Kilenc élet is kevés lehet – A Dunai Vasmű emberi tragédiáinak az árnyékában megjelent egy másik is: az állatoké

Miközben a legfontosabb az ember, neki mindig van valamennyi cselekvési lehetősége, akár szociális hálója, hogy megoldásokat keressen az élet keserű kihívásaira. Nem így az a több száz macska, akiket az egykori dolgozók tiltás ellenére etettek, és amióta ők már nem mehetnek be a létesítménybe, a lassú éhhalál, a kolóniákban terjedő betegségek és ivartalanítás híján a további túlszaporulat fenyegeti ezeket az állatokat.

Emu kacsázott az autók között a forgalmas csepeli közúton

A rendőrök kiérkezéséig a madár önként levonult az úttestről, de befogásához segítség kellett.

Képünk illusztráció

Ilyet még nem látott! - Íme egy taliga majom (videó)

Az indonéziai Ketapangban működik a Nemzetközi Állatmentők Orangutánközpontja, ahol 102 emberszabású majmot tartanak. 

Fotó: Facebook/Great Big Story

Árvízi állatmentők

A Négy Mancs nemzetközi állatvédő szervezet állatorvosokból és logisztikusokból álló mentőcsapatától eddig hatszáz obrenovaci állattartó kért segítségét. A feladat nem csak az élelemtől elzárt haszonállatok megmentése, de a fenyegető járványveszély elhárítása is. A Négy Mancs a szerb kormány hivatalos felkérésére dolgozik a katasztrófa sújtotta területen.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang