Ébredés

Nem működik az oltóhabos tűzoltóberendezés, a kormányhivatal mindennemű munkavégzést leállított a Semcorpnál

Debrecen egyik tiszás országgyűlési képviselője szerint a mérgező kínai üzemben mindennap többször, szúrópróbaszerűen ellenőrzik a tilalmat. 

Tárkányi Zsolt - Korábbi felvétel

Debrecen fideszes polgármestere Semcorp-ügyben mossa kezeit, és nem mond le

Papp László, akit a város tiszás képviselői lemondásra szólították fel a környezetszennyezési botrány miatt, a kormányhivatalra és a jelenlegi kormánypártra hárítaná a felelősséget. Tárkányi Zsolt viszont a városvezetőt az ügyben tett korábbi nyilatkozatával szembesítette.

Papp László polgármester

Vizsgálatot indított és türelmet kér a Semcorp a debreceni környezetszennyezés után

Nem sokkal azt követően, hogy Debrecen polgármestere a minap felszólította a kínai céget, távozzon a városból, miután az akkuipari üzeménél tizenháromezerszeres határérték-túllépést mutattak ki.

Elzavarja a környezetszennyező kínai Semcorp vállalatot Debrecen

A fideszes városvezető azt közölte, hogy a Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért ki kell nyilvánítania, hogy a vállalat tevékenysége nem kívánatos Debrecenben.

13 ezerszeresen (!) haladta meg a határértéket az alumínium-szennyezés a talajvízben a Semcorp debreceni akkuipari üzeménél

Más káros anyagok jelenléte is sokszorosan meghaladta a határértékeket.

BMW-csúcstechnika az alföldi rónaságon

Egy sofőr nélküli, elektromos anyagmozgató teherautószerűség kanyarog itt előttem, beépítésre váró akkucsomagokat hordoz a szereldébe. Amott az üzemcsarnokokat elválasztó vadvirágos réten bárányok legelésznek, sőt, a gyártelep magaslatára még egy kerecsensólyom is befészkelte magát, távol tartja az itt nem kívánatos galambokat.

Gyáravató
Orbán Viktorral
– a külföldi autógyárak
fényes,
de jószerivel
elszigetelt projektek

Vegyi anyag szivárgott a CATL debreceni üzemében, belső vizsgálat indult

Csütörtök délelőtt dietil-karbonát jutott a levegőbe egy tárolóból lefejtés közben. A kínai akkumulátorgyár szakemberei szerint öt percen belül elhárították az incidenst, személyi sérülés nem történt. Ehhez képest a helyi civilek úgy tudják, többen rosszul lettek. 

Felfüggesztik a kínai Semcorp tevékenységét Debrecenben, a fideszes polgármester megtáltosodott a Tisza-kormány hivatalba lépése óta

A környezetvédelmi hatóság határértéken felüli környezetszennyezést mutatott ki a felszín alatti vizekben az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó, szeparátor-fóliagyártással foglalkozó vállalat debreceni üzemének területén.

A debreceni üzemnél határérték feletti szennyezést találtak

Az átváltozás robaja

A legjobb rendezésnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is elhozta a debreceni Országos Színházi Találkozóról a Rinocéroszok, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása.

A játék egy hétköznapi jelenetből indul, de egyre abszurdabbá válik

A felszín alatti vizeket szennyezte Debrecen egyik akkuipari üzeme

Papp László polgármestert a Környezetvédelmi Hatóság arról tájékoztatta, hogy a kínai Semcorp szeparátorfólia-gyár területén határérték feletti szennyezést mutattak ki a felszín alatti vizekben. A fideszes városvezető elfogadhatatlannak nevezte az incidenst, büntetőfeljelentést is tesznek az ügyben.

Eldőlt, nem költözik a Közlekedési Múzeum a Debrecen melletti pusztába

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint Lázár János múzeumterve választási blöff volt. A fővárosi építkezés aligha kezdődhet meg jövő év vége előtt.

Nyögvenyelősen indult a magyar-kazah futballmeccs, de Schäfer bombagóljával fordítottunk és nyertünk

A Debrecenben játszott felkészülési mérkőzésen végül 3-1-re győzte le Magyarország Kazahsztánt. 

Schäfer András és Szoboszlai Dominik gólöröme

A CATL debreceni akkugyára szerint vállalják a felelősséget a szabálytalanul csatornába engedett zöld folyadék miatt

Azt ígérték, gondoskodnak arról, hogy minden vonatkozó környezetvédelmi és jogszabályi előírásnak maradéktalanul megfeleljenek a jövőben. 

A debreceni CATL szabálytalanul engedett a csatornába zöld folyadékot, megbírságolja az akkugyárat a kormányhivatal

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal vizsgálata szerint a zöld színű, folyékony hulladékot szabálytalanul engedték a csatornába, ezért eljárást indítottak a kínai akkugyár ellen.

A CATL akkumulátor gyár Debrecenben

Magzatkárosító oldószert, rákkeltő vegyületeket találtak a debreceni CATL-gyár előtt felbuggyanó zöld folyadékban

Az ügyben egy helyi civil szervezet tette közzé a május elején feltörő, ránézésre is veszélyes anyag laboratóriumi vizsgálatát. A város országgyűlési képviselői az illetékes hatóságokhoz és minisztériumokhoz fordultak, a jövőre nézve pedig minden környezetszennyezőre visszatartó erejű bírságokat, akár ígérnek.  

Már nem szorul lélegeztetésre a tiszaújvárosi robbanás súlyos égési sérültje

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ közölte: a kiterjedt, másodfokú égési sérüléseket szenvedett sebesültek ellátása folyamatos, állapotuk stabil.

Magyar Péter a kampányzáróján: Kormányváltás után vizsgálatot indítunk Szijjártó Péter ellen, a Fidesz holnap is hamis zászlós akciókra készül

Nem lesz többé egypárti alkotmány, népszavazással fogják megerősíteni a minden magyar embert képviselő alaptörvényt – ígérte a Tisza párt elnöke. 

Orbán Viktor Debrecenben: Ukrajna, Ukrajna, háború, háború

A cívisvárosban is elhangzott az üzenet.

Élelmiszercsomagokkal segítené a debreceni fideszes kampány a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának az elnöke

Kiszivárgott egy hangfelvétel.

Aba-Horváth István ÖRO-elnök - Korábbi felvétel

Ukrán feliratos, kamu tiszás plakátok jelentek meg az éjjel Debrecenben

A kihelyezőket tetten érték és kihívták a rendőrséget.

Jól járt a debreceni akkumulátorgyárral Szijjártó Péter egykori futsaltársa

Benkő Szilárd cégének milliárdos üzletet hozott a beruházás.

Oldószereket és vegyszereket találtak Debrecen egyik akkuipari üzeme melletti vízfolyásban

A Greenpeace a feltehetően rákkeltő anyagokat a Semcorp február 18-i balesete után vett mintákból mutatta ki. Helyi civilek a katasztrófavédelem eljárását bírálták, amely szerint nem jutottak ki az üzemből káros anyagok, ezért engedélyezték a további működést.

A Semcorp 2025. február 28-án.

Tűzvédelmi szabálytalanságok miatt maximális bírsággal sújtottak egy debreceni akkuipari üzemet

Az alkatrészeket gyártó Semcorpnál a kormányhivatalhoz tartozó hatóság tárt fel szabálytalanságokat. 

Debrecen fideszes polgármestere elismerte, hogy gond van az akkugyárakban, kemény fellépést ígért

A mérgezésekről, veszélyes anyagok szabálytalan tárolásáról érkező híreket sokáig tagadták. A Tisza párt szerint a megvilágosodás a parlamenti választás közeledtének köszönhető.

Évekig semmibe vették a tiltakozókat, de most kellenének a voksok

Az illetékes kormányhivatal szerint nincs környezetvédelmi eljárás a CATL debreceni gyára ügyében

A hatóság állítja, tart a vizsgálat, ezért nem is írtak, írhattak veszélyes anyagokról. Két dolgozó mérgezésgyanús esetével kapcsolatban közölték, azt a munkaügyi hatóság vizsgálja, de az ott indított eljárás még folyamatban van.

A kormányhivatal elismerte, a CATL debreceni akkugyárában engedély nélkül tároltak veszélyes anyagokat

A Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal szerint a kínai akkugyártó valóban engedély nélkül raktározott több tonnányi mérgező anyagot, ezért környezetvédelmi eljárást indítottak. Egy ilyen üzemi területen szenvedhetett mérgezést egy nő még február közepén.

Állítólag karlendítést mutató fotó került elő Tárkányi Zsoltról, a Tisza párt cáfol

Az ellenzéki párt debreceni jelöltje a Loki ultráival vonult.

Tárkányi Zsolt, az RTL Híradó korábbi riportere.

Súlyosan megsérült a munkás, aki több métert zuhant a CATL debreceni akkugyárának építkezésén

A kínai cég megerősítette a történteket.

Lezuhant egy kínai munkás a CATL-gyár debreceni építkezésén, a kormányhivatal vizsgálatot indított

A helyszínre mentőhelikopter érkezett, a sérült állapotáról nem érkezett információ.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang