Az első verseskötete még 2001-ben jelent meg, Napló-kísérlet címmel. Eltelt több mint húsz év a másodikig, mely a líra mellett festményeket is magában foglal…
Régóta nem írtam verseket. Azt hiszem, az érdeklődésem egészen a képzőművészet irányába tolódott. Természetesen hosszú időnek kellett eltelnie addig a pontig, ahol most épp állok, hiszen maga az alkotási időszak nem csupán a festésre vagy írásra fordított pillanatokból, órákból áll, hanem folytonosan jelen van az életemben, akkor is, amikor nem tevékenykedem művészi értelemben. A kötetben látható festmények egyébként egy-két év munkái, a versek néhány hónap alatt készültek el. Megjegyzem, a kötet megjelenése nem változtatott az eredeti elképzeléseimen, jelenleg egy új kiállítási anyag létrehozásán dolgozom.
A könyv címét alapul véve milyen romokból, törmelékekből kellett építkeznie?
Vonzódom a civilizáción kívül rekedt tárgyakhoz. Például egy rozsdás fémlemez, szakadt vászondarab vagy éppen csipke különösen megfog. Szeretem az egymástól látszólag távol eső minőségeket társítani, hogy azok végül egy homogén egészet adjanak. Megindítóan szépek számomra a kora reneszánsz alkotásai, a megkopott festékrétegek, a hiányzó vakolatdarab egy-egy festményen. S hogy honnan a vonzalom ezekhez a tárgyakhoz, rongálódott műalkotásokhoz? Mindannyian hordozunk a múltból romokat, szakadt rongyokat, rozsdától foszló fémdarabokat, úgy is mondhatnám: sebeket. Mostanra megtanultam szeretettel fordulni feléjük. Ezt a sokszor kitaszított, sokszor szeretett legbelső ént szeretném mintegy vetületként kivetíteni a vásznaimra.
A kötetben szoros az együttműködés, a kölcsönhatás a képzőművészet és az irodalom között. Megesik, hogy egyikből születik a másik?
A képeket nem illusztrációnak szántam, inkább egyenrangú társaknak nevezném őket, bár, mint említettem, a képzőművészet sokkal fontosabb számomra. Igaz, gondoltam már arra, hogy a képekhez írhatnék verseket, de jelen esetben a festmények és versek között nincsen szoros összefüggés, hacsak nem némi technikai egybeesés a rombolva építkezés, ahogyan a képeknél a felhordott vakolatot vagy színeket sokszor visszaveszem, ledörzsölöm vagy lemosom. A költeményeknél is szándékom volt egyfajta roncsolás, itt az anyag, a nyelv, a szövegrészletek lebontása, újraépítése egyfajta kollázstechnika.
Verseiben nagyon erős képekkel, hasonlatokkal dolgozik, titkok és mítoszok közötti mozgások a szövegek. – „kiszáradt állatok isznak titokban, / köröket rajzol saját testén a tó.” – Van helye korunkban a mitológiának, nem szorítja ki a materiális valóság?
Az egységben hiszek. Abban, hogy az univerzumban tartózkodó lények együvé tartoznak, egymást támogatják, akár egy emberi test szervei. Ezt az összetartozást igyekszem az alkotásaimban is prezentálni. A titkok, a mítosz, akár a művészet, valóban kiszorítható lehetne egy globális materialista, pénzközpontú felfogás szerint, de az emberi természetnek vannak alapvető igényei, még ha erről mostanában meg is feledkeztünk. Épp ennek az igénynek a hiánya okozza a pszichés hanyatlást, a különböző addiktív megbetegedéseket. Szeretném hinni, hogy az egyénből nem kiszoríthatók a vallások, a filozófiák, a művészetek. Röviden: a kultúra nem beszüntethető, amennyiben ez mégis megtörténhetne, úgy az ember önmagát számolná fel.
„figyel az isten” – írja egyik versében. Mindig?
Igen, az Isten, vagy nevezzük Mindenhatónak, energiának, folytonosan jelen van. Csak nézzünk meg egy emberi testet: hány millió kisebb-nagyobb részecskéből tevődik össze, és működik. Vagy ott van a bolygónk, a Nap, a Hold. A véletleneknek kizárt, hogy ennyi egybeesése lehetne. Nekünk persze akadnak gondjaink, melyeket saját magunk hozunk létre. Sokszor úgy érzem, hogy mi, emberek egyedülállóak vagyunk abban, hogy már képtelenek vagyunk venni az adást, az univerzum törvényeit, az elemek energiáját, vagy ha úgy tetszik, az isteni sugallatot.
„egy vers ez a város / zászlók lobognak” – olvasható önnél; „az igazat mondd, ne csak a valódit”, kéri József Attila. A fővárosban járva lépten-nyomon „versek” vesznek minket körül, plakátok akarnak meggyőzni egy másik valóságról. A művészet megvédheti az embert a manipulációktól, hogy ne engedjen a gyűlöletkeltés mindent elsöprő erejének?
A különböző plakátok, a félrevezető, a végsőkig lebutított nyelvezetben megszerkesztett, gyűlöletkeltő szövegek kijelentenek. A magam részéről úgy érzem, hogy a művészet inkább kérdéseket vet fel, még ha fellelhetők is benne a válaszok. Hogy kit érdekelnek manapság a kérdések? Úgy gondolom, mindannyiunknak van egy útja, feladata. Az én utam az, hogy a festményeimmel kérdéseket tegyek fel úgy, hogy minél többen érezzenek rá a saját válaszaikra.
