A Momentum mint kormányzásban még nem meghasonlott alakulat egykor a változás ragyogó reménye volt, s most arról döntött (érthetően éles vitában), hogy nem indul a jövő évi választáson. A Demokratikus Koalíció immár új elnökkel megerősítette, mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állít. Mindkét döntés súlyos, és bizonyos szempontból tolerálható: előbbi a kormányváltás szándékával (és ha úgy tetszik, a liberális értékek képviseletének az időleges feladásával) született, utóbbi a baloldali értékek képviseletében (s meglehet, a kormányváltást nehezítve). A Momentum azzal érvel, hogy akár háromszázaléknyi szavazat elvonása is végzetes lehetne, Fekete-Győr András szerint viszont így nem gyengítik a kormányváltás esélyét.
A DK mondása más. Dobrev Klára elnök szerint az elmúlt évben kiderült, hogy az akár 700 ezer baloldali szavazó semmiképpen sem választaná a Tisza Pártot. Vannak karcosabb érveik is: Gréczy Zsolt szerint Magyar Péter „Orbán helyett Orbán”, mindkettő a feudalizmus és a nacionalizmus bűze. „Emberek megalázása, oroszpártiság, Európa-ellenesség. És nem fontos a jogállam és a demokrácia.” Ismert kritikák, ismerős túlzások. „Hátborzongató a liberális értelmiség összeomlása, árulása, önfeladása” – írja végül.
Tizenöt év liberális (és egyéb) értelmiségi botladozás után, az autokrácia sötét emésztőjében hátborzongató vélemény. Miután adódik a kérdés: vajon Orbán a hátborzongatóbb vagy Magyar? A kérdés eldöntendő.
Hisznek egyet
Magyarország még egy baloldali-liberális ellenzéki javaslatot nem bír ki (legalábbis egy ideig). Ahogy Lányi András mondta a Puzsér-féle Nemzeti Ellenállás-tüntetésen, személyesen Orbánnak üzenve a Parlament elől: „Most el kell, hogy zavarjunk ennek az épületnek lehetőleg még a közeléből is. Különben a gyerekeink mennek el ebből az országból, amit tönkretettél.” Ez a két választás maradt. A megmaradás, vagy a távozás hosszú, tömött sorokban, leszegett fejjel. A filozófus szavaival: „Én szégyellem magam. 15 évig olyan országban éltem, amely tehetetlenül tűrte egy jogfosztó, jogtipró, tolvaj, hazug társaság uralmát.” Tizenöt évünk elszelelt lazán, Hazám.
A kormányváltás nem cél, hanem a rendszerváltás irányába tett lépés – így látja a Momentum-közgyűlés, és ezt várják a legtöbben manapság. Egy esetleges Tisza-kormánytól pedig azt, hogy adja vissza a választások tisztaságát, a közintézmények függetlenségét, a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságát. Ez baloldalit, liberálist, jobboldalit egyaránt megillet, és egyiket sem jobban a másiknál. Hiszen egyik világnézet sem különbözik igazán lényeges dolgokban (lásd a fenti felsorolást) a másiktól. Különbség abban lehet, hogy miként költsék el a 42,8 ezer milliárdos (2025) államháztartást, ahol a mozgástér korlátozott: közlekedni, gyógyulni, tanulni, nyugdíjakat és gyógyszertámogatásokat fizetni mindenképpen kell. A „mi mennyi” nem mindegy persze. Két dolgot azonban nehéz elképzelni Magyar Péterről: az egyik az, hogy visszaélne az Orbán-végterméket ventilátorként terítő alaptörvény lehetőségeivel, a másik meg az, hogy ellopna mindent, amit talál. Nincs olyan isten. (És nincs nép sem talán, ami ezt hagyná.)
Más szavakkal, de nagyjából ugyanezt fogalmazta meg Bojár Gábor cégvezető (hvg.hu). „Én csak egyet hiszek el Magyar Péternek: nem Putyin karjaiba vinné vissza hazánkat. És nekem most elég, hogy ebben egyetértünk.” A Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő és az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója valamivel több mint egy éve, az EU-parlamenti választások előtt írt véleménycikket „Magyar Pétert nem kell szeretni, elég drukkolni neki” címmel. Ezután sorozatban kapta az idézeteket liberális barátaitól a Tisza-pártelnök számukra elfogadhatatlan megnyilvánulásairól. Magyar legutóbb a Trianon-évfordulón közzétett videójában csúszott bele egy hibába a méltán ismeretlen Padányi Viktor kapcsán, mert mint kiderült, személyében szélsőjobboldali írót idézett (jellemző, hogy életművét a Magyarságtudományi Intézet és a Demokrata is éltette).
Bruck Gábor kampányszakértő, aki korábban Gyurcsány Ferenc és 2022-ben Dobrev mellett tört lándzsát, a DK-híveknek is üzenve értekezett a Magyar-dilemmáról, amikor azt írta, a Padányi-malőrért járna egy bocsánatkérés, viszont újra esély nyílt a szabadságra, a rendszerváltásra – és ez leginkább Magyarnak köszönhető.
„Nem hibátlan. Nem a szívünk választaná. De úgy tűnik, a sors őt küldte. A kérdés ez: a hibáin rágódunk – vagy részt veszünk a rendszerváltás örömében?”
Bojár is megemlékezett a Padányi-citátumról, amikor azt írta, hogy ettől az esettől függetlenül ő is osztja elvbarátai fő aggodalmát, miszerint Magyar Péter személyiségéből nem az következik, hogy esetleges választási győzelme után önként feladná a megszerzett szinte korlátlan hatalmat. Vannak kockázatok, de itt egy rizikós szökési kísérletről van szó. Orbán ravasz börtönéből nem lehet csak úgy kisétálni. Dobbantani (vagy robbantani) kell, és ugrani az ismeretlenbe, bízva abban, hogy nem cápák (vagy kápók) közé érkezünk.
Zsarnokteremtő
Magunk is szeretnénk hinni, hogy jön még tiszta tekintetű, világlátott, nyugati elkötelezettségű fiatal (optimálisan nő: a patriarchális próbatörténelem több mint hiba volt), aki nem a feudális urambátyámvilágot szívta magába. Az ilyen fiatalok vagy több ezer kilométerre vannak, vagy összekoszolódtak lélekölő kényszerekkel és megalkuvásokkal. Ahogy minden egyes magyar idomult (vagy meggörbült) valamennyire ebben a (Simicskát parafrazálva) geil Orbán-rendszerben. Szerintünk Pankotai Lili gyönyörű izzásában van a tökéletes megfejtés: „A rendszer mi magunk vagyunk, és az a gondolkodásmód, amivel létrehoztuk.” Az ifjú aktivista szerint „nem a zsarnok teremti a szolgát, hanem a szolgalelkűség teremti a zsarnokot.” Szép beszéd, jó beszéd, lehet építkezni belőle, ha Puzsér és barátai hívó szavára felemeli a fejét a polgárság, és kiejt fontos szavakat (és kiejt-kiszavaz tolvajokat: Cullang születik). A publicista a tüntetésen szemet gyönyörködtetően ment el az államellenes lázadás határáig, kíváncsian várjuk a folytatást.
Egy biztos: az ellenzék nem kezdheti elölről, de nem is folytathatja a múltat. (Ezt jelentené egy újabb ellenzéki szétszavazást követő Fidesz-győzelem, netán újabb illiberális trükközés utáni kétharmad.) Érdemes emlékezni rá, hogy a 2018-as taktikai szavazás nélkül ugyan a Fidesznek háromnegyedes többsége is lehetett volna a parlamentben (15 pluszmandátum került az ellenzéki pártokhoz az Átlátszó becslése szerint), de ez vigasznak roppant sovány volt. (Akkoriban következtek a Mi vagyunk a többség!-tüntetések soha nem látott ellenzékiszavazó-összeborulással. Fájó szívvel emlékezünk Heller Ágnes ez megelőző, 2017-es szavaira is, amelyekkel holokauszttúlélőként is az akkor még szélsőséges, ám erős Jobbikkal való kiegyezést sürgette. A 2022-es tájidegen és természetellenes összefogás sorsát ismerjük.
Az apátia utalásszinten megjelent Borsi Bálint költő, műfordító, tanár szavaiban is a keddi tüntetésen: „Tizenöt év nemzeti együttműködés után nehéz azt érezni, hogy van még olyan, ami nem lett elmondva. Mind ismerjük a tüntetések dramaturgiáját… De a rendszer dramaturgiáját is ismerjük.” A fiatalember a rendszergazdával szembeni ismerős dühöt is felidézte:
„62 éves vagy, bazmeg, tedd túl magad az apádon. Lassan mi is túltesszük magunkat rajtad.”
