Van olyan politikai erő, ami semmi mást nem csinál, csak hergel, lázít meg uszít. Ennek mindig van valamennyi táptalaja, különösen hogyha a gazdaság nem repül úgy, ahogyan annak kellene. Ez a politikai kihívás, amivel nekünk szembe kell nézni – jelentette ki Orbán Viktor Ráckevén egy lakossági fórumon, ahol ezúttal is meglepetésszerűen bukkant fel a miniszterelnök.
A lakossági fórumot a kormányfő a Facebook-oldalán élőben is közvetítette, a színpadon mellette jelen volt Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Pánczél Károly helyi országgyűlési képviselő is. – A kihívás az, hogy találunk-e annyi nyugodt, párbeszédre képes embert Magyarországon, akikkel tudunk beszélni az ország jövőjéről. Ha ez sikerül, akkor megnyerjük a választásokat, ha az uszítók kerülnek fölénybe, akkor nem – magyarázta Orbán Viktor, mintha nem az ő kormánya uszítana és hergelne évek óta az Európai Unió, illetve most Ukrajna ellen egy országszerte látható plakátkampányban.
Az ukrán miniszterelnök-helyettes kinevette az Orbán-kormány plakátjait, de nem tetszik neki az országát célzó agresszív magyar retorikaZuglóban megint túltolták a plakátpszichózistAmi Ukrajnát illeti, a miniszterelnök azt mondta, „az amerikaiak leléceltek, a maguk részéről ide több pénzt nem adnak, mi meg európaiak ott állunk, mint a lakodalomban”, de fájlalta, hogy az EU-ban „egyfolytában” olyan vezetők vannak, akik 40-50-60 milliárd eurót akarnak küldeni Ukrajnának.
Aláírták az amerikai-ukrán ásványkincsszerződést, úgy tűnik, mindkét fél elégedettAz amerikaiak nyomatékosították, hogy ki fognak szállni a közvetítésből Ukrajna és Oroszország közöttBeszélt arról is, hogy a kabinet a holnapi ülésén, szerdán dönt a háztartási cikkekre vonatkozó árrésszabályozásról, 15 százaléknál nagyobb árrést nem fognak engedélyezni. Előveszik az a nyugdíjasok áfa-visszatérítésének a rendszerét is, Orbán Viktor szerint a nyugdíjasok valószínűleg élelmiszer-utalványt kapnak majd.
Nagy Márton bejelentette, hogy az árrésstoppot kiterjeszthetik a háztartási és a piperecikkekre isLenyelték az árrésstopot a kereskedők, de Nagy Mártont ez már nem hatja megA miniszterelnök elmondta, van terve arra, hogyan nyerje meg a Fidesz a 2026-os parlamenti választást is, de ezt nem akarta kifejteni. Elismerte, hogy az első negyedéves GDP-adatok nem néznek ki jól. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy készülőfélben van egy átláthatósági törvény, hogy a külföldről finanszírozott, „magukat civilnek mondó” szervezeteket ellenőrizni lehessen. Azt mondta, lehetetlenné teszik a „USAID-rendszer” magyarországi leképeződését.
Az Orbán-kormány nemcsak a számot, hanem az irányt is eltévesztette, Magyarországon már a recesszió fenyegetAzt viszont leszögezte, nem javasolja, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból. Szerinte ezzel Magyarország nem járna jól, mert az érdekünk, hogy maradjunk ott, és szerezzünk érvényt a magyar érdeknek. A Pride-ot borzalmas felvonulásnak nevezte.
Orbán Viktor elmondta, mi kell ahhoz, hogy kilépjünk az EU-ból„Orbán Viktor látja, hogy szorul a hurok”Orbán Viktor kitért arra is, hogy az Európai Unió le akar válni az orosz energiahordozókról. Elmondása szerint a lakossági fórumra tartva értesült a hírről, a tervet veszélyesnek tartja, fenntarthatatlanná tenné a rezsicsökkentést. Ezt követően azt mondta, hogy a Fidesz-KDNP-n kívül nincs olyan magyar párt ma, ami Magyarország érdekeit képviselné, az összes többi „Brüsszelt” szolgálja. – Az újonnan alakult is, ami ravasz módon egy magyar folyó nevét viseli – célzott nyilvánvalóan a Tisza Pártra.
Végleg leválik az orosz energiáról az Európai Unió, Magyarország nem vétózhat