- Nemcsak a Wikipédiát teszi helyre Magyar Nemzeti Galéria ma nyíló, nagyszabású kiállítása, A Galimbertiek

„A 90-es évek folyamán egyre nagyobb figyelem fordul magyar képzőművészeten belül a századeleji avantgárd képviselői felé. E fiatal generáció meghatározó művészei közé tartozik Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria. Mindketten az 1910–1915 közötti időszak nagy tehetségei.” Galimberti Sándor születésének 120. évfordulója alkalmából 2003-ban a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban volt látható Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria emlékkiállítása. A tárlat katalógusából idézett Szabó Júlia művészettörténész mondata az „egyre nagyobb figyelemről” azóta még inkább érvényes – főként a műkereskedelemben. Dénes Valéria a belgiumi Bruges-t ábrázoló, 107 évig lappangó festménye 2019-ben 36 millió forint kikiáltási áron tűnt fel a Virág Judit Galéria árverésén, 110 millió forintnál ütötték le. 

„Galimbertiék tevékenysége a plein air naturalizmustól a szecesszión, majd a fauvizmuson át a kubizmusig ívelt, de hasonlóan széles pályán mozogtak Európa térképén is Kaposvártól Nagybányán át egészen Párizsig, Belgiumig és végül Hollandiáig. Párizsban a legmodernebb festőktől tanultak, és közvetlen kapcsolatban dolgoztak velük, Dénes Valéria Henri Matisse tanítványa volt. Szinte minden évben kiállítottak a párizsi szalonokon is, sőt 1914-ben, közvetlenül az első világháború kitörése előtt, önálló tárlatuk nyílt a Montmartre-on, a legendás hírű Galerie Berthe Weill-ben, ahonnan többek között Pablo Picasso és Henri Matisse karrierje is indult” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria ma nyíló kiállításának leírásában. Gondolhatnánk, mindezek ismeretében nem csoda, hogy a házaspár műveit magasan jegyzik a műkereskedelemben – a házaspár Rippl-Rónai József jó barátja is volt. Pedig mégis csoda. Valójában a művészetüket 1918 után – abban az évben Kassák Lajos rendezett nekik emlékkiállítást – teljesen elfeledték. Többszáz alkotásuk mintegy kilencven százaléka lappang vagy elveszett, alig több mint negyven képük ismert jelenleg. Az alkotók időnként szerepeltek a lapokban, de inkább csak a tragikus haláluk okán. Dénes Valéria 38 éves volt, Galimberti Sándor pedig 32 a halálakor. Zolnay László 1974-ben így írt a Művészettörténeti Értesítőben: „Érthetetlen az a közöny – esetleg a tudatlanság közönye –, amely életüknek ifjonti elmúlta után nagyszerű ihletésű művészetüket is kriptái sötétre ítéli. Ha halálától számított negyven esztendeig alig hiányzott nekünk Csontváry, miért hiányozna ötvenkilenc éve Galimberti és Dénes Valéria?”

„Zolnay búsan felcsattanó kiáltása kavicsot dobott az állóvízbe, lassan megindult a feltárómunka” – írja A Galimbertiek kiállítást kísérő 370 oldalas katalógusban a kurátor, Barki Gergely művészettörténész. (A gazdagon illusztrált kötet az első jelentős Galimberti Sándor- és Dénes Valéria-monográfiának is tekinthető.) A feltárómunka első fejezeteként Ady Endre krónikása, Dénes Zsófia újságíró (Dénes Valéria rokona) 1979-ben jelentetett meg kismonográfiát a művészházaspárról. Ám a Művészet Kiskönyvtára sorozatban megjelent kötet már a borítóján is téved, Simon György János tabáni festményét Galimberti műveként tünteti fel. Ahogy a mostani tárlaton látható: Barki Gergely művészettörténész az elmúlt években számos, korábban Galimbertinek tulajdonított művet azonosított be Dénes Valéria festményeként, és helyreigazított egy súlyos tévedést is: az Amszterdam című festmény valóban főmű, de Dénes Valériáé. Kismonográfiájában Dénes Zsófia egyébként állította, a festményt Galimbertitől kapta mint Galimberti-művet, egyúttal a kép értelmezését is megadta: „A Párizsból Hollandiába menekült piktor az 1914-ről 15-re forduló télen megmutatja vásznán: ilyen abroncsba zárt a semleges ország is, így fulladozik ennek is az élete. Az árbocrudak keresztüldöfik a környezetet, nem is árbocok már, hanem gyilkoló szerszámok, lándzsák és tőrök, és a semleges ország minden határvonala, a négyszögletes vászon mind a négy sarka tele van ágyúval, pokollal, lőszerrel. Csak maradás és béke és pihenés nincs sehol a szemhatáron. Dögvész ütött ki, dobol a halál.”

– Sokan egy háború szomorú előképeként írták le ezt a festményt. Pedig ez egy szinte gyerekrajzszerű kép, olyan, mintha egy versenykönyv illusztrációja volna. Dénes Valéria egy máig azonosítatlan barátnőjével mesekönyveken gondolkozott, ez a gondolkodás érhető tetten a képen, amely – nem akarok szexista lenni, de – női gondolkodást sugároz. Egy férfi nem áll meg pepecselni az apró részletekkel. Galiberti széles ecsetet használt, nem szórakozott volna ezzel – mondta a tárlat sajtóbejárásán Barki Gergely, aki a festményen Dénes Valéria szignóját is megmutatta. Ez a festmény egyébként Dénes Valéria utolsó képe.

A kurátor a házaspár tragédiájáról így mesélt: – Galiberti 1915-ben úgy döntött, hogy hazafiként megvédi a hazáját. Pedig paradicsomi életet éltek Hollandiában, Scheveningen kikötővárosában. Két cselédet tartottak, festettek, rajzoltak, világi életet éltek. Galimberti belépett a hadseregbe, elkezdett járni Pécsett a tisztiképzőbe. Ám a feleségét a tüdőgyulladás elvitte. Galimberti két nappal később, a temetés napján szolgálati revolverével szíven lőtte magát a Városligetben. Idáig azt gondoltuk, ott is halt meg a padon. Kiderült, bevitték őt a Műcsarnokba, ami akkor kórház volt. Ez azért szimbolikus: sosem állíthatott ki a Műcsarnokban. – Galimberti egy névjegykártya borítékjára ceruzával írta le néhány sorban végakaratát unokatestvérének: „Egy koporsóba tegyetek. A gyűrűket hagyd rajtam!” Ám hogy a Köztemetőben valóban egy koporsóban nyugszik-e a feleségével, nem biztos.

A két művész munkáin túl a kaposvári festő édesapja, Luigi Galimberti (Lamberti Lajos) hagyatékában megmaradt alkotásokat a közönség most láthatja első alkalommal magyarországi tárlaton, ahogy Galimberti első feleségének, a cseh származású Lanov Máriának szülővárosából érkező gazdag festmény- és grafikai anyagát is. (Barki Gergely művészettörténész Lanov Mária egyik képe adatolását is pontosította.) A kiállításon 85 festmény és grafika, számos dokumentum látható.