Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról – közölte Lázár János szerda délelőtt a Facebook-oldalán.
„Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”
– írta az építési és közlekedési miniszter.
A tárcavezető posztjában hozzátette, az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont „most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán”. Lázár János azt írta, szerdára is jósolnak viharosabb szelet, „így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése”, megértést és türelmet kért az utasoktól.
Amint arról beszámoltunk, fakidőlés miatt kedden csak egy vágányon közlekednek a szerelvények Debrecen és Apafa település között, az időjárási körülmények miatt az egész térségben jelentős fennakadások léptek fel a vasúti közlekedésben. A MÁV tájékoztatása szerint 120 perces késések is előfordulhatnak, de voltak olyan járatok is, amelyek 149 vagy akár több mint 200 perces késést halmoztak fel.
Gyakorlatilag megszűnt Kelet-Magyarországon a vasúti közlekedésKedden délután Magyarország keleti részén viharveszély miatt harmadfokú, piros riasztás volt érvényben, különösen Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több területén. A HungaroMet debreceni mérőállomása 130 kilométer/órás széllökést regisztrált, és Debrecenben 14 órától minden autóbusz-, trolibusz- és villamosjárat leállt. Több településen is jelentős károkat okozott a vihar, később a harmadfokú riasztást másodfokúra mérsékelték.
Több mint 21 ezer címen még mindig nincs áram a viharkárok miatt„Ha ez két évvel ezelőtt történik, az emberek már rég rám borították volna az asztalt” – A kutatók szóltak, Magyarországon a vihar lesz az új nyári norma