vasút;vonat;MÁV;tömegközlekedés;vihar;katasztrófavédelem;

Képünk illusztráció.

Gyakorlatilag megszűnt Kelet-Magyarországon a vasúti közlekedés

Teljes a káosz, a legtöbb vonat másképp jár vagy éppen rengeteget késik. 

Fakidőlés miatt csak egy vágányon közlekednek a szerelvények Debrecen és Apafa település között, az időjárási körülmények miatt az egész térségben jelentős fennakadások léptek fel a vasúti közlekedésben – derül ki az Index beszámolójából.

A Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatása szerint 120 perces késések is előfordulhatnak, de voltak olyan járatok is, amelyek 149 vagy akár több mint 200 perces késést halmoztak fel. Kedden délután Magyarország keleti részén harmadfokú, piros riasztás volt érvényben, különösen Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több területén. A HungaroMet debreceni mérőállomása 130 kilométer/órás széllökést regisztrált, és Debrecenben 14 órától minden autóbusz-, trolibusz- és villamosjárat leállt. Több településen is jelentős károkat okozott a vihar, később a harmadfokú riasztást másodfokúra mérsékelték.

Az előző napi viharban kidőlt törökmogyoró-fa a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóörösön

A MÁV a délután során még csak kisebb, 10-20 perces késésekről számolt be, de később módosították a tájékoztatást: a Debrecen–Nyíregyháza és a Debrecen–Mátészalka vonalon már 30-60, bizonyos esetekben akár 60-120 perccel hosszabb utazási időre kellett számítani, mivel Debrecen és Apafa között csak egy vágány járható fakidőlés miatt. Emiatt a Záhonyból 19:29-kor Szolnokra induló személyvonat (6221) csak Nyíregyházától közlekedik, előtte pótlóbusz biztosítja az utasok eljutását. A Nyugati pályaudvarról 19:20-kor Debrecenen keresztül Nyíregyházára tartó Nyírség InterCity (IC 618) csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik, odáig a 19:25-kor Debrecenbe induló Cívis InterRégió (IR 6078) járattal utazhatnak az érintettek.

megisholavonat.info vasúti térkép szerint például a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat a szélsőséges időjárás miatt összesen 149 percet késett, így a tervezett 16:59 helyett csak 19:24-kor ért be. A Záhonyból Püspökladányba tartó szerelvény jelenleg 201 percet késik, és végül nem is közlekedik el a végállomásig, csak Debrecenig viszi az utasokat.

BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint Hajdú-Bihar vármegyében az első bejelentés a mentőállomásról érkezett, ahol egy kidőlt fa akadályozta a mentők munkáját. Debrecenben több helyszínen – például a Petőfi téren és a Klaipeda utcában – is riasztották a tűzoltókat, miután autókra dőltek fák. Az erős szél több épületet is megrongált, fákat döntött ki, amelyek forgalmi akadályokat okoztak. A tűzoltók a Szávay Gyula, Epreskert, Derék, Zelemér, Bornemissza és Külsővásár tér környékén is beavatkoztak. A Tisza István utcában a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úton egy aluljáróban egy méter magasan állt a víz. Berettyóújfaluban szintén a veszélyessé vált fák jelentették a legnagyobb gondot, a Csillag utcában például gyökerestől fordított ki egy fát a vihar, de a Puskin és Batthyány utcából is érkezett hasonló bejelentés. A Péterszegi utcában a szél egy épület vakolatát sodorta le, Derecskén több utcában is fákat döntött ki, a Szováti úton pedig villanyoszlop dőlt meg. Berettyóújfaluban egy pavilonépületet is elmozdított a viharos szél, a Nefelejcs utcában cserepek hullottak, míg Nyíracsádon, a Toldi és Sport utcákban ugyancsak fák okoztak károkat. A vármegye tűzoltói folyamatosan dolgoznak a tegnap és ma keletkezett károk felszámolásán.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden este azt közölte, hogy este hét óráig az ország területéről 8 ezer 925 káresetről érkezett bejelentés a műveletirányítási ügyeletekre, a tűzoltóegységek eddig 4 ezer 211 esetet kezeltek, 4 ezer 714 káresemény felszámolása folyamatban van.

A Szegedi Tudományegyetem újszegedi telephelye tetõszerkezetének szétszóródott darabjai az épület közelében lévõ lakóházaknál 2025. július 8-án.

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek este hétig 502 fővel és 208 technikai eszközzel avatkoztak be. A műveleteket 72 önkéntes tűzoltó egyesület és önkéntes mentőszervezet 310 fővel és 63 technikai eszközzel, valamint 17 önkormányzati tűzoltó parancsnokság 74 fővel és 19 technikai eszközzel támogatta.

Az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztási helyek száma a délutáni viharok miatt valamelyest emelkedett, 19 órakor 40 ezer 219-t tartottak számon a szolgáltatók. Debrecen belvárosában az egyik alállomáson fellépett üzemzavar miatt mintegy 10 ezer kiesés történt. A hibák elhárítása érdekében a szolgáltató további saját állományt és alvállalkozókat vont be a munkálatokba. A HungaroMet tájékoztatása szerint a késő esti órákra az ország jelentős részén csökken a zivatarok esélye, de az északi, északkeleti tájakon az éjszakai, hajnali órákban is előfordulhatnak villámlással kísért záporok.

Távvezeték helyreállítása Miskolcon.

Az építési és közlekedési miniszter kedden este arról számolt be, hogy villám csapott a MÁV egyik alkalmazottjába, akit most kórházban ápolnak. Lázár János - aki Orbán Viktor társaságában kereste fel a vasúttársaság haváriaközpontját - egy, a közösségi oldalára feltöltött videóban arról beszélt, hogy folyamatosan zajlik a károk felszámolása, egyetlen utas sem szenvedett sérülést. A MÁV és a Volán járatai kedden este hetven százalékban tartották a menetrendet, a legnagyobb problémák a balatonfüredi vasútvonalon tapasztalhatók. A miniszter jelezte, a késési biztosítás ilyenkor is érvényes.

Személygépkocsi ütközött egy kamionnal.