BKV;parkolás;számlagyár;Tombor András;

Tombor András - Korábbi felvétel

444: A NER egyik háttéremberének neve is felmerült a számlagyárügyben, de meg sem hallgatták

A lap úgy tudja, az ügyészség ugyanakkor figyelmen kívül hagyta a Tombor Andrással kapcsolatos információkat, meg sem hallgatták az üzletembert.

A 44 újabb részleteket osztott F. Zsolt ügyében. A lap úgy tudja, három vádlott egymástól függetlenül arról vallott, hogy a NER egyik titokzatos, rejtőzködő háttéremberének, Tombor Andrásnak központi szerepe lehetett a csalássorozatban. 

A cikk szerint a bűnszervezet egyik középvezetője 2023. október 6-án, majd december 12-én két napon keresztül három ügyész előtt tett vallomást a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Az illető ebben beszámolt a szervezet felépítéséről és működéséről is, de említést tett egy kulcsfiguráról, akinek neve sem a nyomozati anyagban, sem a vádiratban nem szerepel: ő volt Tombor András.

De nem ő volt az egyetlen: Baja Ferenc egykori szocialista politikus és informatikai miniszter – akit ebben az ügyben azzal vádolnak, hogy kenőpénzt vett át a Nagymestertől, és akire az ügyészség 4 éves börtönbüntetést kért – 2024. június 14-én tett vallomást szintén a Központi Nyomozó Főügyészségen, és szintén szóba hozta Tombort.

Horváth Csaba pedig 2025. május 14-én arról vallott a Fővárosi Törvényszéken, hogy maga F. Zsolt is kapcsolatban állt Tomborral, a szocialista politikus állítása szerint tőle szerezhette a budapesti közbeszerzésekkel kapcsolatos bennfentes értesüléseit. A lap szerint az ügyészség figyelmen kívül hagyta a Tomborral kapcsolatos információkat, meg sem hallgatták az üzletembert.

Amint arról a Népszava is beszámolt, a 444.hu korábban olyan fotókat közölt, amelyek szerint Bolla Tibor volt BKV-vezérigazgató szoros kapcsolatot ápolhatott F. Zsolttal, aki a vádak szerint egy BKV-ba beépült bűnszervezet irányítója volt. A cikk megjelenése után a főpolgármester igazoló jelentést kért a BKV-vezérről, amely azonban „nem tudott eloszlatni minden kétséget” arról, hogy Bolla miért mutatkozott a vállalatot milliárdokkal megkárosító bűnszervezet „Nagymester” néven emlegetett fejével.

F. Zsolt és társai a 2015-ben a SIS (később Sys) nevű céget felvásárolva beépült a BKV-ba, és informatikával kapcsolatos feladatokat látott el. A férfi nem vette a nevére, strómanok segítségével irányította a Sys IT Services Kft.-t. A bűncselekmény leegyszerűsítve arról szólt, hogy a Sys durván túlárazta a munkát, a plusztpénzt pedig kamu alvállalkozói szerződésekkel, fiktív munkákkal szerezte a BKV-tól, a valós munkát kiszervezte a T-Systemsnek, aki pedig rálátott a tevékenységükre, azokat lefizették vagy bevonták az üzletbe. 2021 júniusában a NAV és a TEK lecsapott a Sys-csoporthoz tartozó cégre, amely milliárdos közbeszerzést nyert el a fővárosi közlekedési vállalatnál.

Magyarországon évek óta támadás alatt állnak az alapjogok, a jogállamiság, minderre pedig az európai intézmények csak gyengén reagálnak. Eközben a települések azt szeretnék, ha az EU-s források közvetlenül hozzájuk jutnának el – jelezte a budapesti főpolgármester szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.  Dobrev Klára a vitában emlékeztetett, a Budapest Pride nem gumicsont.