- Kutya-macska barátság - Robert Repino: Mort(e)

Egy új magyar könyvkiadó első kiadványai közt szerepel az amerikai író 2015-ben megjelent fantasyregénye – mely aztán három további kötettel bővülve adja ki az úgynevezett Névtelen háború-sorozatot.
Ez a regény nem szépirodalmi alkotás, szögezzük le az elején. Amolyan popkulturálisnak bélyegzett, diplomatikusan zagyvaságnak titulálható írásmű. Akár a tartalmát, akár a megírtságát tekintve. Ekként tehát még sikert arathat idehaza is, és az olvasói érdeklődés kikényszerítheti a Culdesac, a D’Arc és a Malefactor című spin-off és a folytatások megjelentetését.
Vegyük először szemügyre a tartalmát! A hangyák megelégelik az emberek uralmát a bolygón, és évezredes technoló­giai fejlesztés után fajirtó háborút indítanak ellenük. Kezdeti lépésként az emlősállatokat (a regényben a macskákon és a kutyákon kívül feltűnik egy hiúz, egy medve, egy sertés, több mosómedve és egy prérifarkas), illetve a madarakat „hormonkezelik” és tudatmódosítják, a négylábúakat két lábra állítják, emberi gondolkodással és viselkedéssel „ajándékozzák” meg, és manipulatív proxyháborúra kényszerítik őket. Miközben maguk a hangyák sem átallanak testmódosítással óriási, tankokat borogató, harcos egyedeket, úgynevezett Alfákat létrehozni. Egy Sebastian nevű, ivartalanított házi cica is a gazdája ellen fordul, majd sokévnyi öldöklésbe (87 áldozat) kezd – csak egyetlen vágy fűti kizárólagos mozgatórugóként: hogy megtalálja elveszett nőstény kutya barátját, s újra mellékucorodhasson. Békésen, biztonságban. Ő Mort(e), aki egy könyvtári kötet címlapjáról választja új nevét, de nem emlékszik pontosan a helyes írásmódra: „kisember” ő, vagy maga a Halál?
Az angolszász recenziókon végigfutott az Állatfarmmal való összevetés lehetősége, örvendezésük (kínos kapaszkodásuk) nem másnak szól, mint hogy egy méltán minőségi és sikeres szépirodalmi műhöz társíthatják ezt az inkább az amerikai trash-fantasy képregény- és videójáték-szubkultúrából és különféle sci-fi-horror thrillerekből [Ők! (1954), Negyedik fázis (1974), Aliens (1986), Star Trek. Az új nemzedék (1987–1994), A holnap határa (2014) stb.] eredeztethető hangyás marhaságot. (Az Állatfarmra való utalás egyébként nyíltan a regény része, de Pierre Boulle A majmok bolygója vagy Cixin Liu Hangyák és dinoszauroszok című regénye sokkal inkább közelebb áll tematikailag a Mort(é)hoz.)
Írásmódját tekintve is inkább a filmes nyelv a meghatározó a regényben. (Számos epizodikus vérfürdős akciójelenettel fűszerezi az eseménysort…) A mindentudó elbeszélőé a főszerep, ám időnként átengedi a terepet egy-egy figurájának, s így hozza az olvasó tudomására az ádáz hiúz, a kitörni vágyó, részeges disznó vagy éppen a fölegyenesedett és mancsról kézre váltó macska múltját, motivációit – a legsikeresebben talán a több ezer éves hangyakirálynő gondolatfolyamatait. Kár ezért az elpazarolt lehetőségért, a megspórolt írói dilemmákért, mert az állati, fél állati-fél emberi perspektíva igencsak feltornászta volna a regény minőségi szintjét és ázsióját, ám ez a nézőpont így csak közvetve és nyomokban kap hangot. De a fantasyregényekre oly jellemző világépítés is elnagyolt, mozaikos, a történetbeni előrehaladás oltárán elvérezve. (Az már csak mellékes, hogy a spekulatív disztópikus-apokaliptikus világ felvázolása, mely a természetesen fontos, de eközben azért főleg trendi poszthumán ökokritikai, transzanimalista, animal studies tárgykörökből merít, messze elkerüli a szatirikus hangnemet, amely Swifttől Orwellen át egészen Merle Állati elmék és Scalzi Állati gonosz című regényeiig az ábrázolás egyik fontos és sajátos eszköze.)
A legfigyelemreméltóbb, és épp ezért mívesebb foglalatot érdemlőbb, az embert a centrumból kipöccintő gesztus mellett az isten-hit-vallás ideológiai szenthármasságot kikezdő eszmekritikai vonulat jelenléte, mely egyben mégiscsak a regény központi magját képezi. Éppúgy, ahogy a mindent felülíró „szeretet” tabutizált fogalmáról kimutatja tabusításának feltételezhető valóságát: „A szeretet illúzió, merő ködösítés, amellyel az emberek a gyűlölködőképességüket álcázták.” Ám ezt mintha a fikcióban némileg maga is ködösítené-visszavonná(?), amikor az utolsó, „Szeretet” című fejezetben a transzmutálódott Mort(e) a még állat kutya barátjáról morfondírozik: „Sheba bátorsága a szeretet volt, csakis a szeretet. Örökké.”
Az, hogy az emberipopuláció-maradványt végül a nevetségessé tett istenhit segíti, vagy hogy magát a címszereplőt is a fajközi barátság-szeretet tartja életben, némileg elgondolkodtatja az (ember) olvasót… (Ford. Zónai Melinda. Multiverzum Kiadó, 2023. 326 o.)