„Egyszerűen nem mernek támogatni, mert egy olyan politikai környezetben élünk, hogy ezt mérlegelniük kell”

Áprilisban még úgy volt, körülbelül 12 millió forintra lenne szükségük ahhoz, hogy a Freeszfe elkerülje a csődöt. Javult a helyzet?

Fogjuk rá, még olyan 6-7 millió hiányzik, hogy túléljünk. A másik fele összejött kisebb, pár ezer forintos adományokból. Próbálkozunk cégeknél, de annak ellenére, hogy például a mentális programunkra nyitottak, egyszerűen nem mernek támogatni, mert egy olyan politikai környezetben élünk, hogy ezt mérlegelniük kell. Most úgy látjuk, ha jelentkeznek a képzéseinkre, akkor őszig ki tudjuk húzni – persze nyilván úgy, hogy be kell fagyasztanunk a fizetéseket pár hónapig. Ez érinti a négy, FreeSzfe-t üzemeltető munkatársat és a körülbelül 150 tanárt is.

A kultúra sok területét érintik a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) származó források apadása. Hankó Balázs kulturális miniszter tavaly elég karakteresen kijelentette, függetleneket nem kívánnak támogatni. Ezért is kérdezem: van értelme pályázniuk?

Mindennel próbálkozunk, külföldi és magyarországi pályázattal is. Nem tudom, hogy összefüggésben van-e a miniszter kijelentésével, de tény, hogy két évvel ezelőtt az NKA-tól még kaptunk támogatást, most pedig nem. Azóta történtek változások, például a bizottság összetételében is (2024 áprilisában Vidnyánszky Attila és Demeter Szilárd is a tagok közé került – a szerk.), ráadásul mi is azok között voltunk, akiknek tavaly a pályázatát megítélte a bizottság, majd felülről szóltak, hogy ezt felülbírálnák. Ennek az ügynek a kapcsán mondott le akkor a kollégiumi tagságról Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész és Rihay-Kovács Zita, a Független Előadó-művészeti Szövetség volt ügyvezető titkára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy külföldről is egyre nehezebben érkezik a támogatás, és persze rengetegen vannak nagyon nehéz helyzetben, kulturális és civil téren is. Mindenki ugyanarra a kritikus tömegre lő, amelynek amúgy is kevés pénze van. Nekünk ráadásul az a bázis volt a fő támogatónk, amelyik azt gondolta, hogy rendszert fogunk dönteni.

Mire gondol?

Nagyon sokan hitték, hogy mi valamiféle politikai állásfoglalásból csináljuk ezt az egészet és politikai rendszert akarunk dönteni. De valójában ez sosem volt cél. Mi nem pártpolitizáltunk soha, másrészt itt egy konkrét ügy volt, az egyetem modellváltása ellen szólaltunk fel. Szakmailag képviseltünk valamit, nem pártpolitizálni akartunk: Társadalmi kérdésekről beszélünk, vitaszínházunk van, gondolkodunk közösen a szakmáról és szakmai képzéseket tartunk. Ezeknek a fenntartása viszont nagyon költséges és mindig kérdés, meddig lehet szívességet kérni.

De a ház, ha jól tudom, nem szívesség.

Nem, többen pályáztunk rá. A helyet a Jurányi Házhoz hasonlóan képzelte el a főváros, valamiféle inkubátorházként, amely segíti többek között a függetleneket is. Nálunk utóbbi nem is volt kérdés. Nagyon régóta szerettünk volna saját helyet, mert sokan vagyunk, szanaszét vannak a képzések, így az egész hangulata teljesen más, nehezen alakul ki így egy egységes közösség. Hely nélkül nem is tudunk háromnál több képzést egyelőre elindítani, pedig legalább hétre lenne szükségünk ahhoz, hogy a nullára kijöjjünk. Egyelőre megnyertük az első kört, zajlanak az egyeztetések a fővárossal. A tervek szerint legkorábban októberben nyitnánk, de ez függ a forrásoktól. Átalakításokra és felújításra is szükség lesz, csak a színházi térhez kellene alsó hangon 30 millió forint. Mi pedig még tantermeket, próbatermeket és közösségi helyet alakítanánk ki ebben a Szabolcs utcai, ötemeletes épületben. Ha elkészül, akkor bérleti díjjal, rezsivel havonta 5 millióval kell majd számolnunk. A közösségi hely különösen fontos álom, nagyon nagy szükség lenne rá, hogy ezek az emberek tudjanak találkozni.

Ennek hiánya ennyire érezteti a hatását?

Szerintem abszolút. A fiatalokon különösen látjuk ezt, hogy szükségük van egy helyre, ahova bármikor bemehetnek és tudnak a szakmával találkozni. Nagyon sok film vagy előadás úgy születik, hogy különböző szakmából emberek összejönnek beszélgetni, aztán abból születik valami ötlet, felrohannak a próbaterembe és valamit elkezdenek közösen alkotni.

A képzés egyik fontos része, hogy megtanítanák a függetleneket pályázatot, költségvetést írni. Miért van erre szükség?

Akármi lesz is, az már biztos nem fog működni ebben az országban, hogy az állam támogat és azt csinálsz, amit akarsz. Ráadásul azt sem gondolom, hogy ha változna valami, akkor egyből megoldódna minden. Túl sokszor látjuk, a döntéshozók nemhogy a megoldást nem látják, a problémát sem. Nekünk a célunk az is, hogy a politikus és független kezdjen el beszélgetni, oldaltól függetlenül – már ha erre nyitott az adott oldal. Szóval a túlélés kulcsa már, hogy üzletileg gondolkodjon a szakma és azokat a gyakorlati dolgokat elsajátítsa, amellyel maga tudja előteremteni a működéshez szükséges pénzt. Égető probléma, hogy például a fiatal független alkotók közül nagyon kevesen tudnak pályázatot írni. Ezt mi is láttuk, egy általunk hirdetett lehetőségre 75 pályázat érkezett, amelynek egyharmadát formai hiányosságok miatt kellett kiszórnunk. Meg kell tanulniuk költségvetést, számlát írni, jogdíjakról beszélni. Rengeteg pályakezdőnek ez mumus, a szakmát megtanulják, de ezt nem. Pedig ezen a területen nem jellemző, hogy kapsz egy szerződést egészen fiatalon, amiből aztán életed végéig megélsz. Kiszolgáltatott vagy, ha nem értesz mindehhez.

Milyen lehetőségeket kap, aki itt végez? Nem kerül ezután feketelistára?

A képzéseink olyanok, mint egy felnőttképzés. Sokan úgy jönnek hozzánk, hogy már van szakmájuk, diplomájuk, csak továbbképzik magukat. Az a helyzet, ahogyan az sok végzettséggel is probléma, úgy a színészképzés is olyan Magyarországon, hogy diploma ide vagy oda, egyáltalán nem biztos, hogy garantált a helyed valamelyik színházban. Ebben az esetben emellett az is fontos, hogy az adott színházigazgató, a filmrendező, a casting director látja-e ezeket a fiatalokat, eljönnek-e a vizsgákra – mi ezért megpróbálunk mindent megtenni. Ezek a fiatalok kizárólag szakemberektől tanulnak, elméletet, gyakorlatot sajátítanak el, tehetségesek, csak látszódniuk kell.

Miért tartották fontosnak, hogy legyen genderelméleti képzés?

Valójában bármit megtehetünk, mert nincs mit elvenni tőlünk, nincs félnivalónk, nem bocsátkozunk öncenzúrába – ez nagyon fontos nekünk. A művészet, a színház sosem arról szólt, hogy körülöttünk minden mennyire szuper. Fontos, hogy ezt a nálunk tanulók lássák, a művész dolga az, hogy megkérdőjelezze a körülötte élő világot, ne hallgasson, merjen kérdezni, hogy tükröt mutathasson a társadalomnak. Akár ebben az esetben úgy, hogy nonszensz, hogy egy állam úgy tesz, mintha nem létezne egy ilyen fontos tudományág. Ez őrület. Nálunk persze azon lesz a hangsúly, a művészetekben hogyan jelenik ez meg.

Nem húzza szét a függetleneket ez a folyamatos pengeélen táncolás?

Mi nem tapasztaljuk ezt, inkább bajtársiasság van. Az egyik színészosztályunk például úgy fog elindulni, hogy beállt mellé 15 színház mentorként, adnak nekik gyakorlati lehetőséget. Emellett úgy néz ki, jönnének velünk a Kolibri Színházból a botrányt követően távozó kollégák, amennyiben létrejön az alternatív gyermekszínházi műhely, amit szeretnének.

Lát rációt a kormány kultúrpolitikájában?

Hogy látok-e rációt? Minden nap beszélünk arról, hogy most éppen bezárjunk és csődbe menjünk, vagy menjünk előre és húzzunk lapot 19-re. Habár az egyesület szeretné, nem látok esélyt párbeszédre a kormánnyal, csak az ukázt adják ki. Emellett pedig történtek olyan változások, amelyek csak a megosztottságot növelték – ahogyan azt teszi Vidnyánszky Attila a Magyar Teátrumi Társaság elnökeként, és ilyen az SZFE modellváltása. Pedig valójában nincs jobb- vagy baloldali színház. Jó vagy rossz színház van. A döntéshozókat pedig érzelmek vezérlik a döntésekben, nem pedig szakmai érvek. Ha ez így marad, akkor mindannyian nagy bajban leszünk.