Forgalmas nyitóhétvégéje volt az 59. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválnak: a pénteki gálán a nemrég elhunyt igazgatóra Jíri Bartoskra emlékeztek, de azért befért kettő világsztár is a műsorba: Peter Sarsgaard és Vicky Krieps, hogy aztán szombaton megérkezzen Michael Douglas, hogy bemutassa az idén ötvenéves filmklasszikus a Száll a kakukk fészkére felújított verzióját, amely az első produceri munkája volt. Ő kérte fel rendezőnek a zseniális Milos Formant.
A Thermal Hotel nagytermében mintegy kétezer ember jelenlétében megtartott díszbemutatón először Paul Zaentz, Michael Douglas producertárásának, Saul Zaentznek az unokaöccse tartott beszédet, amelyben elmondta, hogy az Amadeus forgatása során kilenc hónapig Prágában lakott, és azt gondolta, hogy csehül tartja meg a beszédét, de olyan kemény New Jersey-akcentusa van, hogy inkább maradt az angolnál. Kiemelte, hogy Milos Formannak Karlovy Vary volt a kedvenc fesztiválja, igaz, szerette Cannes-t is, de azt csakis a francia konyha miatt. Elmesélte, hogy amikor felkérték a rendezésre, még csak néhány éve élt az Egyesült Államokban és többen kritikusan álltak hozzá, lévén, hogy mit tud ő egy efféle nagy amerikai történetről. Erre Milos Forman úgy reagált: lehet, hogy amerikai történet, de neki meg a saját élete, mivel neki arról szólt a Száll a kakukk fészkére, hogy milyen volt élni a náci majd a kommunista elnyomás alatt.
Attól tartok, hogy Ken Kesey zseniális könyvét, amely a film alapja, nemsokára be fogják tiltani az Egyesült Államokban
– hangsúlyozta a producer. – Pedig a film ötvenévesen aktuálisabb, mint valaha. Július 4-én ugyan a Fehér Házat elfoglaló gonosz, önimádó diktátorjelölt aláírta azt a törvényjavaslatot, amelyet kegyetlen, szívtelen követői fogadtak el, hogy a gazdagokat még gazdagabbá tegyék, és elvegyék az élelmet és az egészségügyi ellátást azoktól, akiknek szükségük van rá. Biztos vagyok benne, hogy Milos egyetértene velem abban, hogy Trump szégyenfolt az országomra, és elnöksége az Egyesült Államok történelmének legnagyobb erkölcsi kudarcának fog számítani.
Szavait vastapssal reagálta le a gála közönsége, de, hogy még egy olyan szabad és független rendezvényen, mint a fiatalokat megmozgató Karlrovy Vary-i fesztivál és többféleképpen gondolkodó ember megfér egymás mellett, bizonyítja, hogy a teremben mellettem ülő idősebb házaspár próbálta dühös mondatokkal leordítani a tapsot, de hát erre esélyük sem volt.
Michael Douglas nem politizált a felvezetőjében, inkább elmesélte, hogy miért választották Milos Formant a Száll a kakukk fészkére rendezőjének. Mint elmondta, több rendezőt megkerestek, de egyik sem akart nekik beszélni az ötleteikről. Aztán ajánlották neki a Tűz van, babám! rendezőjét. Találkoztak vele, és ekkor Milos Forman lapról lapra haladva a forgatókönyvön elmondta, hogyan fog az a vásznon kinézni. Ennyi kellett csak Zaentz-nek és a Douglasnek. Ezután gyorsan kapott a filmsztár egy „meglepetés” életműdíjat, de hát ha egy ekkora kaliberü művész jár Karlovy Vary-ban, kap egy szobrot – így az lett volna a meglepő, ha elmarad az elismerés.
A vetítés utáni sajtótájékoztatón a Népszava kérdésére, amely szerint ha ma forgatná le a filmet változtatna-e valamin, Michael Douglas elmondta, hogy a jogokat még a szintén világhírű édesapja, Kirk Douglas vette meg magának. Színpadra állították a Broadway-n 1962-ben, nem volt anyagi siker de az irodalmi mű már akkor klasszikusnak számított, így nem hiszi, hogy bármit is változna, ha most forgatnának – legfeljebb a nyersanyag lenne digitális. Bár Kirk Douglas is próbálta megfilmesíteni a regényt, egyetlen stúdió sem kért belőle. Éppen el akarta adni a csomagot, amikor az egyetemista fia megkérte, hadd próbálja meg ő tető alá hozni. Ez végül akkor sikerült, amikor Saul Zaentz-cel közösen létrehozták a produceri irodájukat és teljesen független forrásokból leforgatták a filmet. Ezek után még a forgalmazást is nehéz volt megoldani, mert még ezt sem szerették volna a stúdiók bevállalni, de végül az United Artists-szal sikerült megegyezni. Aztán végül öt Oscar nyert a film. – Innen már csak lefelé lesz minden” – idézte fel Michael Douglas a szlogent, amit ezek után egymásnak mondtak. Aztán Saul Zaentz összehozta még az Amadeust a nyolcvanas és Az angol beteget a kilencvenes években. Mindkét film Oscart kapott – Ezt senki sem tudta utána megcsinálni – méltatta producertársát Michael Douglas.
Noha Michael Douglas nem szeretett volna politizálni, kapott egy direkt kérdést a beszélgetésen. M mivel a filmet a lázadásról szóló alkotásnak tartják manapság, mégis mit gondol az Egyesült Államok jelenlegi politikai helyzetéről? – Úgy gondolom, hogy elnökünk neve eleget hangzott el az elnöksége rövid ideje alatt – válaszolta a sztár, kiemelve: a demokrácia sérülékeny, mindig védeni kell. Országunk az autokráciával flörtöl, mint más demokráciák a világon. Például Magyarország, ha már kaptam innen kérdést.
Szolgáljon emlékeztetőül mindazoknak a kemény munkája, amelyet a csehek végeztek a szabadságuk és függetlenségük megszerzése érdekében. A demokráciát soha nem szabad magától értetődőnek venni, mindannyian tennünk kell érte valamit.
Ez nem mások feladata – hangsúlyozta a kétszeres Oscar-díjas amerikai színész.
Persze, ennél sokkal könnyebb témák is előfordultak a sajtótájékoztatón. Például arra a kérdésre, hogy visszavonult-e, a nyolcvanéves sztár elmondta, hogy 2022-óta tulajdonképpen szabadságon van, mert hát hatvan éve egyfolytában dolgozott, illetve nem szeretne az lenni, aki egy forgatási helyszínen hal meg. Mindemellett egyáltalán nem bánja, hogy a huszonöt évvel fiatalabb felesége, Catherine Zeta-Jones most sokat dolgozik és szerepet cseréltek: ő a háztartásbeli. A Száll a kakukk fészkére főszereplőjével, Jack Nicholsonnal tartja a kapcsolatot, jóban vannak. El is mesélt egy anekdotát, hogy Jack Nicholson nem is akart elmenni az 1976-os Oscar-gálára, mert már korábban jelölték kétszer , és egyszer sem ő nyert. Unszolni kellett, de végül elment, hogy aztán sápítozni kezdjen – „ugye, megmondtam?” – amikor kiderült, hogy az első néhány díj egyikét sem a Forman-filmnek, hanem más produkcióknak adták oda. Már nyitotta a száját a legjobb férfi főszereplőnél, amikor őt szólították a színpadra, hogy vegye át az arany szobrocskát.
