Magyarország;Szlovákia;interjú;irodalom;Trianon;történelem;Michal Hvorecký;

Michal Hvorecky a nacionalizmus
veszélyeire akart rámutatni

- „Orbán Viktor az első magyar miniszterelnök, akit a szlovák újfasiszták imádnak”

Az erőszak mindig a nyelvvel kezdődik – Michal Hvorecký, a Tahiti Utópia című regény szerzője Trianonról, a feltámadó sovinizmusról és a szlovák Arábiai Lawrence-ről is beszélt lapunknak adott interjújában. 

Tahiti Utópia című regénye egy alternatív univerzumban játszódik, melyben Csehszlovákia nem jött létre a versailles-i békeszerződét követően. Ezért a szlovák nép elindul Tahiti szigetére, hogy új otthonra találjon. Mi adta az ötletet, hogy megírja Szlovákia alternatív történetét?

Mindig is érdekelt a történelem és a „mi lett volna ha” típusú kérdések. A Tahiti Utópia megírása akkor merült fel bennem, amikor Milan Rastislav Štefánik után kutattam, aki a szlovák történelem rendkívül izgalmas alakja. Megtudtam, hogy 1910 és 1911 között kétszer is ellátogatott Tahiti szigetére a francia kormány képviseletében, és azt tervezte, hogy szlovák kolóniát hoz létre Tupai szigetén. Közösségi gyűjtést is szervezett ehhez az Egyesült Államokba kivándorolt szlovákok körében. Štefánik azt remélte, hogy a támogatásokból földet tud vásárolni a szigeten, amit szlovák telepesek népesíthetnek majd be. Az volt a félelme, hogy Közép-Európában a szlovák lakosság idővel asszimilálódni fog. Tovább kutattam az 1900 és 1919 közé eső időszakot, majd megszületett bennem az ötlet: mi lett volna, ha a szlovákok tényleg kivándorolnak Tahitire.

Milan Štefánik a szlovák történelem ellentmondásos alakja. Nemzeti hős, ugyanakkor gyarlóságai is voltak szép számmal. Miért őt választotta főhősének?

Igazi self-made man. Szlovákia szegény protestáns vidékéről származott, innen Prágán keresztül Franciaországba ment. A francia hadseregben egészen a tábornoki rangig vitte, ami példa nélküli volt abban az időben. A Nagy Háborúban pilótaként szolgált, és háborús hős lett, de volt költő, csillagász és világutazó is rövid, 40 évig sem tartó élete során. Párizsi lakása fantasztikus ereklyékkel volt tele, ez egyfajta Arábiai Lawrence allűrt kölcsönzött személyének. Már francia diplomataként jelentős szerepe volt a csehszlovák állam létrehozásában. Benešt és Masarykot ismerjük, de Štefánik neve eddig homályban maradt. Érdekes, hogy a szlovákok is csak mítoszokból ismerik az alakját. Mert ugyanakkor toxikus férfiasság jellemezte, ellenezte a nők szavazati jogát, királyságpárti volt, mert véleménye szerint a szlovák nép nem érett még meg a demokráciára. A kommunista rendszerben nevét, antibolsevik gondolatai miatt, elhallgatták. Mivel elkötelezett volt Csehszlovákia eszméje mellett, a szlovák nacionalisták sem szimpatizáltak vele. Vicces volt látni, amikor ifjú fasiszták bukkantak fel a születésének századik évfordulóján. Láthatólag fogalmuk sem volt róla, hogy ki is volt ő valójában.

A Tahiti Utópiával a Beneš-dekrétumok szatíráját kívánta megírni?

Inkább a nacionalizmus veszélyeire akartam rámutatni, illetve arra,hogy a migráció része mindannyiunk történetének. Több mint egymillió ember hagyta el korábban a mai Szlovákia területét, így minden család megtapasztalta a kivándorlást. A szlovák társadalom ma nagyon migrációellenes. Szerettem volna a szlovák olvasókat kicsit provokálni azzal, hogy mi történt volna, ha nem vagyunk olyan szerencsések, és Csehszlovákia nem jön létre. Mert a szlovákok számára Csehszlovákia létrejötte csodaszámba ment. A cseheknél az államiság a középkortól adott volt, de a szlovákok mindig a régió mostohagyerekei közé tartoztak. A Versailles-i béketárgyalások során azonban a csehek számára kiemelten fontos volt a szlovák partner, hiszen együtt ellensúlyozni tudták a cseh területen élő hárommilliós szudétanémet közösséget.

A szlovák közbeszédben mennyire téma Trianon?

Sokkal kevésbé, mint Magyarországon. Talán Dél-Szlovákiában jellemzőbb, ahol nagyobb számban él magyar kisebbség. Sokkal inkább téma volt ez a kilencvenes évek elején. A szlovák nemzet akkoriban bizonytalannak érezte magát a régióban, és javában kereste a nemzeti identitását. De meg kell említenem, hogy Orbán Viktor az első magyar miniszterelnök, akit a szlovák újfasiszták imádnak, egy Orbán-féle autoriter rezsimről álmodnak. Ez a közép-európai történelem iróniája.

Korábbi, Trol című regénye évekkel az ukrán háborút kitörése előtt jelent meg. Érez valami sötét jóslatot a szövegben?

A történelem nem ismétli önmagát, de sok mindenre megtanít minket. Az erőszak mindig a nyelvvel kezdődik. Régóta figyeltem a Kreml kommunikációját, majd írtam egy könyvet a fake news-ról Troll címmel. Németországban nagy sikert aratott, és sokan háborús jóslatként olvasták, én viszont disztópiának szántam. Ha megfigyeltük a gyűlöletbeszéd és dezinformáció folyamatát, akkor sejthettük, mi fog történni. Itt Közép-Európában sokat beszéltünk a nácizmusról, de sokkal kevesebbet a sztalinizmus bűneiről, ami tulajdonképpen rokon a mai helyzettel. Ukrajna felvétele az Európai Unióba új esélyt jelentene Európa számára, hogy megtalálja az egyensúlyt Kelet és Nyugat között.

Ön sok területen termékeny alkotó. Mik a tervei a jövőre nézve?

A legújabb tervem egy kisregény, amelyben a Duna történetét mesélem el 199 éves kecsege szemszögéből. Egy hatalmas, több méter hosszú halról van szó, nagyon élvezem az ezzel való munkát. Nagy szerelmese vagyok a Dunának, amikor csak tehetem, ott töltöm az időmet. Azt hiszem a jelenleginél is több Duna-hídra lenne szükségünk. 

Michal Hvorecky: Tahiti utópia. Trianon után – a szlovákok (és persze a magyarok) alternatív történelme. Európa Könyvkiadó, 2022.

Michal Hvorecky

1976-ban született Pozsonyban, író és publicista. Jelenleg Pozsonyban él. Felnőtt regényei mellett gyerekkönyveket is ír. Művei különös népszerűségnek örvendenek német nyelvterületen. Ebből a nyelvből fordít is. Rendszeresen kommentálja a szlovák belpolitika és az európai közélet eseményeit a szlovák Dennik N nevű portálon. A Tahiti Utópia az ötödik és az első magyar nyelven olvasható regénye.

Örkény István írói munkásságát és egykori munkahelyét, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárat idézi fel az Örkény István Színház kiállítása. És még a kultúrpolitika is szóba kerül.