Kilenc élet is kevés lehet – A Dunai Vasmű emberi tragédiáinak az árnyékában megjelent egy másik is: az állatoké

Katasztrófa közeleg Dunaújvárosban a vasmű dolgozóinak elbocsátásával – írta meg a Népszava. Miközben a kormány az idén 150 új gyár megnyitását ígérte – amiből fogadunk, feleennyi sem lesz –, a kétezres évek történetének legnagyobb felmondási hulláma okán eddig közel két és fél ezren kerültek utcára az egykori Dunaferr utódcégeiből. A városban országos csúcsot dönthet a munkanélküliségi ráta, családok százai kerülhetnek krízishelyzetbe. Noha felcsillannak még utolsó reménysugarak, az, hogy egy város, egy egész régió legnagyobb múltú munkáltatója teljes csődbe juthatott, társadalmi bűn. A rendszerváltó és az újkori gazdasági-politikai elit közös felelőssége, ahogy az már a mostani kormányé, hogy nem készült mentőhálóval.

Miután a Dunaferr utódcégei közül június 23-án 1700 munkavállalónak mondtak fel a Dunarolling Dunai Vasműnél, majd pár napra rá újabb 800 főnek a Duna Furnance Kft.-nél, csaknem teljesen kiürült az egykori Dunai Vasmű 5267 hektáros kohászati-gépészeti komplexuma. Azóta csak a felszámolást végzők, a karbantartók és az őrök léphetnek be a területre, az eltelt két hétben pedig lassan előmerészkedtek a gyár „nem hivatalos lakói”: a macskák.

Dolgozók mentek, macskák jöttek

Eleinte csak páran, majd egyre több helyen egész kolóniák, 20-30 egyeddel dugták elő a fejüket a kihalt épületek közül. Lesoványodott és lebetegedett, harci sebekkel teli kandúrok, csont és bőr szoptatós anyamacskák, akik két hete nem ettek, körülöttük a tavasz végi szaporulat, tucatnyi kismacska náthásan, beteg szemmel, ami a fiatal állatokra még halálos veszélyt jelent. Sorsukra hagyott kis életek százai, hiszen akik eddig róluk gondoskodtak, többé már nem tehetik be ide a lábukat. Nehéz helyzet ez, mert az állatvédelmi törvény is felelősséggel ruházza fel azt, aki magához szoktat egy állatot, és a vezetőség kifejezetten tiltotta is a dolgozóknak a macskák etetését. De ha nem tették volna, biztosan éhen haltak volna sokan. Ilyen mértékű állatszaporulat esetében pedig aligha lett volna elvárható a pár macskabarát alkalmazottól, hogy a több száz állat ivartalaníttatását vállalják, vagy vigyék haza és fogadják be őket, akár szelídek, akár teljesen vadak. Pedig sokakat befogadtak, dobozszámra vitték haza a kicsiket, amíg lehetett.

Állatbarát civilek azonban – köztük a gyár korábbi és jelenlegi, még megmaradt dolgozói – már hetek óta elkezdték szervezni a segítségnyújtást a kiszolgáltatott állatoknak. Pedig akkor még fogalmuk sem volt, és még most sem tudják felmérni, hány macskáról lehet szó, de több százas nagyságrendre becsülik őket. Az e célból indított, Vasmacskák nevű Facebook-oldalon azóta gyűjtenek élelemre, orvosi kezelésre, és keresnek gazdát azoknak a kiscicáknak, akiket már sikerült kimenekíteni, és esélyük lehet egy jobb életre. Lassan gyűlnek a támogatások, hisz ilyenkor „macskanagyüzem” van, az állatmentőknél a csillárról is lógnak a kisállatok, amikor a kennelek is beteltek, hordozókban próbálják őket ideiglenesen elszállásolni. Mindenki segítséget kér az erőn felüli feladathoz, egy frissen létrehozott oldal pedig jóval nehezebb helyzetből indul az algoritmussal szemben is.

A médiafigyelemnek egyszerre örülnek is, és nem is.

Emellett ők is féltik az állásukat, és legfőképp a vezetőség jóindulatát, mert eddig megengedték, hogy munkaidőn túl is menthessék az állatokat. Ha elveszik tőlük a lehetőséget, még ennyi reménye se marad a sok száz bentlakó macskának, noha azt ők is belátják, ehhez a feladathoz országos összefogás kellene, állatorvosok, tapasztalt állatvédők és akár civil önkéntesek bevonásával, mint amit a közelmúltban a gyömrői „horrormenhely” felszámolásakor sikerült mozgósítani.

Megélhetésiek rárepülése

A Vasmacskák oldal adminisztrátorával sikerült beszélnünk. Gyócsi Beátának korábban meggyűlt már a baja a megélhetési állatmentőkkel, mert míg a legtöbb jól működő állatvédő alapítvány folyamatos pénzszűkében egyensúlyoz a teljes eladósodás szélén, akadnak az országban, akik a „cicapénzből” szépen megélnek. Az igazságérzete azt diktálta, hogy felvegye velük a kesztyűt, ami miatt sok ellensége lett, és már most felfigyelt olyanokra, akik a vasmű macskáit felhasználva saját maguknak gyűjtenek. Az állattartási kultúránkról is sokat tudna mesélni; neki négy kutyája van, és most már akarva-akaratlanul macskás is lett, így jól tudja, milyen felelősség és anyagi vállalás az állatmentés (lásd keretes írásunkat).

A Vasmacskák önkéntesei egyelőre kolóniáról kolóniára próbálnak haladni a mentéssel. Azt feltételezik, vannak köztük macskaleukózissal fertőzöttek is, ám a fiatal állatok ott is még menthetők, ha nem kapták el az emberre nem veszélyes, de a macskáknak potenciálisan halálos vírust. A vadon élőket azonban nehéz befogni, sokakat csak élve befogó csapdával lehet, ehhez eszköz és emberi segítség is kellene, és legalább ideiglenes befogadók, amíg örökbe fogadó gazdák nem jelentkeznek. Az ideigleneseknek abban is fontos a szerepe, hogy addig is szelídítik, lakásba szoktatják az állatot. Nem is minden szabadon élő macska könnyen háziasítható – noha hazánkban már többen végzik szervezetten és egyénileg is a TNR-ezést (az angol trap, neuter, release rövidítése, amikor csapdázás és ivartalanítás után az eredeti élőhelyére engedik vissza az állatot), itt ez nem működhet a gyár bizonytalan sorsa miatt. Tehát akit egyszer kihoztak, úgy kell az elhelyezéséről gondoskodni, hogy bármi is legyen, vissza nem vihetik.

Kicsiben kezdik

A Vasmacskák oldalra érkező segítségeket átláthatóan kiposztolják, hiszen sokan (joggal) bizalmatlanok a támogatást gyűjtők felé. Eszerint július 5-én több zsák szárazeledel, sok tálca macskakonzerv és összesen 288 ezer forint pénzbeli támogatás állt rendelkezésükre. Hatvankilónyi száraz- és ugyanennyi nedves macskaeledellel, ami nagyjából 150 ezer forintba kerül, közel száz macska ellátását tudják egy hónapra biztosítani. A pénzadományokat ivartalanításra, külső-belső parazitamentesítésre (bolha- és kullancsirtásra, féreghajtásra) szeretnék felhasználni. „Nagyon költséges orvosi ellátást nem tudunk bevállalni, hiszen akár több százezer forintos költsége is lehet egy-egy súlyosabban beteg macskának, de szeretnénk a lehetőségeikhez mérten legalább a kisebb problémával küzdő kicsiken segíteni. 

Érthető módon a csődbiztosoknak és a felszámolással foglalkozóknak kisebb gondja is nagyobb most, mint a macskák helyzetének megoldása. A Vasmacskák mentői levélben kértek segítséget Pintér Tamás dunaújvárosi polgármestertől, erre eddig még nem kaptak választ. Több állatvédő alapítvánnyal is kapcsolatba léptek, mindössze kettő nyújtott segítséget élelmezésben, egyikük havi két macska ivartalanítási költségét is bevállalta. A többiek többnyire anyagi forrás hiányára hivatkozva jelezték, nem áll módjukban semmilyen segítséget nyújtani.

A HVG megkereste a Dunaferr macskái ügyében Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásért felelős kormánybiztost, aki levélben kilátásba helyezte, „az ilyen vis maior esetekben mind anyagi, mind szakmai támogatást tudunk nyújtani”, így érdeklődve várjuk, vajon ez megtörténik-e, akár a következő párzási időszak előtt, amikor akár megduplázódhat a területen élő gazdátlan macskák száma.

Gyócsi Beáta hangsúlyosan hívta fel a figyelmet az ivartalanítás fontosságára, a jelenlegi kóbor állomány létszáma miatt ez sürgős cselekvést kíván. Az állami pályázatokon elnyert összegek mindössze 20 százalékát kötelesek a szervezetek erre a célra fordítani, ami túl kevés. Ráadásul több szervezet ezt is inkább gazdás állatokra költi, holott elsősorban a kóbor vagy menhelyen élő állatoknak kellene segítséget nyújtania. A Dunai Vasműben kialakult, áldatlan helyzet szerinte érzékletes példa arra, hogy nem elég szeretni és védeni az állatokat, tudni kell azt jól tenni is, mindig az adott állat érdekeit és körülményeit szem előtt tartva.