Debrecen;botrány;környezetszennyezés;felelősség;áthárítás;lemondás követelése;akkumulátorgyár;Tárkányi Zsolt;Semcorp;

Papp László polgármester

Debrecen fideszes polgármestere Semcorp-ügyben mossa kezeit, és nem mond le

Papp László, akit a város tiszás képviselői lemondásra szólították fel a környezetszennyezési botrány miatt, a kormányhivatalra és a jelenlegi kormánypártra hárítaná a felelősséget. Tárkányi Zsolt viszont a városvezetőt az ügyben tett korábbi nyilatkozatával szembesítette.

Visszautasítom Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő lemondásra felszólító közleményének minden mondatát. A nyilatkozatuk nem más, mint annak előkészítése, hogy a Tisza-kormány által felügyelt kormányhivatalnak ne kelljen sem a konkrét, sem a jövőbeni ügyekben felelősséget vállalnia a debreceni üzemek biztonságos és a környezetvédelmi szabályoknak megfelelő működésének garantálásáért – írta Facebook-bejegyzésében Papp László. Debrecen fideszes polgármesterét még szerdán szólították fel lemondásra a város tiszás országgyűlési képviselői, azután, hogy Papp távozásra szólította fel a környezetszennyező kínai Semcorp vállalatot.

A polgármester a kínai cégről szerdán  maga is azt írta, hogy az minden korábbi ígéretét megszegte, így tevékenysége nem kívánatos Debrecenben, most a jelenlegi kormánypártot hibáztatja. – Nyilvánvaló cél, hogy az ipari beruházások tekintetében elmossák a kormányhivatal mindenkori felelősségét, és azt politikai okokból Debrecen önkormányzatára és rám, mint polgármesterre hárítsák. A saját tevékenységemért, az önkormányzat hatáskörében hozott döntésekért mindenkor vállalom a felelősséget, de azt nem fogadom el, hogy politikai célok kiszolgálása miatt az önkormányzattól független döntésekért várjon tőlem bárki felelősségvállalást, így lemondani sem fogok – közölte Papp László. 

Azok a gyárak, munkahelyteremtő beruházások, amelyek az elmúlt 12 évben létrejöttek Debrecenben, kivétel nélkül a kormányhivataltól kaptak engedélyt, hiszen minden engedélyező hatóság a kormányhivatal részeként működik. Nem Debrecen önkormányzatától és nem a polgármestertől. Ez nem a felelősség elhárítása, ez tény – fogalmazott a városvezető.

Hozzátette, hogy az építési engedélyeket, az iparbiztonsági engedélyeket és a használatbavételi engedélyeket az önkormányzattól független, a mindenkori kormányzat irányítása alatt álló hatóságok adják ki, és ellenőrzik a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően. – Hogy a szabályozás megfelelő-e, az pedig a kormánytól és a parlamenttől függ. Egyikben sincs hatásköre az önkormányzatnak vagy a polgármesternek. Ha a szabályok nem megfelelőek, akkor tessék jobbá tenni, erre április 12. után minden lehetősége megvan a Tisza pártnak és országgyűlési képviselőinek. Egy klasszikust idézve, „farizeus” magatartás az önkormányzatra mutogatni, miközben a Tisza párt kezében van a lehetőség a jogszabályok „tetszés” szerinti átalakítására – írta Papp László, aki szerint a kormánypárti képviselők csak hergelnek cselekvés helyett, és arra hivatkozik, hogy két éve a debreceniek véleményt mondta a munkájáról és újra 5 évre megbízták a polgármesteri feladatok ellátásával.

Tárkányi Zsolt ugyancsak a Facebookon reagált minderre. – „Miután Papp László, milliós fizetésébe a végsőkig kapaszkodó bukott polgármester ma már úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne a mérgező gyárak Debrecenbe telepítéséhez, idézzük már fel annak a bizonyos 2023-as rádióinterjújának néhány sorát: »Valószínűleg egy városvezető életében vannak olyan döntések, amikor a város jövőbeni fejlődését, stratégiáját szem előtt tartva nem egy aktuális hangulatnak megfelelően kell döntést hozni. Nyilván ez egy városvezető számára nem egy könnyű döntés.« Polgármester úr, ha az önkormányzatnak semmi köze a gyárakhoz, ön itt milyen »nem könnyű döntésekről« beszél, amit meg kellett hoznia?”

A Magyar Posta megerősítette, hogy az elmúlt napokban két kézbesítőjük is meghalt a 40 fok feletti hőségriadó idején, de a társaság közlése szerint az ügy részleteiről a vizsgálatok lezárultáig nem adhatnak bővebb tájékoztatást.