Hadházy Ákos kiperelte, Orbán Viktor idén januárban éjszakánként másfél millió forint közpénzből dőzsölt Svájc egyik legdrágább luxusszállodájában

A volt miniszterelnök és nyolctagú díszes kísérete három éjszakát töltött a davosi Világgazdasági Fórum idején a zürichi The Dolder Grand Hotelben. Az adófizetőknek ez az orbáni út összesen több mint 20 millió forintjukba került.

Bánki Erikkel való személyes kapcsolata miatt kizárták a Volvo-perként elhíresült büntetőügy nyomozásából a Baranya megyei főügyészt

Az elfogultságát maga az ügyész jelentette be abban a nyomozásban, amelyet ez év júniusában rendeltek el újra, Hadházy Ákos feljelentésére. A pécsi buszok ügyében a volt fideszes képviselőt érintő eljárást áttették Fejér megyéhez.

Bánki Erik – korábbi felvétel

Hadházy Ákos aggódik, hogy megint egy lezsírozott pályázattal lesz új elnöke a Médiatanácsnak

A volt országgyűlési képviselő konkrétan az egyik jelölt jelenlegi pozícióját és korábbi szerepvállalását kifogásolja. Az Országgyűlés eseti bizottsága hétfőn dönt a jelölt személyéről.

Hadházy Ákos: Komoly szándék mutatkozik a teljes hulladékgazdálkodási rendszer átalakítására

Kiderült az is, hogy Kolesár Gergely valóban a MOL-tól érkezett és részt vesz a hulladékkoncesszió felülvizsgálatában.

A hulladékkoncessziós Facebook-csata után Gajdos László meghívta a minisztériumba Hadházy Ákost

A volt országgyűlési képviselő azt állította, hogy pont a Mol korábbi vezető jogásza felelős helyettes államtitkárként a Mohu Mol 35 évre szóló hulladékgazdálkodási szerződésének felülvizsgálatáért. Ezt a miniszter cáfolta.

Gajdos László – korábbi felvétel

Hadházy Ákos: Az új kormány kommunikációjában is megjelenik a hazudozás és a mellébeszélés, ha nem árulja el, ki az egyik helyettes államtitkára

Szerinte valószínűbb, hogy a tárca nem mond igazat, és nem akarja beismerni, hogy a miniszter sem mondott igazat arról, Kolesár Gergely lett-e a hulladékgazdálkodási rendszerért felelős helyettes államtitkár.

Hadházy Ákos szerint az OLAF vizsgálja az e-ingatlan-rendszer 16 milliárdos projektjét

Kijelentette, a Fidesz-kormány működőként jelentett készre egy valójában nem megfelelően működő rendszert, amelyben az Unió is vizsgálódik.

Magyar Péter nem érti, miért kifogásolják sokan, hogy az NVVH vezetője nem jogász lett, amikor sokan állatorvost akartak

A miniszterelnök bejelentette, az NVVH vezetői 24 órás rendőri védelmet kapnak, számos követője azonban meglehetősen negatívan fogadta Unger Anna megválasztását a szuperhatóság élére.

Hadházy Ákos közérdekű adatigényléssel kéri ki az NVVH élére jelentkező 94 személyt rangsoroló pontrendszert

Perelni is hajlandó érte, mert úgy tudja, hogy a vezető személyét szimplán egy Magyar Péter és Ruff Bálint közötti vita döntötte el.

Hadházy Ákos az NVVH élére jelölt Unger Annáról: Ha valóban alkalmas a feladatra, akkor visszalép

A volt országgyűlési képviselő furcsának, abszolút vetítésnek tartja a korrupcióellenes szervezet vezetőinek a kiválasztási folyamatát.

Radnai Márk az augusztus 20-i ünnepségekről: A kormányalakítás után állami rendezvények megrendezésével nem foglalkoztam

A Tisza Párt alelnöke azt állítja, hogy nem látta, nem olvasta azokat az e-maileket, amelyek arra utalnak, hogy előre lejátszhatták, ki szervezi meg az augusztus 20-i állami ünnepségsorozatot. A visszás közbeszerzésről Hadházy Ákos írt, a Mi Hazánk feljelentést tett, a Fidesz pedig a Közbeszerzési Hatósághoz fordult.

Korábbi felvétel

Hadházy Ákos: Radnai Márk pontosan tudta, hogyan szervezik meg az augusztus 20-i rendezvénysorozatot

A volt országgyűlési képviselő szerint a későbbi nyertes három héttel a másik két cég előtt tudta, hogy ajánlattételre hívják, és a Tisza alelnökére hivatkozva három héttel korábban kezdhetett készülni, mint a később alibiből meghívott vállalkozás.

Hadházy Ákos szerint 364 millió forintért árulják Bánki Erik volt feleségének budapesti luxuslakását

A Nánási úti ingatlan az asszony egyik cégének tulajdonában van, és korábban a fideszes politikus vállalkozásának székhelyeként is szolgált.

A Tisza-kormány felülvizsgálja a 35 éves hulladékgazdálkodási koncessziót

Az élő környezetért felelős miniszter kemény tárgyalásokat ígér a Mol durván veszteséges hulladékgazdálkodási cégének.

Hadházy Ákos: A Tisza-kormány meghajolt egy összeesküvés-elmélet előtt, amikor részben leállította a jégkármentesítő rendszert

A lépést „klasszikus, vegytiszta populista intézkedésnek” nevezte, és attól tart, hogy a döntés a gazdák munkáját is veszélyezteti.

Hadházy Ákost meghívta a közmédia, a hatvanpusztai zebrákról lesz szó

A volt országgyűlési képviselő egy jövő szombat délelőtti műsorban szerepel majd.

Hadházy Ákos az MTVA székháza előtt, 2022-ben

Hadházy Ákos: Az OLAF vizsgálatot indított a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának egyik uniós projektje miatt

Egy 10 milliárd forintos program részeként 287 millió forintot fizettek ki egy alkalmazás fejlesztésére. Az ügyben akár az Európai Ügyészség is eljárhat.

Hadházy Ákos a Kossuth téren május 1-én

Horogkeresztes poszt miatt vádat emeltek az Alapjogokért Központ propagandistája ellen

Az ügyben Hadházy Ákos még tavaly tett feljelentést.

Hadházy Ákos szerint Magyar Péter helikopterezése propagandacélokat szolgált, a miniszterelnök válaszolt

Magyar Péter részben azzal magyarázta útját, hogy a helikopterek és pilótái nehezen érik el a megszabott éves repülési időt.

Korábbi felvétel

aHang: Legtöbben Laczó Adriennt, Bárándy Pétert vagy Hadházy Ákost látnák szívesen a köztársasági elnöki poszton

A civil szervezet internetes szavazásán több mint 60 ezren voksoltak. A listán előkelő helyen szerepel még a korábban felvetődött nevek közül Forsthoffer Ágnes, Romsics Ignác, Fülöp Botond. Baka Andrást viszont hasonlóan Szoboszlai Dominikhez, a többség leszavazta.

Laczó Adrienn kapta a legtöbb szavazatot

Feljelentést tesz Hadházy Ákos a Paks 2 bővítéséhez kapcsolódó földvásárlások ügyében

A korábbi politikus szerint az lehetett a módszer, hogy a mezőgazdasági területeknél közvetítők jártak el, akik sikerdíjat kértek és kaptak a tulajdonosoktól a közvetítői tevékenységért, valamint az átminősítés elintézéséért.

Korábbi felvétel

Így úszhatják meg a fideszesek az elszámoltatást, Simonka György egyik büntetőügye már el is évült

A feljelentést még tavaly tette Hadházy Ákos egy haveri állásszerzés miatt, a rendőrség azonban hiába derítette fel a 13 évvel ezelőtti bűncselekményt, az eljárást a hatályos jogszabályok alapján meg kellett szüntetni.

Tőzsdei machináció gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az ügyben, amelynek Hadházy Ákos szerint Tiborcz Istvánhoz van köze

A volt parlamenti képviselő a múlt hónapban tett feljelentést, és azon csodálkozik, hogy az ügyletet mindenben rendben találó ősfideszes Varga Mihály, miért maradhat a helyén MNB-elnökként. 

Két hatvanpusztai zebratetemet szállító terepjáróról készült képet is küldött a hatóságoknak Hadházy Ákos

A volt országgyűlési képviselőt és az RTL Híradó stábját elterelték Orbán Viktor apjának állítólagos „majorsága” és a Mészáros Lőrinchez köthető vadásztársaság közötti területen felhúzott kerítésétől.

Budai Gyulának mégsem fontos, visszavonta Hadházy Ákos ellen tettleges becsületsértésért tett feljelentését

Egy videó szerint nem a volt országgyűlési képviselő volt agresszív a Parlament folyosóján, amikor a hatvanpusztai luxusról kérdezte volna Orbán Viktort. Éppen hogy a korábbi kormányfőt testükkel védő fideszes politikusok zavarták el ellenzéki képviselőtársukat.

Feljelentést tett a Gondosóra program ügyében az Integritás Hatóság

A korrupcióellenes szervezet több bűncselekmény gyanújával fordult a nyomozó hatóságokhoz, és más eljárásokat is kezdeményez. Hadházy Ákos korábban több bejelentést is tett a program fideszes kampánycélú felhasználása miatt.

Juhász Roland, a Gondosóra program felügyeletéért és megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője beszédet mond Szerencsen február 15-én

Hadházy Ákos: A mandátumkorlátozás felesleges és gáz, tegnaptól másodrangú állampolgár vagyok a hazámban

Azt kifogásolja, hogy az új szabály miatt élete végéig nem indulhat magyar parlamenti választáson, miközben csak tíz évig volt képviselő.

Illusztráció: Hadházy Ákos füstgyertyás akciója az Országgyűlésben 2025. március 8-án

Hadházy Ákos: Zebracsikók születtek Hatvanpusztán

Így Mészáros Lőrincék be tudják mutatni, hogy hivatalosan megvan mind a tíz állat.

Hadházy Ákos feljelentést tett tőzsdei machináció gyanúja miatt, a Tiborcz-féle BDPST cáfol

A Varga Mihály vezette jegybank mindent a legnagyobb rendben talált, amikor megvizsgálta a kisrészvényesi panaszokat. 

Hadházy Ákos - Korábbi felvétel

„Pont az ellenkezőjét éri el a miniszterelnök úr” – Hadházy Ákos üzent Magyar Péternek

Úgy véli, ha valaki valóban jó képviselőket akar, ahhoz új választási rendszer kell, tisztességes feltételekkel és propaganda nélkül.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang