Nem sokkal azelőtt, hogy a magyar–ukrán kapcsolatok júliusban mélypontra kerültek egy kárpátaljai magyar férfi halála miatt – akit besoroztak az ukrán hadseregbe, majd állítólag halálra vertek –, az oroszok idegen zászlós dezinformációs kampányt indítottak a közösségi médiában azzal a céllal, hogy etnikai feszültséget szítsanak Kárpátalján a magyarok és az ukránok között – közölte Facebook-oldalán a VSquare újságírója.
Panyi Szabolcs szerint június 21-én az „Otryad Kovpaka” nevű, oroszpárti Telegram-csatorna egy videót tett közzé, amelyen maszkos férfiak láthatók. Saját állításuk szerint kárpátaljai magyarok, akik egy magyar zászló mellett felszólították a magyar „honfitársakat”, hogy támadjanak meg ukrán állami intézményeket – például katonai toborzóirodákat –, valamint követeljék Kárpátalja Magyarországhoz való visszacsatolását. A felvételen az is elhangzott, miként lehet Molotov-koktélt készíteni.
A videót 21 ezren tekintették meg a csaknem 140 ezer követővel rendelkező csatornán, amely saját közlése szerint információval látja el az orosz hadsereget, valamint pszichológiai hadműveleteket folytat. Tartalmai között rendszeresen szerepelnek – szintén saját állítás szerint – ukrán katonai létesítményekre, toborzóközpontokra, szabotázsakciókra és vasúti csomópontokra vonatkozó információk, miközben a követőket arra buzdítják, hogy küldjenek be adatokat. A csatorna közölte: eddig több ezer „operatív információs egységet” juttattak el az orosz hadvezetéshez, ám ezt független források nem erősítették meg. Egy elemzés szerint az oldalt már több alkalommal Ukrajna-ellenes uszító tartalmak miatt azonosították az orosz dezinformációs hálózat részeként.
Rácz András szerint nem lehet kizárni, hogy orosz művelet a palágykomoróci templom elleni támadásAmi szereplők nyelvhasználatát illeti: sem magyarul, sem a térségre jellemző nyelvjárásban nem beszéltek, bár irodalmi ukrán nyelven próbálták megszólítani a nézőket. Helyi akcentus nem volt érzékelhető, viszont enyhe orosz akcentus hallatszott.
Bár a videó a magyar nyelvű közösségi platformokon nem terjedt el, június 28-án megjelent Lengyelországban is. Az elsők között osztotta meg Piotr Panasiuk oroszpárti lengyel politikus és közéleti kommentátor, a Biztonságos Lengyelország nevű párt társalapítója, valamint a Lengyel Háborúellenes Mozgalom mnevű szervezet alelnöke, amely ellenzi az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segítséget. Ő 2024 februárjában támogatta a lengyel gazdák ukrán határzárját, majd részt vett Moszkvában azon a nemzetközi ruszofil fórumon, ahol Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólalt – írta Panyi Szabolcs.