Jó, legyen béke, és Oroszországgal együttműködve alakítsuk Európa jövőjét. Töröm is az agyam rendesen, hogyan valósulhat ez meg, és bizonyára nem vagyok vele egyedül. Kombinálok erre-arra, de egyelőre semmi eredmény. Ilyenkor az ember azt hiszi, a történelmi háttér megismerése biztosan segít. Megérti, miből fakad az ellentét, és máris könnyebb megtalálni a megoldást. Meg hát hogyan teremtsünk békét Ukrajnában, ha nem is tudjuk pontosan, miféle teremtmény Ukrajna.
Nem mintha Oroszország fejlődése, társadalmi mélyszerkezete olyan világos lenne.
Vissza a Kijevi Ruszhoz
Gyóni Gábor történész, az ELTE docense kiterjedt ismereteivel megkímél attól, hogy hónapokat kelljen könyvek böngészésével tölteni. A messzi múltban nem is fontos elmerülni, mert minden keleti szláv nép és államalakulat a Kijevi Ruszból (nagyfejedelemségből) származtatja magát. A mai értelemben vett Ukrajna kialakulása lényegében a lengyel fennhatósághoz, a XVI-XVII. századi Rzeczpospolitához, a Nemesi Köztársasághoz köthető. Ekkor jelenik meg a Dnyeper vidékén élő keleti szlávok jelölésére az ukrán népnév. Ők maguk még a lázadó Bohdan Hmelnickij idején is ruszoknak nevezik magukat. „Innen ered a kedvelt ukrán tézis, hogy az oroszok még a nevüket is ellopták” – jegyzi meg Gyóni Gábor.
A lengyel hatás rendkívül jelentős, hiszen a Rzeczpospolita európai állam volt, rendi társadalommal. A városok szabad jogokkal, választott tisztségviselőkkel rendelkeztek. A történész kiemeli, hogy a kijevi identitásnak máig fontos része, hogy ebben az időszakban a magdeburgi jog volt érvényben a városban, választott testületekkel. Az oroszok a XVII. század második felében foglalják el Kijevet és a Dnyepertől keletre fekvő területeket.
Miért történt? – A történelem minden, Vlagyimir Putyin szerint Ukrajna csak egy félreértésEkkoriban állítják össze a Kijevi Szinopszisz című könyvet, amely az orosz történetfelfogás alapja lett. Gyóni Gábor két fontos állítást emel ki belőle. Az egyik, hogy az oroszok és a kisoroszok egy népet alkotnak. A másik pedig, hogy a Kijevi Rusz örököse a vlagyimiri és a moszkvai fejedelemség. „Ez a felfogás máig uralkodik, a háború kitörésekor Putyin is rá hivatkozott” – hangsúlyozza a szakértő. Az ukrán válasz, az Isztorija ruszov a XVIII. században született meg, amely szintén a mai napig hat. Ennek állítása szerint az ukránok a Kijevi Rusz igazi örökösei, amit továbbgondolva az oroszok (moszkalok) nem tekinthetők tisztán szláv népnek, mert elkeveredtek a tatár hódítókkal és a térség finnugor népeivel.
Nemzeti ébredés
És ezzel meg is érkeztünk a XIX. századba, az ukrán nemzeti ébredés időszakába, amelyet leginkább a nagy költő, Tarasz Sevcsenko életműve fémjelez a külvilág számára. Lényegében európai típusú nacionalizmusról van szó, a nemzeti identitás kialakulásáról, amelyhez az önálló államiság követelése kapcsolódik. „Fontos megjegyezni, hogy Oroszországban nem terjedt el ez a típusú nemzettudat. A Nyugattal kapcsolatot tartó városi elitrétegekben megjelent, de a falusi tömegek archaikus, vallási világképben éltek” – húzza alá Gyóni Gábor. A XIX. század végétől központi kérdéssé válik az ukrán államalapítás lehetősége. Az első világháború után történt rá egy markáns kísérlet, amelyet az oroszországi forradalom és polgárháború felszámolt. A bolsevikok azonban számoltak az ukrán önállósodási törekvésekkel, föderatív köztársasággá formálták Ukrajnát, és a húszas években kifejezetten támogatták autonómiájának, kulturális identitásának erősödését. Ez később erősen eliminálódott, de az ukrán nemzeti tudat alapvető elemei tovább éltek, és így a Szovjetunió felbomlása után lehetővé vált egy független Ukrajna gyors stabilizálása, identitásának kialakítása, ami mindinkább az Oroszországtól való elkülönülésre épült. Gyóni Gábor szerint azonban még mindig kérdéses, mennyire jelenti a szakítás Oroszországgal az európai minták követését, a Nyugathoz való határozott közeledést. Kétségtelen, hogy a választásokon eddig le lehetett váltani a kormányzó politikai erőket. „Ám még mindig egy erősen elnyomó jellegű államhatalommal rendelkező országról van szó – hívja fel a figyelmet a történész. – 2014 után különösen felerősödtek ezek a vonásai. Akár közösségi oldalakon tett bejegyzések miatt is börtönbe kerülhettek emberek, előfordultak politikai gyilkosságok is.
Ukrajnát egyelőre kelet-európai szinten sem nevezhetjük a szabadság világítótornyának. Nagyon óvatos lennék a jövőjével kapcsolatban. Hősiesen harcol, de nem tudni, mennyi marad meg belőle."
Mindebből jól látható, hogy a történelmi háttér nem a békéhez, hanem a háborúhoz ad muníciót. Legalábbis adott esetben. Mind az orosz, mind az ukrán politika az ellentétek szítására használta. A végtelenségig lehet vitatkozni arról, ki az igazi keleti szláv, kit milyen sérelem ért a múltban. A jelenből szemlélve sokkal jobban kiviláglik a lényeg: Ukrajna ki akar szakadni az orosz érdekszférából. Nem lát Oroszországban vonzó mintát, számára előnyös fejlődési utat. Sem gazdasági, sem politikai értelemben. Ez a szabadságharc, illetve elfojtása csapott át fegyveres konfliktusba, és ember legyen a talpán, aki kitalálja, milyen alkuval pacifikálható. Ukrajna mondjon le a Krímről és a négy régióról, amelyre Oroszország igényt tart? Vagy csak kettőről, és ellenfele is visszakozzon? Minden hasonló megoldással visszalépnénk a múltba, a háborúk és békék, az erőszakos területszerzések gyakorlatának időszakába. Miközben a cél az lenne, hogy Európában ne dörögjenek többé a fegyverek.
Bukás kell az előrelépéshez
A magyar miniszterelnök nemrég azt fejtegette Tucker Carlsonnak adott interjújában, hogy Oroszországgal együtt kellene kialakítani Európa új biztonsági rendszerét. Szép perspektíva, csak éppen az ukrán–orosz béke békés elérésének módja hiányzik belőle. Ha komolyan vesszük, csak úgy fordulhatunk ebbe az irányba, ha Oroszország elveszti a jelenlegi háborút. Így vélekedik Eörsi Mátyás jogász, egykori külügyi államtitkár, jelenleg a DK külügyi tanácsadója. „Olyan Oroszországot képzelek el a jövőben, amely az ukrajnai háború kudarcát követően stratégiát vált. Lényege az lesz, hogy nem a birodalomépítést fogja ambicionálni, hanem a létező határain belül olyan gazdaságot és polgárságot alakít ki, amely a világ többi részével kereskedve növeli a társadalom jólétét. Ez az Oroszország képes lesz megbízhatóan együttműködni a világ többi államával, és partnerünk lesz a válságok kezelésében” – jelenti ki a külügyi szakértő.
Orbán Viktor szerint az amerikaiak rosszabbul bánnak velünk, mint az oroszokkal, Vlagyimir Putyinnal pedig már rég megbeszélte a történelmetMindez feltételezi a putyini rendszer bukását, bár önmagában ez sem garantálja a jövőben az elmozdulást az erősen centralizált államiságtól, ha nincs hozzá kellő társadalmi erő. A változás elősegítéséhez persze még az is fontos, hogy a háborús vereség ne legyen megalázó. „Abban lehet bízni, hogy az orosz politikai elit képes lesz levonni a megfelelő következtetéseket. Szélesebb társadalmi erőt egyelőre nem látok hozzá – vélekedik Eörsi Mátyás. – De 1988-ban Magyarországon sem lehetett látni, kikből válik nagy rendszerváltó erő, egy éven belül mégis kitermelődött. Mint ahogy a második világháború után Németországban is illúziónak tűnt, hogy pár év alatt létrejön olyan belső politikai erő, amely képes talpra állítani az országot. Miért ne bukkanhatna akkor elő a mai Oroszországban is?”
Tovább folytatva az álmodozást el lehet gondolkozni azon is, milyen lenne az Európai Unió és egy megújuló Oroszország kapcsolata. Eörsi emlékeztet rá, hogy 1990-től kezdve a pragmatikus közeledés volt az Unió stratégiája: „Elsősorban kereskedelmi előnyökkel próbálták Oroszországot partnerségre ösztönözni. Ez ugyan mára kudarcot vallott, de egy vesztes háború után talán más lenne az eredmény. Nem gondolom, hogy Oroszország az EU tagja lehetne, de az Egyesült Államokkal kötött együttműködéshez hasonlóan vele is tető alá lehetne hozni egy kétoldalú megállapodást. Bízom benne, hogy az orosz vezetők belátják, hogy az Eurázsiai Unió, amelynek az építésébe belefogtak, csak erőszakkal fenntartható, és nem lehet olyan versenyképes, mint az EU.”
Könnyű lenne azt mondani, hogy Ukrajna fontos közvetítő szerepet játszhat majd ebben a folyamatban, csak hát a háború bizonyára hosszabb időre megfertőzi az ukrán–orosz kapcsolatokat.
Eörsi Mátyás mégis úgy véli, a területi integritását visszanyerő Ukrajnának érdeke lesz a megbékélés keleti szomszédjával. Az ország NATO-tagsága sok mindent előmozdíthat. És uniós tagságáért is mindent meg kell tenni. Nehéz folyamat lesz, de a szakértő emlékeztet rá, hogy a többi kelet-európai ország esetében sem ment simán az integráció, hazánk és Lengyelország jelenlegi kurzusa a csatlakozás után is komoly problémákat okoz. De ezek nem kérdőjelezik meg a két állam uniós tagságát, megoldódnak, ha másképp nem, demokratikus úton történő kormányváltással. Az Ukrajnával kapcsolatos fenntartások is rendezhetők.
Rossz irány az oroszbarátság
Felmerülhet persze, hogy egy háborús győzelem annyira megnöveli Ukrajna katonai erejét, hogy megpróbál hatalmi erővé válni a térségben, ami akár a jelenlegi autoriter struktúrák megszilárdulásához is vezethet. Eörsi Mátyás szerint kicsi a külön utas alternatíva veszélye, Ukrajna az Unió és Oroszország között nem válhat önálló hatalmi tényezővé: „Sokkal valószínűbb, hogy Európán belül létrejön egy rendkívül erős lengyel–ukrán–balti tengely. Magyarország egyik nagy stratégiai tévedése éppen az, hogy nem ehhez próbál meg csatlakozni, hanem Oroszországgal barátkozik. Így az ukrán katonai siker után két szék között a pad alá esik, mert a győztesek jó ideig nem fogják barátként kezelni.”
Jelentheti vajon ez a folyamat Európa tradicionális kelet–nyugati megosztottságának felszámolását? Eörsi Mátyás középtávon nem tartja reálisnak Oroszország integrálódását, de a határaiig nyúló, Ukrajnát is magában foglaló Európa egysége erősödhet. „Szerintem már ma sem beszélhetünk kelet–nyugati megosztottságról – jelenti ki a szakértő. – Az alapértékek közösek, lassan a gazdasági egyenlőtlenségek is csökkennek majd. Kulturális különbségek persze vannak, de hát ilyenek még Belgiumon belül is léteznek. Ne feledjük, az Európai Unió alapvetően egy sikeres békeprojekt, a területén nem volt háború, és ha kiterjed további keleti és déli országokra, akkor egész Európára mint a béke hazájára tekinthetünk. Magyarországnak mindenképpen érdeke a bővülés, mert ha a Balkán és Ukrajna sikeresen integrálódik, térségünk Európa centrumához kerül közelebb. Egy békés világ közepén létezik majd, aminél jobb státuszt nem tudok elképzelni.”
Világos, vonzó, kiizzadható jövőkép. Már csak az a kérdés, mikor és hogyan születik béke Oroszország és Ukrajna között.
