Fidesz;felmérés;Budapest Pride;Publicus Intézet;Tisza Párt;

Több tízezren állnak ki ma a jogaikért a fővárosban

Elkészült a felmérés, a budapestiek kétharmada a Pride mellett áll, ahogy a Tisza Párt szavazóinak a 81 százaléka is

Eközben a fideszesek 88 százaléka egyetért az Orbán-kormány politikájával – derült ki a Publicus Intézet Népszavának készített kutatásából.

A teljes népességben az emberek 45 százaléka támogatja, hogy legyen Budapesten Pride felvonulás, ugyanakkor az országban szűk többségben (48 százalék) vannak azok, akik elutasítják a rendezvényt – derült ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából, június 23–25. között készült reprezentatív felméréséből.

Nem okoz nagy meglepetést, hogy ha a szoros eredményt pártpreferencia szerint vizsgáljuk, kiderül: az ellenzéki szavazók háromnegyede az LMBTQ emberek és támogatóik szombati rendezvénye mellett áll. Még magasabb, 81 százalék ez az arány a Tisza szavazóinak körében még annak ellenére is, hogy Magyar Péter nem állt ki a Pride mellett, igyekszik elkerülni, hogy egyértelműen állást kelljen foglalnia ebben a kérdésben.

A rendezvényt üldöző és betiltani próbáló kormánypárt szavazói között a támogatók aránya mindössze 8 százalékos, 88 százalékuk egyetért a Fidesz politikájával és elutasítja a Pride-ot. 

A bizonytalanok körében is többségben vannak a felvonulást elutasítók (53 százalék), a támogatókkal szemben (37 százalék).

Ugyanakkor Karácsony Gergely nem téved, amikor azt mondja, hogy Budapesten jelentős többségben vannak az LMBTQ embereket és Pride-ot támogatók: a fővárosiak több mint kétharmada (68 százalék) mellettük áll, és csupán 24 százalék gondolkodik ellenkezőképpen.

Törésvonal rajzolódik ki ebben a kérdésben a főváros és az ország többi része között, bár a megyeszékhelyeken az országos átlaghoz közelítő, csupán néhány százalékos többségben vannak az ellenzők (49 százalék 45-tel szemben). A kisebb városokban és községekben tízből négy ember támogatja a melegek és más szexuális kisebbségek jogaiért és méltóságáért kiálló menetet.

Az utóbbi hetek „jogászkodása” után a megkérdezettek 37 százaléka helyesnek, további 4 százaléka pedig inkább helyesnek tartja, hogy a fővárosi önkormányzat úgy döntött, nem törődik a rendőrség tiltó határozatával, és mindenképpen megszervezi a Pride-felvonulást. A kérdésre 44 százalék válaszolt nemmel és további 5 százalék „inkább nem” tartja helyesnek ezt a döntést, emellett minden tizedik ember elkerülte a válaszadást. Így a teljes népességben 49 százalékos többségben vannak azok, akik szerint a főváros helytelenül jár el, 41 százalékkal szemben. Ugyanakkor ebben a kérdésben is sokat árnyalja a képet, ha az adatokat pártszimpátia szerint, vagy települési bontásban nézzük.

Az ellenzéki szavazók jelentős, 63 százalékos többsége szerint jól teszi Karácsony Gergely, hogy nem enged a fenyegetésnek, körükben csak kevesebb, mint egyharmad, 29 százalék mondja ennek ellenkezőjét. A Tisza szavazóinak 69 százaléka is főpolgármester álláspontjával ért egyet, csupán 22 százalékuk gondolja, hogy nem kellene szembe menni a rendőrséggel és a kormány akaratával. A Fidesz szavazói nem okoznak meglepetést, hacsak azt nem, hogy 17 százalék körükben is inkább a főpolgármesterrel ért egyet ebben a kérdésben, és 79 százalékuk szerint helytelen a felvonulás megrendezése. A budapestiek 53 százaléka támogatja Karácsonyt az ellenszegülésben, 30 százalék nem ért egyet a fővárosi önkormányzat lépésével.

Minél kisebb egy település, annál kevesebben értenek egyet a Pride rendőrségi jóváhagyás nélküli megrendezésével, a megyeszékhelyen 43, a városokban 40, a községekben 30 százalékos a döntés támogatottsága.

Miután tél végén Orbán Viktor ígéretet tett a felvonulás betiltása, a Publicus márciusban szintén a lapunk számára készített kutatásában azt találta, a kormány szándékától eltérően az összes megkérdezett 56 százalékos többsége nem tiltaná meg a Budapest Pride megrendezését, és csupán a 20 százalék gondolja, hogy a betiltás egy „gyermekvédelmi” intézkedés.

A Tisza Párt honvédelmi szakértője sokadszorra is vitára hívja a jelenlegi honvédelmi minisztert, Szalay-Bobrovniczky Kristófot, hogy bizonyítsa, férfi-e és bízhat-e még benne az állomány, a társadalom.