Debrecen;vihar;mentőszolgálat;sérülések;

Egy bevásárlóközpont viharban megrongálódott tetőszerkezete Debrecenben július 7-én

Rengeteg sérültet láttak el a hétfői vihar után Debrecenben

Egy embert az intenzív osztályon ápolnak.

Csak Debrecenből több mint hétszáz riasztás érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar miatt. A helyreállítás folyamatos, a hajdú-bihari tűzoltók más vármegyékből is kaptak segítséget. De nemcsak a tűzoltóknak, a mentőknek is volt dolguk országszerte – írja a Dehir.

A portál megkeresésére a Debreceni Egyetem Klinikai Központja közölte, összesen mintegy kilencven beteget láttak el az egységeiben. A Kenézy Gyula Campuson, az Ortopédiai és Traumatológia Klinika ambulanciáján hetvenöt beteget kezeltek.

Közöttük volt, aki magasból esett le, és volt, akire fa dőlt. Elsősorban zúzódások, rándulások fordultak elő, de feltépett lemez tető okozta vágott sérülés is akadt. Az osztályra hét sérültet vettek fel.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campusán a hétfői vihar következtében tizenhárom sérültet láttak el. Egy beteget bordatörés miatt az intenzív osztályon ápolnak, a többi beteg könnyebb sérüléseket, például csuklótörést és kisebb zúzódásokat szenvedett.

A döntés végleges, a Fővárosi Ítélőtábla nem találta megalapozottnak az ügyészi fellebbezést.