Ezt a folyamatot szemlélteti jól egy olyan hölgy története, aki nemcsak lefogyott, de apróbb ingadozással 3, kiírom betűkkel is, hogy jól olvasható legyen: három éve tartja a súlyát. A közösségi médiában megmutatja, mit eszik, hogyan készíti el az ételeit, mennyit és mit mozog, miközben hangsúlyozza, hogy ő egy sima háziasszony, aki elsősorban a józan eszére hallgat. Egy rákellenes rendezvényen találkoztam vele, ahol önkénteskedett, azóta is olvasgatom a posztjait, amelyek stabil, kiegyensúlyozott személyiséget tükröznek. Jó kedélye, az életbe vetett hite ragadósnak bizonyul, rengeteg lelkes követője akad.
Kovácsné Tóth Hajnalka, kórházi ápolónő negyvennégy évesen döntött úgy, hogy gyökeres életmódváltásba kezd. Akkor már huszonnyolc éve váltott műszakos munkarendben dolgozott, így megtapasztalta, hogy a hektikus munkarend nem igazán kedvez a tudatos, megkomponált életvitelnek, sőt, hogy az néha még a bioritmusát is felborítja. A nagy elhatározás után legelőször valami látványos átalakulásra vágyott, ami kifejezné a változás iránti igényét, ezért meg akarta növeszteni a haját, de a fodrásza meggyőzte, hogy első lépésként csak világosítsák ki a színét, hiszen optikailag az is levesz néhány évet róla. Így is lett, és az immár szőkésebb hajú Hajni belevágott élete egyik nagy kalandjába, ami mára az életmódját jelenti. Huszonhat éve él boldog házasságban, a férje és a már felnőtt, de akkor még csak nagykamasz lánya azonnal mellé álltak, és mindenben támogatásukról biztosították.
„Nagyon tudatos tervezést igényel a mindennapi étkezés összeállítása. Azért például, mert éjszakás vagyok, nem szabad feladnom a kipróbált és sikeres szokásaimat. Amint akad egy szabadnapom, végiggondolom, mikor mit fogok enni, utána bevásárolok, megfőzök, és porciózom, dobozolom az ételadagokat. A kórházba napszaktól függően viszek ételsort: reggelit, tízórait vagy uzsonnát és vacsorát. Ezek könnyű, de megfelelő energiával feltöltő ételek, hiszen fizikai munkát is végzek ápolónőként. Mielőtt elindulok dolgozni, mindig rendesen eszem, hogy ne csábuljak el, és ne szédüljek be egy pékségbe éhesen, sóvárogva az illatorgiától.”
Megkönnyítette a változásra való hajlandóságát, hogy Hajni nagyon korán kezdett klimaxolni, ami igen megviselte. Mentálisan nem annyira, mint inkább testileg.
„Alig tudtam aludni, folyamatos hőhullámok gyötörtek, szakadt rólam a víz. Ebben az időszakban borzasztóan sok édességet ettem. Fánkokat, cukros-habos süteményeket faltam nyakló nélkül, nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, de nem is akartam. A hangulatingadozásaimat is finomságokkal gyógyítottam. Sokszor már a szüleim szóltak rám, hogy >>Hajnikám, nem kéne azt a harmadik krémest is megenni!<<, de azt gondoltam, miért ne, ez nekem jár!”
Bevallása szerint notórius fogyókúrázó, minden divatdiétát kipróbált. Rá kellett jönnie azonban, hogy a végleges életmódváltás a tuti recept, amivel nemcsak a fölös kilóitól, de a jojó effektustól is megszabadult.
„Nagyon kitartó vagyok. Le tudtam fogyni bármikor bármennyit, csak el kellett határoznom. De ahogy megvolt a cél, az azt követő eufória, lazítottam a gyeplőn, amitől azonnal és sokszorosan visszakúsztak rám a kilók. Ettől hatalmas lelkiismeret-furdalásom lett, jókora önsajnálattal körítve, amit bánatevésbe fojtottam. Viszont amikor jóval száz kiló fölé ment a súlyom, és már bántottak is emiatt, akkor éreztem, lépnem kell. Már csak az egészségem érdekében is. És a kinézetem miatt is! Mert nekem igenis fontos, hogy jól nézzek ki, hogy felvehessek csinos ruhákat.”
Három éve meglátta a felhívást a Nők Lapjában, amelyben életmódváltásra kerestek elkötelezett hölgyeket. Az esélytelenek nyugalmával jelentkezett, és a szerencse kedvezett neki, beválogatták a tízfős csapatba. Pszichológus, dietetikus segítette őket tanácsokkal féléven keresztül.
„Márciusban kezdődött a nagy kaland. Budapesten volt egy előtte-utána fotózás, amire profi fodrász és sminkes varázsolt széppé minket, majd orvosi vizsgálaton estünk át, mindenkitől vettek egy labort, amit egy belgyógyász értékelt ki. Nálam a magas koleszterinen kívül semmi rendelleneset nem találtak, csak a terheléses vizsgálaton véreztem el, nem bírtam a bicajozást. Nagyon fulladtam, szégyelltem magamat, hogy nem tudtam teljesíteni. Gyengék az izmaim, mondták, be kell iktatnom az életembe valamilyen kardiomozgást. Szüleimtől kaptam egy szobabiciklit, és elkezdtem tekerni. Ez a mai napig működik, ha rossz idő van, félóra alatt letekerek tíz-tizenöt kilométert. Egy ötezres lélekszámú nagyközségben élek, mindenhová biciklivel megyek, nem ülök autóba azóta sem, bár van jogsim.”
Egy éve Hajnit óriási lelki megterhelés érte. Lánya, akivel igen erős kapcsolatban, szinte szimbiózisban élt, egyetemi tanulmányai megkezdése miatt elköltözött egy távoli nagyvárosba. A letargiáját akkor is a mozgás feszültséglevezető módszerével enyhítette.
„Amikor nagyon kibuktam, felültem a biciklire, és csak tekertem, tekertem, a falu egyik végéből a másikba. Sokat segített a mozgás, de azt mondhatom, az egész életmódváltást, és az új szokások megszilárdítását is megkönnyítette a sportnak beillő mozgás. A kerékpározáson kívül sokat gyalogolok és úszni járok a közeli fürdőbe.”
A program során minden hónapban beszámolót kellett írni a haladásukról, és ahogy Hajni meséli, egy fantasztikus, egymást támogató női kör jött össze a félév alatt.
„Ahogy fogytam, gyengültek, majd eltűntek a gyötrő hőhullámok, formálódott a testem. Rengeteg energiám lett az újfajta táplálkozástól, hegyeket tudtam volna elbontani, és hát a kirakatok! Minden kirakatban megnéztem magam, és rákacsintottam a vékonyodó Hajnira. Nagyon büszke voltam magamra! Életemben nem kaptam annyi bókot, mint akkor, nőktől is, fiataltól-időstől, kivirultam, na! Harmadik helyezett lettem, mert mint kiderült, ez verseny is volt, de nem ez volt a lényeg, hanem amit elsajátítottam az edukációs életmódváltás során.”
Hajni arra jött rá, hogy nemcsak a fogyás, hanem a súlymegtartás titka is a tudatosság. A félév letelte után is igyekezett önazonos és hiteles maradni. Végleg száműzte étrendjéből a finomított szénhidrátokat, csakis a barátnője hosszú érlelésű, kovászos kenyerével tesz kivételt. Kerüli a nassolást, jó, de funkcionális ételeket eszik. Ha olyan helyre megy vendégségbe, ahol sok kísértés várna rá, viszi a bedobozolt ételt, és azt eszi. Még soha, senki nem sértődött meg emiatt. Ideális esetben nem várja meg, amíg éhes lesz, mindig van nála pár szem olajos mag, amit akkor rágcsál el, amikor nem jut időben a következő normál idejű étkezéséhez.
„Néha persze elszalad velem a ló, feljön rám pár kiló, de akkor azonnal visszatérnek a hőhullámok, úgyhogy már csak ezért is visszafogom magamat. Rendszeresen és jól főzök, változatosan étkezem, a szüleim állatokat tartanak, emiatt jóféle húsokat, házi tojást eszem. Sosem rendelek ételt futárral. Ami még pozitívum és óriási változás az addigi életemhez képest, hogy sok zöldséget eszem. Ha elgyengülök, visszaidézem a karcsúsodás mámorát, megnézem az >>utána<< fotómat, és már nem is annyira vonzó az a második palacsinta. A célom, hogy folyamatosan nyolcvan kiló alatt legyek. Nincs varázsige, nincs ráolvasás, csak tudatosság és önuralom van, amivel tartani tudom a kemény munkával megszerzett álomalakot.”
