– Az indulat és a csalódottság oda vezethet, hogy a fiatalok egy részénél kialakul egy ellenálló mozgalom, míg egy másik, nagy rétegük egyszerűen elmegy más országba tanulni, dolgozni, ahol kicsit szabadabb a levegő – fogalmazott a Népszavának Oross Dániel, az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatócsoport ifjúságpolitikai kutatója azzal kapcsolatban, hogy egyre inkább érezhető a fiatalok elégedetlensége a kormánypárttal szemben.
Az Orbán-kormány hosszú évek hallgatása után idén jutott el odáig, hogy kellene valamit kezdeni a hazai kábítószer helyzettel. Ennek következtében tovább szigorította az Európai Unióban már eleve a legszigorúbb drogtörvényt. A kábítószerekkel szemben a jelek szerint - a szakma álláspontjával ellentétben - szinte kizárólag rendészeti eszközöket vetnek be. Ahogy elindult a fesztiválszezon, Horváth László drogügyi kormánybiztos bejelentette: razziákra számíthatnak a bulizni érkezők. Oldalán meg is köszönte a Fishing On Orfű nevű fesztivál szervezőinek, hogy együttműködnek a hatóságokkal. Az említett fesztiválon végül elmaradt a razzia, viszont a Telex helyszíni beszámolói szerint a legtöbb koncerten – gyakran még az előadó színpadra lépésé előtt – zengett a „mocskos Fidesz” és Orbán Viktor szidalmazása. Oross Dániel szerint
a fokozódó büntetőjogi szemlélet miatt elég sok fiatal érezheti magát úgy, hogy kriminalizálják őket.
– Sokaknak nyilván elege van ebből, és egyfajta életérzés lesz náluk a kormánykritika. Ne felejtsük el, hogy hasonlót a Kádár-rendszerben is láttunk. Úgy alakultak ki ellenzéki csoportok, hogy közben üldözték a másként gondolkodást. Ezt termeli most újra a Fidesz – fogalmazott a kutató hozzátéve, hogy ez a büntetőjogi hozzáállás már 2011-ben az egykori West Balkán szórakozóhelyen történt halálos baleset (túl sok embert engedtek be egy időben és emiatt négy ember fulladt meg) nyomán is megmutatkozott.

Mint mondta, akkor fel sem merült, hogy ez nem csak egy büntetőjogi probléma, nem egyeztettek a fiatalokkal, csupán hoztak egy rendeletet arról, hogy ezek a szórakozóhelyek hogyan működjenek biztonságosabban a jövőben. Ez a fajta szemlélet jellemezte az elmúlt 15 évet, márpedig a fiatalokhoz szerinte így semmiképp sem lehet közelíteni, szükség van a fiatalok szervezeteivel az érdekegyeztetésre.
Fesztiválokon zeng a nyomasztó magyar jövőkép, a bizonytalanabbá váló jövő erősíti fel a kritikus hangokatNem érti a Fidesz a fiatalokat, el is tűnnek Orbán Viktor pártjábólNem hatott az ideológiai átnevelés a magyar fiatalokra, a Fidesz szándéka ellenére az egyetemisták toleránsabbak lettek– A 2010-es évek elején még láttunk olyat, hogy Orbán Viktor a hallgatói keretszámokról egy romkocsmában egyeztetett a fiatokkal. Ha valaki még tartalmilag nem is értett egyet azzal, amiket mond a miniszterelnök, a környezet és az, ahogyan mondta mégis „rezonált” abban a közegben. Ezek azóta eltűntek. A szakadék, ami a fiatalok és a kormány közt van – amit pusztán TikTok videókkal és kommunikációval nem lehet áthidalni – egyre csak nőtt és most is nő, hisz a korbeli távolság is nagyobb, így „nem érzékelik a mai fiatalok világát” – magyarázta.
Remek példa a Budapest Pride esete.
A kormánypárt ugyanis arról beszél, hogy a társadalomban többen utasítják el a melegjogokért tartott felvonulást, mint amennyien elfogadják. Viszont ahogy az kutatásokból is látszik, a fiatalok esetében – hívta fel a figyelmet Oross Dániel – sokkal magasabb a másság elfogadása, mint az össztársadalomban. – Ebből a szempontból a kormányzati kommunikáció ott is mellé ment. Ráadásul a kimondottan sikeres Pride-ot megelőzték Hadházy Ákos, a Momentum és a Puzsér-féle tiltakozások is, amik szerinte szintén egy ellenálló mozgalom formálódásának ágyaznak meg.
Azért a szivárvány az úr – Percről percre a betilthatatlan Budapest Pride-rólOrbán Viktor próbál erőt mutatni, de inkább csak a Fidesz újabb vereségét készíti elő a Budapest Pride utánElkészült a felmérés, a budapestiek kétharmada a Pride mellett áll, ahogy a Tisza Párt szavazóinak a 81 százaléka isOross Dániel szerint erősen kérdéses, hogy ezek után a kormánypárt még javíthat-e a fiatalok körében. - Ha találnak egy olyan témát, ami működik, ilyen erőforrás fölénnyel nem lehet kizárni, hogy képesek valamennyit korrigálni, ám így is inkább csak azok körében, akik eleve hasonló értékrendet vallanak.
Kipróbált tudatmódosítók
A legutóbbi, Európa 37 országát vizsgáló kutatás (ESPAD) adatai szerint Magyarországon a fiatalok körében különösen magas a szerhasználat, amivel az ország a második helyre került a rangsorban. Az alkoholfogyasztás a 15–16 évesek csaknem 91 százalékánál már megjelent. A kannabisz kipróbálási aránya pedig az említett csoportban 13 százalék, ami valamivel az átlag alatt van. Ezzel együtt a kormány továbbra is büntetőjogi eszközökkel akarja rendezni a helyzetet. Eközben az iskolákban továbbra sem ismertethetik a civil szervezetek drogprevencióit, holott épp a 15-19 éves kor számít a legkritikusabb időszaknak ebből a szempontból. A probléma rendőrségre tolása Oross Dániel szerint nem fogja megoldani a helyzetet, minőségi prevenciókra volna szükség. Jelenleg 16 év a tankötelezettségi korhatár, ami miatt pont a veszélyeztetett csoportokból esnek ki többen – idő előtt – az iskolarendszerből. Viszont ameddig ez nem történik meg, lenne rá 1-2 év, hogy megszólítsák őket – magyarázta.