kiállítás;festőművész;Bibliamúzeum;Kontraszty László ;

Színek szonátái: Kontraszty László ritmusból, érzésből megfestett művei a Bibliamúzeumban

A Ráday utcai Bibliamúzeum ad otthont július közepéig a Kontraszty László (1906–1994) festőművész hagyatékából összeállított tárlatnak. Az időszaki kiállításon több mint hetven olajfestmény és húsz rajz vezeti végig az érdeklődőket az absztrakt festő életpályáján. A kiállítás különlegessége, hogy a művész veje, dr. Rózsahegyi György és unokája, Kontraszty Lilla aktív részvételével valósult meg. A művész családtagjai ezzel a kiállítással bemutatják a festő életútját, méltó emléket állítva a hazájában talán nem eléggé ismert, szegedi születésű festőnek.

Kontraszty László a húszas évek végén Podolini Volkmann Artúr sza­bad­iskolájába járt, majd Zebegényben Szőnyi István magániskolájában tanult tovább. Járt Olaszországban, Dániában és Erdélyben, ezek a látogatások is inspirálták munkásságát. 1935-ben a Szocialista Képzőművészek Csoportja Rajzkiállításon szerepelt először alkotásaival. Stílusára nagy hatással volt Kállai Ernő és Pap Gyula, akik az absztrakt irányába terelték. Kompozícióit a kiegyensúlyozott zártság jellemzi, amivel harmonikussá varázsolja az alkotásait. Késői korszakában kalligrafikus motívumokat is alkalmazott. Könyvillusztrálással is foglalkozott, leginkább ifjúsági regényeket illusztrált. 1946-tól Békásmegyeren élt. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választották. Ezek csupán a tények, életéről, személyiségéről inkább az unokáját, Kontraszty Lillát kérdeztük, aki megváltoztatta a nevét is, nagypapája emléke előtt tisztelegve.

Tánc az ecsettel

– Hogyan emlékszik a nagyapjára?

– A nagyapám rendkívül nyugodt, szerény és kedves ember volt. Távolról figyelt minket a testvéremmel, miközben a nagymamám terelgetett bennünket. Bár inkább szemlélődő, megfigyelő természete volt, nagyon szeretett velünk beszélgetni, érdekelte a véleményünk. Sokszor ültem a szoba sarkában, és csendben figyeltem, miközben dolgozott. A zene és a festés összeolvadt, és egy idő után olyan volt, mintha az ecsettel táncolt volna. Kamaszkoromban izgalmas volt megfigyelni, hogyan alakult át egy félkész mű végül egy kész képpé – meséli Kontraszty Lilla. – A békásmegyeri ház, ahol a testvéremmel nyaranta számos hetet töltöttünk, meghatározó helyszíne volt a gyerekkorunknak. Nagypapa festékeinek illata, a kopácsolás, ahogy a képek fakereteit készítette, a hatalmas filctoll- és tuskészlete mind ennek az emléknek a részei.

Egészen fiatalkorában csonttuberkulózis miatt elveszítette az egyik lábát, ám ennek ellenére sokáig nagyon aktív volt, evezett, autót vezetett. Sokat jártunk a római-parti csónakházhoz, ahol a hajóját tartotta. 

Egy Trabant Hycomattal közlekedett, aminek a hátsó ülésén mi is sokat utaztunk. A szüleimmel nagyon szoros volt a kapcsolata. Az ő gondos és kitartó munkájuknak köszönhetjük, hogy a hagyaték hibátlan és rendszerezett formában fennmaradt.

A forma mögötti lényeg

Az elmúlt két évben az unoka abba a szerencsés helyzetbe került, hogy igazi felfedezőútra indulhatott két művészettörténész kutatómunkája révén. Váraljai Anna és Andrási Gábor tollából a tavalyi ünnepi könyvhéten jelent meg egy átfogó monográfia Megtalált szabadság címmel. A könyv révén egy új világ tárult fel előtte, és sok olyan részletet ismerhetett meg nagyapja életéről, amiket korábban nem tudott.

– Egészen a pályája kezdetétől nagyon fontos szerepet játszott Kontraszty László festészetében a klasszikus zene.

Az alkotói folyamat elválaszthatatlan részévé váltak Mozart, Beethoven és Bach zeneművei. Képein tetten érhetők a muzsika hatásai. Késői műveinek különleges, néha kalligrafikus formái légiesen könnyűek, szinte táncolnak. 

Habár a nagyapám egész életében naplót vezetett, melyben néha szinte már irodalmi igényességgel dokumentálta dilemmáit és belső vívódásait a művészetről, mégsem elméleti megközelítésből, sokkal inkább ritmusból és érzésből festett. Az absztrakció számára a forma mögötti lényeg megtalálásáról szólt. A történelmi események, politikai nyomás, a háború utáni nélkülözés és fizikai korlátai nem törték meg. Az átélt nehézségek inkább elmélyítették gondolkodását és a művészethez való viszonyát. A mostani kiállítás ezt az izgalmas, helyenként gyötrelmes, néha kalandos életutat hivatott bemutatni.

Pszichés állapota miatt Magyar Péter nem alkalmas közhatalomra, vélelmezte a minap Gulyás Gergely miniszter. Párttársa, a kommunikációs igazgatást anyaföldig butító Menczer Tamás már elmebetegnek is nevezte a Tisza elnökét, de előbb még a debilitás határán böllenkedett vele egy pécsi iskola előtt (az éppen a pápánál pipiskedő) Orbán Viktor helyeslése mellett. Mondhatnánk, hogy ha a Fidesz elmebetegnek látja, akkor Magyar bizton a világ legnormálisabb embere, de ez nem volna méltányos. Végletes viszont volna. És végletekkel tele a padlás. Miközben a végletek ritkán alkalmasak békés, boldog, kiegyensúlyozott létezésre. Ezért is érdekes nemzetkísérlet a Fideszé. Magyarral persze nem a pszichéje a gond, hanem a létezése, ezért Orbán mindent – értsd: mindent – elkövet, hogy politikai riválisként ne létezzen. Őrültség? Meglehet. Egyben nagyon is hideg számítás, egy közveszélyes demokratikusjog-sértő (lelkileg is egészségtelen) számítása. Példaképe nem más, mint az erkölcs nélküli elítélt próbakeresztény, Donald Trump, akinek a lelki betegségére nemcsak a demokrata ellenfelei figyelmeztettek, hanem pszichiáterek is. Sokan, hiába. És tessék!