Pénteken is folytatódtak a fegyveres összecsapások Thaiföld és Kambodzsa között, a harcok több térségre is átterjedtek – számolt be a Reuters.
A határ menti konfliktusban eddig legalább 16 ember vesztette életét, és több mint 130 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat.
A felek kölcsönösen egymást hibáztatják a harcok kirobbanásáért. Thaiföld azzal vádolta Kambodzsát, hogy szándékosan civileket vesz célba, míg Phnompen szerint a thai hadsereg kazettás bombákat vet be. Phumtham Wechayachai ügyvezető miniszterelnök azt közölte, hogy Kambodzsa több irányból is támadásokat indított, miközben országa kizárólag a területét védi. Elmondása szerint a jelenlegi helyzet behatolásról és agresszióról szól, amelyek emberéleteket követelnek, és a fejlemények háborús állapothoz vezethetnek. Hozzátette, hogy a harcok immár nehézfegyverzettel zajlanak.

A thaiföldi hadsereg tájékoztatása szerint péntek hajnalban a korábbinál több, immár 12 helyszínen törtek ki összecsapások. Kambodzsa tüzérségi eszközöket és orosz gyártmányú BM–21 rakétarendszereket vetett be, és a jelentések szerint iskolák és kórházak környékét is érte támadás. A thai katonai közlemény szerint ezek az akciók „barbár támadások”, amelyek ártatlan emberek életét oltották ki és többeket megsebesítettek. Bangkok Phnompent teszi felelőssé a történtekért, kiemelve, hogy az országot a volt kormányfő, Hun Sen befolyása alatt álló vezetés irányítja.
A csütörtök hajnalban kirobbant harcok eleinte lövöldözéssel indultak, majd gyorsan nehéztüzérségi támadássá fajultak, a 210 kilométeres határszakaszon. A konfliktus közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Thaiföld szerdán hazarendelte kambodzsai nagykövetét, majd kiutasította Phnompen bangkoki nagykövetét, miután – állítása szerint – egy újonnan telepített akna súlyosan megsebesített egy második thai katonát. Kambodzsa ezt megalapozatlannak nevezte.
Fegyveres harcok robbantak ki Kambodzsa és Thaiföld közöttKambodzsa védelmi minisztériuma és aknamentesítési hatósága elítélte a kazettás bombák bevetését, amit a nemzetközi jog megsértésének tartja. Thaiföld ugyanakkor nem tagja a kazettás bombák betiltásáról szóló nemzetközi egyezménynek, és külügyminisztériuma nem reagált az ezzel kapcsolatos megkeresésekre.
A Reuters tudósítói Surin tartományban thaiföldi katonai konvojt figyeltek meg, amely páncélozott járművekből és harckocsikból állva haladt a határ felé. A térségből robbanásokat jelentettek, erős katonai jelenlét mellett. A katonák egy vidéki úton irányították a forgalmat, miközben ágyúkat töltöttek és lőttek ki – a lövéseket narancssárga villanások és szürke füstfelhők kísérték.
A thaiföldi egészségügyi minisztérium szerint péntek reggelig 15-en haltak meg, közülük 14-en civilek, a sebesültek száma 46, köztük 15 katona. Kambodzsa központi kormánya pénteken nem közölt hivatalos adatokat, és nem reagált a sajtó megkereséseire. Oddar Meanchey tartomány egyik tisztviselője szerint egy civil életét vesztette, öt ember megsebesült, és mintegy 1500 családot kellett evakuálni.
Thaiföld csütörtökön egy F–16-os vadászgépet vetett be, amely légicsapást mért egy kambodzsai katonai célpontra. Phnompen ezt „felelőtlen és brutális katonai agressziónak” minősítette, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának beavatkozását kérte. Az F–16-os bevetése Thaiföld haderejének fölényét jelzi, mivel Kambodzsának nincsenek vadászgépei, katonai képességei pedig korlátozottabbak.
Thaiföld régi szövetségese, az Egyesült Államok azonnal tűzszünetet sürgetett.