párkapcsolat;pszichológia;poliamoria;többszerelműség;

„Nem kell megcsalnunk a társainkat, ez a poliamoria lényege”

Nem mosható össze a poligámiával, nem keverendő össze a kommuna fogalmával, ezenkívül a megcsalás sem a szinonimája – mi az? A poliamor életközösség. Siewert András húszévnyi monogám párkapcsolat után vágott bele a másfajta életformába. Az azóta eltelt tíz évben keresztülment egy hosszú fejlődési folyamaton, közben négy éven át volt részese egy érzelmi alapú együttélési kísérletnek. „Mint minden emberi kapcsolatnak, a többszerelmű kapcsolati hálónak is a kommunikáció az alfája és az omegája” – állítja a pszichológiával foglalkozó szakember, aki a Visszhangnak mesélt tapasztalatairól.

– Mit kell és érdemes tudni a poliamoriáról?

– A kifejezés magyar nyelvű változata a többszerelműség. A monogámiával ellentétben egyszerre kettőnél több ember intim kapcsolatáról van szó, ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy azok minden esetben szexuális jellegűek is, mert elsősorban érzelmi kapcsolódást jelent, ami lehet akár plátói is. Az én életemben is volt arra példa, hogy a meglévő, „klasszikus” kapcsolataim mellett nyolc évig volt egy plátói szerelmem. Ez egy konszenzusos kapcsolati forma, ami minden szereplő tudomásával és egyetértésével jön létre. Aki párkapcsolatban él, és mellette titokban randizik, az nem poliamor. Ez a nagyon rövid elméleti esszenciája, a gyakorlat pedig már annyira sokszínű és sokféle, mint bármilyen monogám kapcsolat működése.

A személyes kapcsolódásom akkor kezdődött, amikor mintegy húszévnyi monogám párkapcsolat után hiányérzetem támadt. Véletlenül sodródtam egy lány mellé, aki úgy fogalmazta meg a véleményét a szerelemről, hogy az olyan, mint egy pillangó, amelyik mindig más virágra száll. Amilyen szép volt a gondolat számomra, annyira nehéz volt kitapasztalni, hogyan valósulhatna meg ez a gyakorlatban, hogyan kellene ebbe belevágni.

Monogám szemléletmódú társadalomban élünk, amelyben szinte mindenki félrelép, hiszen ez az általánosan elfogadott megoldásunk arra, ha valaki már nem érzi jól magát egy párkapcsolatban, szűknek érzi annak kereteit, de mégsem akar belőle kilépni. Engem ebben a legjobban a nyílt és őszinte kommunikáció hiánya zavar, az, hogy természetessé válik a hazugság. Azt mondom a páromnak, szeretlek, percekkel később pedig félrevonulva egy titkos sms-t írok egy másik nőnek, hogy nagyon várom veled az estét. Ez számomra szinte skizoid kommunikáció, meghasonulok tőle.

És akkor jött az a fiatal lány a lepkés működésű szerelmével! Szerettem volna közelebb kerülni az ő világához, megtapasztalni, hogyan válhat az idea valósággá. Talán mondanom sem kell, hogy az első kísérlet totális kudarc volt, éretlenek voltunk még hozzá. Viszont sok fontos tanulságot levontam belőle, többek között azt, hogy mint minden emberi kapcsolatnak, a többszerelmű kapcsolati hálónak is a kommunikáció az alfája és az omegája. A kommunikáció minőségét pedig meghatározza az önismeret, illetve az, ki milyen kapcsolati traumákat visz bele a közös kommunikációs térbe. Mert lehet bármilyen jó a szex, lehet bármennyi közös célunk, ha a kapcsolatban résztvevők nem képesek felismerni és kommunikálni az érzelmeiket, nem alakulnak ki hatékony, közös kríziskezelési mechanizmusok, akkor az már előre jelzi, hogy előbb-utóbb baj lesz. Ezzel a felütéssel kerültem bele több mint egy évtizede a poliamoria világába, és azóta keresztülmentem egy hosszú fejlődési folyamaton. Ennek eredményeként már a poliamoriát is egy kicsit másképp definiálom a magam számára, mégpedig úgy, hogy az egy minimum három fő részvételével fenntartott, intim érzelmi és kommunikációs tér. Talán elsőre szokatlannak hangzik, de a szexualitást érintés alapú kommunikációként élem meg, amivel egy teljesen új, intim minőség is megjelent az életemben.

– A poliamoria a világból való kilépést is jelent, vagy csak egyfajta intim közösséget, amikor egy háztartásban, esetleg vagyonközösségben élnek az egymással kapcsolatban lévők?

– Mondok egy példát az életemből. Klasszikus párkapcsolatként indult, a párom az ismerkedésünk elejétől ismerte a beállítottságomat, de ő kifejezetten monogámnak tartotta magát. A poliamor habitusnak viszont vannak pszichológiai jellegzetességei, amiket már elég jól felismerek, ezért mondtam neki, hogy várjuk ki a végét...

Azzal kezdtük, hogy arra kértem, ossza meg velem, ha vonzónak talál egy másik férfit. Addig elképzelhetetlen volt számára, hogy megosszon a párjával egy ilyen érzést. A bátorítás hatására lassacskán megnyílt, és elkezdett arról beszélni, ha a munkahelyén vagy bárhol meglátott egy számára szép férfit. Aztán megkérdezte, flörtölhet is velük? Igen, persze, csak mindig beszéljünk róla, oszd meg velem az érzéseidet és tapasztalataidat. Így haladtunk lépésről lépésre, amíg rá nem jött arra, hogy ő bizony képes egyszerre több férfi iránt intim érzelmeket és szexuális vágyat táplálni. Ez ugyan két mondatba van leírva, de a valóságban egy rendkívül intenzív másfél éves kommunikáció volt, és sok érzelmi hullámvölgy után jutottunk el idáig. Az ember – akár hosszú évtizedeken keresztül – gondolja magát valamilyennek, de aztán kiderül, hogy csak elfojtások vagy a szociális környezet elvárásai miatt élte addig másképp az életét, mint ahogyan a vágyai vezérelték volna – ez egy nagy küzdelem. A nők esetében talán még nehezebb a felvállalása. „Úgy érzem magam, mint egy kurva.” Ezt elég gyakran hallom felszabadulófélben lévő nőktől, akik kiszakadnak az addigi önképükből, és mutatja azt is, mi az a bélyeg, amitől félnek.

De lehet a poliamoria komplexebb is.

Négy évig éltem egy mikroszociális kísérlet keretében olyan kisközösségben, ahol volt poliamor, monogám, a poliamoriára nyitott, de még csak tapogatózó felnőtt. Közös döntés eredményeképpen úgy határoztuk meg a viszonyainkat, hogy érzelmi alapú együttélési kísérlet. 

Arra kerestük a választ, milyen új típusú konfliktusok és megoldási mechanizmusok jelenhetnek meg egy közösségben, ha nyolc különböző érzelmi orientációjú ember él együtt. Nem mindig volt egyszerű, ellenben rendkívül tanulságos. Ott volt egyfajta közösségi vagyon is a közös költségek finanszírozására, de ez csak ökonómiai racionalitás, tehát nem mosnám össze a poliamoriát a vagyonközösséggel, lehet vagyonközösségben élni poliamoria nélkül, és poliamornak lenni vagyonközösség nélkül is. Ugyanez vonatkozik a közös háztartásra, hiszen egy monogám kapcsolatban is élhetnek a szerelmesek egy háztartásban, de külön is.

– Milyen személyiség érett a többszerelműségre?

– Aki képes dolgozni a félelmein, kilépni a komfortzónájából, nyitott arra, hogy folyamatosan újat tanuljon önmagáról és a kapcsolatairól. Képes felismerni és kifejezni az érzelmeit, érti az őszinte kommunikáció súlyát a kapcsolataiban. Előnyös, ha az őszinteséghez asszertivitás is társul, ez sokat javíthat a kommunikáció hatékonyságán. És ugyanúgy kell az empátia, az elköteleződésre való képesség, mint egy monogám kapcsolatban. Az érett poliamor személyiség általában nagyon dinamikus és alkalmazkodóképes egyszerre.

Ezért a poliamoria életképes kapcsolati forma lehet azoknak, akik gyorsan képesek változni, ami viszont a monogám kapcsolataik rovására mehet, mert nem tudnak egymáshoz csiszolódni. Jobb megoldás lehet a kapcsolatok folyamatos lecserélése helyett a kapcsolatok kiegészítése. 

Ha úgy érezzük, kellene egy új impulzus, ami a meglévő intim terünkben nincs meg, akkor nem felborítjuk, ami van, ámde azért működik, hanem keresünk valakit, aki be tudja hozni az új impulzust.

– Kialakulhat-e ugyanolyan erős érzelmi elköteleződés a poliamor kapcsolatban résztvevők között, mint egy monogámban?

– Nem tudom, hogy erősnek lehet-e nevezni az érzelmi elköteleződést egy olyan kapcsolati formában, ahol általános jelenség a társ félrevezetése, megcsalása, vagy az már inkább a függőségről, veszteségfélelemről, tehetetlenségről szól. Ezzel nem azt mondom, hogy egy monogám kapcsolatban nem lehet feltétel nélküli őszinteség, és félelmek nélküli érzelmi elköteleződés. Én magam kifejezetten erős érzelmi hátterű és elkötelezett kapcsolatokat ápolok, ezért elég szűk a belső köröm, azaz azoknak az embereknek a száma, akiket beengedek az intim terembe.

– Hány fő élhet együtt szorosan a poliamor kapcsolatban?

– A kapcsolatok időigényesek. A határt az emberi figyelem kapacitásának korlátai határozzák meg. Nem tudunk egyszerre több tucat emberre úgy figyelni, hogy azt intim kapcsolatnak lehessen nevezni. A pszichológia szerint legfeljebb három-nyolc ember tud egy valóban bensőséges kisközösséget alkotni, ahol mindenki megkapja a szükséges figyelmet ahhoz, hogy ezek a kapcsolatok stabilak maradjanak. Képzeljük el ezt úgy, hogy mindannyiunk életében vannak külső, belső és legbelső kapcsolati körök. Minél belsőbb egy kör, annál kevesebb ember van benne, és annál intenzívebb az érzelmi és kommunikációs tér, ami összeköt velük. A legkülső kört inkább egyfajta masszaként éljük meg, ez az emberek összessége, akik odakint vannak a világban. Nem mindegy, hogyan viszonyulunk érzelmileg ehhez a legnagyobb, legkülső körhöz – félelmekkel, gyanakvással, vagy alapvetően pozitív érzelmekkel. Tehát az, hogy pozitív, befogadó érzelmekkel viszonyulunk a világhoz, az lehet határtalan. De csak egy szűk kör lesz, akivel napi szinten is megéljük a szerelmet.

– A poliamor kapcsolatok erőssége tehát a kommunikáció, az empátia, az egymásra rezonálás. Ennek alapján őszintébbnek tűnik, illetve sokkal érzékenyebb kötődésűnek a monogámnál.

– A poliamoria nem sajátítja ki az őszinte, nyitott, érdeklődő kommunikációt, és a konszenzusos döntéshozatalt sem. Ellenkezőleg, azt tartanám üdvözítőnek, ha ez lenne az alapvetés minden emberi kapcsolatban. Csak a poliamoria esetében ez része az önmeghatározásnak.

– A megcsalás, féltékenység kérdése sosem merül fel?

– Nem kell megcsalnunk a társainkat, ez a poliamoria lényege. Felvállalhatjuk az érzéseinket, vágyainkat, és közösen dolgozunk egy kompromisszumos életvitelen, amiben ezek teret is kaphatnak. Ehhez türelem kell. Van néhány banánhéj a poliamor kapcsolatokban, amit – főleg a kezdők – nem mindig vesznek észre. Megpróbálom bemutatni egy példán keresztül. Azt mondom a páromnak, hogy tetszik ez a lány. Ha erre az a párom reakciója, hogy poliamoriában élünk, csinálj, amit akarsz, akkor ez nem kerek. A páromat vagy nem érdekli, hogy mit csinálok, vagy nem kommunikálja az érzéseit. Egy-egy új személy integrálása a meglévő kapcsolati hálóba annál hosszabb ideig tart, minél komplexebb személyiségek vesznek benne részt. Ezt nem lehet erőltetni, vagy ha mégis, azt kockáztatjuk, hogy működésképtelen lesz a kapcsolat.

A féltékenység alapja jellemzően a veszteség-től való félelem. Aki ezt a tulajdonságot magával hozza egy poliamor kapcsolatba, annak ott ezzel nyilván sok munkája lesz.

– Megtörténhet-e, hogy egyik partner kedvesebb, mint a másik?

– Jobban szereti a szülő az egyik gyerekét, mint a másikat? Jobban szeretjük az egyik testvérünket, mint a másikat? Azt gondolom, hogy minden egyes emberi kapcsolat működése, érzelmi bázisa más. Lehetnek bennük hasonlóságok, de sosem lesznek teljesen ugyanolyanok. Ez számomra nem azt jelenti, hogy az egyik embert jobban szeretem, a másikat kevésbé. Csak más minőségek jellemzik az érzelmeinket, kommunikációnkat.

– Ha gyermek születik a poliamor kapcsolatban, akkor érdekes, hogy kié? Változik ettől a kapcsolatban élők érzelmi köteléke?

– Hosszú távon ebben látom a poliamor kisközösségek egyik nagy lehetőségét, miszerint a klasszikus családmodell alternatívájává válhatnak. A világ megváltozik, a gyerekek is megváltoznak benne, sokkal több figyelmet igényelnek. Nagycsaládban nőttem fel, heten vagyunk testvérek. Látom a szülői teljesítőképesség határait. Meglátásom szerint két ember nem elég már ahhoz, hogy a gyerekek megkapják a számukra szükséges érzelmi biztonságot és figyelmet. A korábban már említett érzelmi alapú együttélési kísérletünk nem tervezett fejleménye volt, hogy született benne két gyerek. Megvoltak a biológiai szüleik, de magunk is meglepődtünk, amikor a közösség többi tagját is maguktól apaként, anyaként kezdték el emlegetni. A gyerek ahhoz fog kötődni érzelmileg, akitől figyelmet kap. Ha többen vállalják értük a felelősséget, akkor az több lehetőség a gyerekek számára, hogy biztosan megkapja az igényelt figyelmet, a biológiai szülőket pedig tehermentesíti. Ez arra hajaz, ahogyan egyes természeti népek a mai napig nevelik a gyerekeket. Azokban a közösségekben nem is találkozunk olyan pszichés problémákkal, mint az ADHD. Ha egy anya és egy apa fel is tudja nevelni a gyerekeket, az a kérdés, hogy ez mivel jár, mennyi traumát szed magára a gyerek a kiegyensúlyozatlan érzelmi és kommunikációs térben. 

A futball örök. Amint sokak rácsodálkozása is az: tizenegy nemzeti színű focista (plusz kispad) miért tud fontosabb lenni, mint a közoktatás vagy az egészségügy. Ha volna annyi elszántan üvöltő szurkolója a tanároknak és a kórházaknak, mint amennyien és ahogyan a stuttgarti skót-magyar előtt tomboltak a mieink, fejünk se fájna. És üres sem volna senkié. De nevelés- és gyógyításhuligánokat se égen, se földön nem látni.