- Mindhárom nő rejtély - Interjú Böröczki Csabával

Furcsa, nem furcsa, de 44 éves korában állt elő az első kötetével, egy sok szempontból titokzatos regénnyel. Mire várt eddig, van ebben is valami rejtélyesség?

Folyamatosan szövegközelben voltam, amióta csak elsajátítottam az írás képességét, írok. Előbb főleg dalszövegeket, majd újságíróként különféle cikkeket. Aztán 2018-ban elkezdtem járni Kukorelly Endre írószemináriumaira, onnan datálható, hogy komolyan veszem a szépirodalmi alkotómunkát; több tucat novellám jelent meg azóta, kettő már spanyol fordításban is olvasható. Egy könyv megírása is ekkortól lebegett a szemem előtt.

S végül egy regénnyel debütált! Amelynek főszereplője egy 51 éves, Schneider nevű, elvált, gyerektelen műkereskedő, akit úgy általában a nők meghódításán és a művészeten kívül nem nagyon érdekel semmi, ám valamiképp mégis elégedetlen. Továbbra is a koránál maradva, de ezúttal más oldalról közelítve: mit tud ön az ötvenes, vélhetően a kiégéssel, az életközepi válsággal, az öregedéssel, a halálfélelemmel küszködő pasasokról?

Valójában nem ilyen módon közelítettem meg a regényalakomat, akit majdhogynem készen kaptam. Az 1978-ban bemutatott, Maradj meg ilyennek (Così come sei) című, erotikus-romantikus filmdráma, s benne a Marcello Mastroianni alakította Giulio figurája volt a fő inspirációm. A filmben az ötvenes, idősödő férfi találkozik egy tizenhat éves lánnyal (Nastassja Kinski), akinek a megszállottja lesz. Őt és néhány filmbeli jelenetet gondoltam újra, vittem más irányba.

Schneider három nővel is kapcsolatba kerül: a huszonéves egyetemista Klárával, a lány lakótársával, a nála szintén jó 30 évvel fiatalabb Augusztával, továbbá a harmincas éveiben járó Verával – az egyikkel jár, a másikkal csak szexel, miközben a harmadik után vágyik. Mindhárman titokzatosak, megfoghatatlanok a maguk módján. A regényben megidézett sokféle mitológiai szereplő közül ők a három grácia megfelelői lennének?

Nincs konkrét megfeleltetés. Mindhárman afféle femme fatale alakok, akik között a mulandó fiatalságán kesergő Schneider őrlődik.

És a hét fátyol táncáról, a Bib­liá­ból és Iosephus Flavius történetírói munkájából ismert Salomé, akinek alakja több évszázad óta foglalkoztatja a művészeket is. Ő milyen formában van jelen, ha már címszereplővé avanzsált?

Ennek megfejtése az olvasó feladata. Valóban sokrétű értelmezések születtek róla Keresztelő Szent János fejének ajándékba kérése óta. A regényben említett Gustave Moreau festőt egy egész életen át foglalkoztatta az alakja, a legkülönfélébb módokon ábrázolta festménysorozatában, vázlatain. Mindegyik női szereplőmben megtalálható valamennyi a megfoghatatlan jellemvonásaiból – ha választanom kell, én magam leginkább Verában látom megtestesülni Salomét.

Bár a regény fő helyszíne a magyar főváros, annak is a pesti oldala, elidőzünk kissé Bécsben, valamint éppen Verán keresztül feltűnik Párizs. A frankofíliának aztán egyéb lenyomatai is megtalálhatók a történetben, például sanzonok formájában (lásd Françoise Hardy híres dalát, a Le Temps de l’Amourt), vagy egy nem létező lakcím kapcsán. Honnan a kötődés?

Többször jártam Párizsban, és nagyon megfogott az ottani miliő. Ezt szándékoztam beleforgatni a regénybe. Vera és társa, Dimitrij párizsi kamucíme pedig alkalmat adott egy valóban létező utca misztikus és szellem járta házainak történetét elmesélni.

Őszintén szólva teljesen őrjítő a regénye, még ha jó értelemben és szándékoltan is: jóval több kérdése van az olvasónak a végére jutva, mint amit válaszként megkap… Egyik ilyen, hogy miért vált a történet fokozatosan más műfajba, miért krimisedik, noirosodik el metafizikai-kafkai módon?

–Ez az olvasmányélményeimnek tudható be. A Nobel-díjas francia író, Patrick Modiano művei nagy kedvenceim. Ahogy ő sem, úgy én sem akartam ragaszkodni egy adott műfajhoz, mindig izgalmas és játékos, ha beleviszünk egy másikat is. Így társul a romantikus művészregény mellé a misztikus történet.

Ennek alapján a regénye egyben az irodalomról való gondolkodását is reprezentálja?

Feltétlenül. És a többműfajúság, a menet közbeni váltás mellett ez a regény számomra egy dráma is, az öregedés drámája. Egy jó dráma pedig nemcsak tragikus, de tartalmaz komikus részeket is, megfelelően adagolva így kiegyenlíti egyik a másikat.

Hogy művész- és bölcsészregény, nem vitás! Csak úgy tobzódik irodalmi és képzőművészeti alkotások említésében a szöveg. Amik között hangsúlyosan feltűnik egy magyar alkotó, Sorok Gábor neve is, akinek a művei elég kapósak a fiktív műtárgypiacon.

Gábor jó ismerősöm, barátom, egy zenei menedzsment iskolába jártunk annak idején, még zenéltünk is együtt egy alkalommal. A fényképezés mellett festőművészként is aktív, ezért jópofa dolognak, gegnek gondoltam beemelni a fiktív alakok közé.

És a Klára falán fellelhető Lenin-, Marx-, Kropotkin-, Bakunyin-, valamint David Bowie(!)-poszterek milyen indíttatásból kerültek a regénybe?

Szintén az említett film világából „szöktek át”, mármint dekorációs, inspirációs elemként: baloldali elméletalkotók – és egy zenész. Egyrészt van benne egyfajta groteszk komikum, másrészt ez is reprezentálja Klára vonzalmát a régi dolgok és letűnt korok iránt.

Tudatosan kerülve a kriminális és romantikus szálak felfedését, a misztikus dimenzió vélt kulcsa felől érdeklődnék: mit jelent „belelátni a másikba”? A megismerés hiánya, lehetősége-lehetetlensége ugyanis több szinten jelentős mozzanata a regénynek.

Schneiderre különösen jellemző, hogy túlgondolja a dolgokat, olyat is belelát a történésekbe, személyekbe, amik nem feltétlenül igazolhatók. A nem létező párizsi cím jó példa erre. Schneider nem néz utána, csak vakon hisz a nőnek, ha úgy tetszik, hagyja magát az orránál fogva vezetni. A regény kontextusában a „belelátni valakibe” egyrészt lehet egy bűnöző olcsó manipulációja, másrészt viszont lehet valóban misztikus töltete is. Ráadásul a nők látszólag tudnak a főszereplő minden lépéséről, míg Schneidernek mindhárom nő rejtély. Az egyik jó ismerősöm, a szintén író, iparművész Ivánovics Beatrix azt mondta, olyan érzése volt, mintha Schneider csak álmodná a nőalakokat.