet és békét kíván – írta Donald Trump a saját közösségi hálózatán, amivel Hun Manet kambodzsai miniszterelnök Facebook-posztja szerint egyetértett, és elviekben Phumtham Wechayachai megbízott miniszterelnök is támogatott, bár posztjában megjegyezte, hogy Thaiföld „őszinte szándékot szeretne látni a kambodzsai féltől”.
Harminc fölé nőtt a Kambodzsa és Thaiföld között kirobbant harcok halálos áldozatainak számaA Reuters felidézi, hogy Thaiföld és Kambodzsa évtizedek óta vitatkozik a 817 kilométeres szárazföldi határ mentén lévő területek egy részének tulajdonjoga fölött, és a viták középpontjában az ősi hindu templomok, a Ta Moan Thom és a XI. századi Preah Vihear tulajdonjoga áll. Preah Viheart a Nemzetközi Bíróság 1962-ben Kambodzsának ítélte, de a feszültség 2008-ban fokozódott, miután Kambodzsa világörökségi területté akarta nyilváníttatni. Kambodzsa júniusban bírósági útra akarta terelni ez ügyet, azt viszont Thaiföld nem fogadta el, kétoldalú tárgyalásokat szorgalmazva.
Folytatódnak az összecsapások Kambodzsa és Thaiföld közt Fegyveres harcok robbantak ki Kambodzsa és Thaiföld között