– Úgy gondolok az internetre, mint egy óriási éléskamrára. A polcok roskadoznak az alapanyagoktól, amikből aztán én kedvemre válogatok. Mintha csak főznék. A netről mindent gyűjtök, legyen az élő szereplős film, rajzfilm vagy videójáték, aztán csinálok belőlük valami egészen újat – magyarázza Gresa Márton a hetedik kerületi műtermében, miközben a falakon szinte megszólalnak az élénk és neonszínekben pompázó, virtuális világot idéző képek. A harmincéves képzőművész imádja ezt a miliőt, a helyiség falára gyakran vetíti ki a PlayStation konzoljának képeit, hogy a Pókember, GTA, a The Last of Us vagy a God of War játékokkal lazítson.
– A virtuális lét, amely a valóságra akar hasonlítani, egyre profibb illúziót kínál, és ez nekem nagyon bejön – vallja Márton. Úgy véli, az ő generációja – vagyis a nyolcvanas évek és a kora kétezres évek között születettek – jókor, jó időben és szinte tökéletesen átélhették azt az időszakot, amikor felnőtté vált a videójáték-ipar, és egyre gyorsabb lett az internet. – A gyerekkorukban még a Ping Pong ment a Commodore 64-en, az általános iskolában már a Super Mariót játszottuk, aztán jöttek a lövöldözős játékok, most meg a valóságot meghazudtoló grafikákat látunk. Ezek mind a kultúránk részét képezik.
Videotékák vonzása
– Én nem művészcsaládból jövök, de apukám, aki bútorasztalos, gyerekként találkozott Szász Endre festőművésszel, aki óriási hatást gyakorolt rá, ezért egy darabig grafikus akart lenni, a szülei viszont nem engedték. Aztán vállalkozó lett, de a kreativitását kiéli, mert egyedi konyhabútorokat gyárt – meséli Márton. Pápán született, ahol egyetlen rajzszakkör volt, de nem járt oda, tizennégy éves koráig pedig meg sem fordult a fejében, hogy művészettel foglalkozzon. – Folyamatosan rajzoltam gyerekként, a rajzórán is aktív voltam, de azt sem tudtam, hogy léteznek festők.
