EFOTT: front után és vihar előtt, avagy az előadónak már nem kell politizálnia, megteszi helyette a tömeg

Az elmúlt években valahogy az a mintázat alakult ki, hogy az EFOTT mindig az év legmelegebb napjaira esik, akkor is, ha közbejön egy-egy jókora vihar. Az idei év más: a hidegfront nyomán kellemesen hűvös, esténként olykor kifejezetten hideg időben zajlott a fesztivál, a szél még a szúnyogok jelentős hányadát is elfújta. És volt még egy jelentős változás: a közönség valahogyan átpolitizálódott.

Nemcsak itt, hanem más fesztiválokon is visszatérő elem, hogy a koncertek előtt kórusban adnak hangot (főként) az antipátiájuknak – megpróbáljuk úgy leírni, hogy ne okozzunk kellemetlenséget a szervezőknek: maradjunk annyiban, hogy nem a kormánypártot éltetik. Aki rendszeres vendég a sukorói bozótosban, az alighanem egyetért velünk: eddig legfeljebb az előadók némelyike hozta be a rendezvényre a politikát, ezúttal viszont egyértelműen a hallgatók voltak a hangadók, ha szabad ezzel a képzavarral élnünk. Viszont kifejezetten bátor dolog, hogy a Fidelitas saját sátorral és egy Magyar Péterre, meg a házigazda Széchenyi István Egyetemre – lánykori nevén Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola – utaló telefonhajító versennyel volt jelen. Bár mi ez ahhoz képest, hogy Martonyi János (az első és második Orbán-kormány külügyminisztere) 1989-ben belépett az MSZMP-be? Ahogyan a könnyűzenében, úgy a politikában is az ütemérzék az alfája és az ómegája mindennek.

2025-re jutott egy kisebb jubileum is: az eredendően évről évre az országot járó fesztivál, amelynek a nevében a dupla T első tagja konkrétan a turisztikára utal, öt velencei esztendő után 2020-ban költözött a sukorói helyszínre, amelyet mára a szervezőgárda és a publikum is teljességgel belakott. Azok kedvéért, akik még nem jártak ott: a Sukoró után a préri közepén elindulunk toronyiránt a tó felé, átvágjuk magunkat a mezőn, a parkolón, és amikor már feladnánk a reményt, egyszer csak a buli közepén találjuk magunkat. Vannak persze más utak is, lehet jönni például busszal vagy taxival a velencei vasútállomásról – ilyenkor a fél budapesti taxispopuláció a tó körül hiénázik –, de a váratlanság mindig az élmény része marad, mert az EFOTT közelről nem látszik, amíg egészen oda nem érünk. A másik oldalról, vagyis a tó déli partjáról viszont nem csak látszik, de hallatszik is, idén talán erősebben is, mint máskor. (Hogy azért-e, mert 2025-ben az egész topográfia elfordult a tengelye mentén, vagy azért, mert szinte végig erős északi szél fújt: az egy érdekes akusztikai feladvány lehet majd egy jövő évi fizika ZH-n). Látni a kivilágított sátrakat, az óriáskereket, némi képzelőerővel még a színpadokat is: az agárdi vagy a gárdonyi hajóállomásról nézve sokkal áttekinthetőbb a terep, mint a sukorói országútról vagy akár a kapukon belülről. Részben ez adja a 2020 utáni EFOTT-ok varázsát: ez itt tényleg egy külön univerzum – előttünk a tó, mögöttünk a dzsungel, fölöttünk az ég, és ami mindezeken kívül van, az erre a pár napra nem számít.

Kedden akkora eső esett, hogy még szerdán is félve indultunk útnak, de a két hónapja tartó aszály után a talaj simán beitta a vizet – pusztán annyi volt a következmény, hogy a sukorói fesztiválszezonhoz eddig mindig hozzátartozó pornak ezúttal nyoma sem volt. Példaszerűen simára gyalult földúton gurulhattunk el egészen a parkolóig, bent pedig volt ugyan néhány sárfolt, de azokat a szervezők gondosan felszórták szalmával, így a dagonyázás elmaradt (meg – szálló por híján – az allergiával társuló szokásos fesztiválbetegségek is).

Az előzetes program alapján a legerősebb napnak a csütörtököt tippeltük, és ez így volt a valóságban is. A szerda alapvetően ByeAlexé és Manuelé volt. (Tartozunk annyival az igazságnak, hogy bevalljuk: mi magunk tudósítói minőségben ugyan, de másodállásban késő középiskolás korú gyermekeink kísérőjeként voltunk jelen, így a részvételünket döntően az ő érdeklődésük irányította.) T. Danny többet beszélt, mint amennyit énekelt – ez nem feltétlenül kritika, a közönséget érzésünk szerint nem zavarta –, a Valmarról pedig lemaradtunk különféle találkozások miatt. (Ez is az EFOTT sajátja: a sűrűből bárki és bármi előbukkanhat, ideértve régi iskolatársakat és ritkán látható nappali meg éjszakai állatokat is. Összefutottunk például egy akkora szitakötővel, hogy egy fitneszmenü simán kijött volna belőle; több bagollyal, néhány denevérrel és egy intenzív zenei érdeklődést mutató rókával is. Az északi part állatvilága kifejezetten gazdag, és vagy hozzászoktak az elmúlt években a ricsajhoz vagy már eleve nem is zavarta őket – mindenesetre csapatostul ődöngenek a koncertszínpadok környékén.)

A csütörtök viszont – Carson Coma, Pogány Induló, Krúbi, Beton.Hofi – azt hozta, amit ettől a konstellációtól várni lehetett. A szervezői oldal előzékenyen egy napra tette a legpolitikusabb előadókat, nekik pedig már nem is kellett mondani semmit, a tömeg megelőlegezte az állásfoglalásukat. Apropó tömeg: a helyszín jellegzetessége miatt Sukorón nehéz létszámot becsülni, de az volt a benyomásunk, hogy nagyon sokan vannak – érdemes lesz majd utólag ellenőrizni a számokat.

A pénteket az általunk gardírozott csapat a felhozatal (Majka, Welhello) ellenére leginkább a pihenésnek szentelte, szombaton viszont a BSW és a fesztivált záró Dzsúdló kedvéért újra csatasorba álltak. Hogy összességében ki volt a legjobb, azt – talán életkori, talán egyéb okokból – nem tudták egzakt módon meghatározni, de nem is ez a lényeg. Mi magunk 2022-ben jártunk utoljára olyan fesztiválon, ahol az objektív zenei minőség meghatározó volt (az akkori Fezenen a Mercyful Fate lemezminőségű koncertet adott, beleértve King Diamond énekhangját is), de semmilyen kimutatható összefüggést nem tudtunk felfedezni aközött, hogy milyen tisztán énekelnek az egyes előadók, illetve, hogy milyen a hangulat. Paradoxonnak tűnik, de így volt: az idei EFOTT atmoszférájához (ha a jövő évi választás kampánystartját megelőző vihar előtti feszültséget nem számítjuk) a hidegfront tette hozzá a legtöbbet – valahogy friss és üde lett tőle minden, beleértve a sokadjára látott produkciókat is. Szóval reméljük, lesz jövőre is, hűvös júliusi fuvallat és EFOTT is; azaz nem jár úgy, mint mondjuk a Bánkitó fesztivál.