Ma is demonstrációt tart Hadházy Ákos az LMBTQ-jogok és a gyülekezési jog védelmében. Kevéssé valószínű, hogy ma fog kitörni a forradalom, helyszíni tudósítónk szerint délután fél öt tájban nagyjából még csak 20 ember lézengett a Ferenciek terén, akikre mintegy tíz rendőr vigyázott. Az esemény önjelölt hangulatfelelősének ismét felcsapó Szabó Bálint korábbi szegedi önkormányzati képviselő trombitaszóval próbálta rombolni a maradék lelkesedést is. Kezdésre, délután 5 órára úgy 100-150 embert már lehetett látni a téren.
A gyülekezési törvényt márciusban módosította fideszes parlamenti kétharmad úgy, hogy a kogszabály most a gyermekvédelemre hivatkozva lehetővé teszi a Pride betiltását is. Azóta Hadházy Ákos és a Momentum folyamatos tüntetésekkel igyekszik felhívni a figyelmet a problémára, azonban úgy tűnik, a lelkesedés mostanra már apadóban van.
Hadházy Ákos a Kontrollnak úgy nyilatkozott, a fő eredménynek nyilvánvalóan azt tartaná, ha a kormány visszavonná a gyülekezési törvény módosítását, ugyanakkor ő nem tudna a gyerekei szemébe nézni, ha nem tiltakozna az ellen, hogy arcfelismerő rendszert alkalmazzanak ellenzékiek ellen.

Az eseményre beszédeket nem hirdettek meg, de helyszíni tudósítónk szerint egy sámlit azért kihelyeztek szószék gyanánt. – A hangunk a fegyverünk! Kiállunk és megmondjuk, hogy ami van, az szar! – mondta egy 20 év körüli lány a helyszínen. Nem! – vágta rá határozottan a kérdésünkre, hogy nem visszalépés-e, hogy a 24 órás tüntetések, a Kossuth tér és a vár után, ma már csak egy órát marad kint Hadházy Ákos. Hogy mi, ha nem visszalépés, az nem derült ki. A lányt Orosz Anna parlamenti visszavonulásáról is kérdeztük, nem hitelesebb-e, ha az ellenzék ezt az utat választja az ellenállás jeléül, mint azt, hogy tüntetés közben a parlamentben is ott marad.
Hát, egyáltalán nem. Mondjuk, ha ezt egy fideszes fasz tenné meg, az hitelesebb lenne és szívmelengetőbb. Ahogy az is, ha a rendőrök is hagynák ezt, amit csinálnak. Ledobnák a sapkájukat és beállnának közénk
– mondta a lány.
„Nem hinném, hogy ez oszt vagy szoroz” – válaszolta ugyanerre a kérdésünkre egy fiú. Azt azért elismerte, hogy a 24 órához képest az 1 óra visszalépés, de mint mondta, ő akkor is kijön, ahogy eddig is, mert neki ez fontos. A helyszínen Free Pride!-táblák láthatók, továbbá cigány nemzetiségi zászló, valamint egy molinó „Mi a fasz van ebben az országban?” kérdéssel. A háttérben egy hajléktalan azt üvöltötte: „2006 visszatér!”
„Úristen!” – kiáltott maga elé egy idős úr, amikor kisétált a templomból és meglátta a téren eddigre összegyűlt körülbelül 100 embert és a Pride-zászlókat. Hadházy Ákos közben megtapsoltatta az összegyűltekkel saját magukat. – Olyanok gyűltek itt össze, akik tudják, hogy a világon minden hatalommal szemben lehet eredményt elérni. Elmondtam sokszor: én addig csinálom, amíg 3-4 embernél többen leszünk kint. Ma is többen vagyunk ennél, és leszünk még többen a mainál is! – fogadkozott.

A tüntetés végét Hadházy 18 óra előtt be is jelentette, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy az MTA épületéhez vonuljanak, ahol jelenleg egy flashmob zajlik, amivel az ellen demonstrálnak, hogy a kutatóhálózatok elvétele után most az Akadémia vagyonát is meg akarja vásárolni az állam.
A tüntetők a pesti oldalon felmentek az Erzsébet hídra, majd nem sokkal ezután odajött hozzájuk egy csapat rendőr. Felszólították az embereket, hogy ne sétáljanak a híd közepén, ne akadályozzák a forgalmat. A rendőrök elkezdték a demonstrálókat a járdára terelni, hogy megakadályozzák a spontán hídfoglalást, egyelőre sikerrel.

A híd közepén rendőrsorfal állta a tüntetők útját, innentől még a járdán sem tudtak tovább haladni. „Jöjjenek az Akadémiára. Egy kicsit eltévedtünk, de megyünk tovább” – mondta megafonjába Hadházy Ákos, majd elindította a tömeget. „Itt kellett volna tartani a tüntetést, csak törvénytelenül betiltották” – mondta a kitérőről a Kontroll tudósítójának. A rendőrök leterelték a tüntetőket a hídról, abban azonban nem akadályozzák őket, hogy átsétáljanak az MTA-hoz, folyamatosan kísérték a tömeget.
Hadházy az MTA épülete előtt is felszólalt. „Én egy vidéki állatorvos vagyok, egy kicsit eltévedtünk, ide jöttünk. De semmi baj, mert így az Önök és a rendőrurak segítségével le tudtuk zárni az Erzsébet hidat és meg tudtunk emlékezni arról, hogy ma ott kellett volna tüntetnünk, de a kormány még a saját törvényeit is lábbal tiporva tiltatta meg, rendelte meg a rendőrségtől – a legnyilvánvalóbb hazugságokkal indokolva –, hogy ne engedélyezzék a tüntetést” – mondta.
Freund Tamás mindenki előtt felhívta Sulyok Tamás és Hankó Balázs figyelmét, hogy miközben a politika igazodást vár, az MTA léte egész Magyarország érdekeAkadémiai Dolgozók Fóruma: Az Orbán-kormány valódi szándéka az MTA vagyonának megszerzése és a kutatóhálózat lerombolásaMajd azzal folytatta, hogy már szinte mindennaposak az olyan ügyek, amik miatt nem néhány száz, hanem sok tízezer embernek kellene tüntetnie. „Ami most az Akadémiával történik, az is egy ilyen” – tette hozzá.
A kormány 80 milliárdért akarja megvenni a 130 milliárdos vagyont, ezért pert indított az MTA. Hadházy szerint a kormány megzsarolta az Akadémiát, hogy ha nem vonják vissza vagy megnyerik a pert, akkor nem adja oda nekik a fizetésemelésre szánt 18 milliárd forintot. Hadházy tiltakozott az ellen, hogy a kormány elveszi a forrásokat a tudományos élettől.
Majd visszakanyarodva az eredeti ügyre, azt ígérte, folytatni fogják, amíg nem érik el a gyülekezési törvény szigorításának visszavonását, és arra kérte az embereket, hogy legközelebb legyenek még többen. „Ne hagyjuk abba, a jövő héten találkozunk” – zárta szavait Hadházy. „Nem hagyjuk abba” – skandálta hosszú percekig ezután a tömeg. A demonstráció ezzel nem sokkal 19 óra után hivatalosan is véget ért.
Egyórás tiltakozást tervez Hadházy Ákos kedden, beszédek nem nagyon lesznekA Momentum feljelenti a BRFK-t a május 1-i intézkedések miatt