„Magyarországon évente több ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében utcán, közterületen. Többségük megmenthető lenne, ha valaki perceken belül megkezdené az újraélesztést. A mentők által évente észlelt mintegy hatezer hirtelen vérkeringés-megállás esetében csak akkor van igazi esélyünk az újraélesztésre, ha a mentő megérkezéséig valaki elkezdi a mellkasnyomásokat” – tájékoztatta lapunkat az Országos Mentőszolgálat.
Az emberek többsége ugyanakkor nem csak olyan helyzetben hátrál ki a segítségnyújtásból, mint amilyen egy hirtelen szívmegállás, ahol szükség van újraélesztési gyakorlatra, hanem egyszerűbb, szakértelmet nem igénylő baleseteknél is. Jó példa erre, hogy január első hetében az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint egy 85 év körüli asszony elesett az utcán, majdnem egy órán keresztül próbált segítséget kérni, és sokáig mégsem állt meg senki.
Egy másik esetben egy fiatal lány hívta fel a figyelmet az interneten arra, hogy magára maradt a bajban.
„Szeretném megköszönni annak a majd’ 50 embernek, aki szó nélkül, bamba arccal végignézte, ahogy egy nálam jóval magasabb férfi fizikailag bántalmazott. Nem sejtettem, hogy ennyire érdektelen a társadalmunk. Egy kérdés, hogy jól vagyok-e, esetleg egy zsepi, hogy letöröljem a nyálat, amivel a férfi leköpött, azért jól esett volna.” – hozta nyilvánosságra az érintett.
Sokan úgy gondolják, hogy az emberek azért nem segítenek, mert nem érdekli őket a másik, de a háttérben meghúzódó okok ennél szerteágazóbbak. A Hősök Tere Alapítvány 2013-ban alakult, és kimondottan a társadalmi közönnyel foglalkozik. Az ötletet Philip Zimbardo, a börtönkísérletéről világhírűvé vált szociálpszichológus egyik projektje adta, ami arról szól, hogyan képezhetne átlagos emberekből mindennapi hősöket. (A csaknem fél évszázaddal ezelőtti stanfordi börtönkísérletről egyébként azóta kiderült, hogy egyes elemei vélhetően megrendezettek voltak).
– Az emberek egy részét valóban a közöny tartja vissza, de ez gyakran nem tudatos, sokan nem is észlelik a bajt – fogalmazott lapunknak Orosz Györgyi, a szervezet egyik alapítója, a kuratórium elnöke. Mint mondta, a körülöttük lévő dolgok annyira elvonják a figyelmünket, hogy észre sem vesszük, mi történik.
Másfelől megszoktuk, hogy ha az emberek a földön ülnek, fekszenek, akkor valószínűleg hajléktalanok. Sokszor ezen vélemény alapján döntünk, amiben persze van egy előítélet is,
mondván, az illető maga is tehet róla. Ez persze nincs rendben, hiszen mindenki megérdemli a segítséget. A jelenség viszont akkor is azt vonja magával, hogy elkezdjük kizárni azt, ami „deréktól lefelé” történik az utcán – mondja Orosz Györgyi.
– Ha a problémát az emberek észreveszik, tudatosítják, akkor sem biztos, hogy segíteni fognak. Ezt nevezi a szociálpszichológia bámészkodó hatásnak. Minél többen vannak jelen, annál kisebb az esély, hogy valaki cselekvésre szánja el magát. Ha százan vannak egy ilyen helyzetben, egy ember felelőssége csak egy százalék, így arra vár, hogy más cselekedjen. Végül mindenki a másikra vár, és senki nem tesz semmit. És ha azt látják, hogy senki más nem reagál, egyfelől gondolhatják, nincs is vészhelyzet, másfelől az emberek azt nézik, hogy mit csinálnak a többiek. Tehát nem biztos, hogy a konkrét helyzetet elemzik. Ennek részben oka, hogy az emberek csoporthoz akarnak tartozni, ez a csoportnyomás és részben ezt hívják birkaeffektusnak – tette hozzá.
A szociálpszichológiában léteznek elemzések arra, hogy milyen típusú embereknek segítenek a leginkább: elsősorban a fiatal hölgyeknek, valamint a jól, illetve élénk színekbe öltözötteknek. Ugyanakkor Orosz Györgyi felhívja arra a figyelmet: a nagy számok törvénye alapján lehet, hogy ez jön ki, de ő már többször tapasztalta ennek ellenkezőjét. – Nyáron, szombat délelőtt egy budai bevásárlóközpont környékén tartottunk terepgyakorlatot. Egy fiatal, huszonéves szőke lány, aki tűzpiros ruhába öltözött, egy rámpán fekve úgy tett, mintha nem érezné jól magát. „Mindenki azt gondolta, hogy másodpercek alatt érkezik a segítség, de nem így történt. 12 perc telt el, már éppen elindultam felé, hogy leállítsam a terepgyakorlatot, amikor a közeli parkolóban kiabálást hallottam. Egy autóval két roma fiú közeledett, és az anyósülésen ülő üvöltött a sofőrnek, hogy azonnal álljon meg. A fiú kipattant az autóból és a lányhoz rohant. Szólongatni kezdte, hogy jól van-e, kér-e vizet. Odamentünk, és elmondtuk, mibe csöppent, és milyen jó, hogy így reagált. A srác meglepődött és elmesélte, őt még soha senki nem dícsérte meg semmiért”.
– Ez az eset minden hivatalos állásfoglalásnak ellentmond, így egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy ha jól öltözöttek vagyunk, akkor egy váratlan helyzetben valaki biztosan segít – meséli Orosz Györgyi.
Felmerül a kérdés, mit lehet tenni, hogy „beleálljunk” az ilyen helyzetekbe? Orosz Györgyi szerint „első lépésként észre kell venni, hogy történt valami. A második annak tudatosítása, hogy nekem ezzel dolgom van, mert épp ott vagyok, ahol történt. Ha már úgy döntök, hogy beleállok, segíteni fogok, nagyon fontos, hogy vonjak be másokat is, nagyon konkrétan megszólítva vadidegeneket. Így nem kell egyedül felelősséget vállalnom, azt megoszthatom másokkal is. Egyébként sem tudni mennyi időt vesz igénybe a segítés, és az is lehet, hogy több emberre is szükség van” – hívja fel a figyelmet a szakértő, majd hozzáteszi, ha valaki bajban van, fontos, hogy ne azt kiáltsa „Segítség!” vagy „Segítsen valaki!”,
hanem konkrétan szólítson meg embereket. – A hölgy kék kabátban hívjon mentőt, a férfi piros hátizsákkal segítsen fel és így tovább. Így egészen biztos, hogy legalább egy ember, de valószínűbb, hogy mindegyik segíteni fog
– fogalmazott.
Társadalmi szinten ezen a területen nagyon nehéz változást elérni, ugyanis hiába léteznek erre jogszabályok, hiába törvényi kötelességünk segíteni, ezt a gyakorlatban betartatni, szankcionálni szinte lehetetlen. Egy cserben hagyásos gázolás esetén egyértelmű a felelősség megállapítása, de egy nyilvános helyen történt baleset, vagy egy iskolai zaklatás esetén, ahol akár százas nagyságrendben lehetnek a közelben lévő „érintettek”, már életszerűtlen volna a büntetés. Orosz Györgyi hozzá teszi, az elmúlt 10-12 év társadalmi közhangulata nem segíti, hogy vállaljunk felelősséget másokért, így van feladatunk bőven.
– Az alapítványunk azért foglalkozik elsősorban iskolákkal, diákokkal, mert a fiataloknál lehet a legnagyobb hatást elérni. Ők még akarnak és tudnak is változtatni – mondja Orosz Györgyi.
Lapunk az Országos Mentőszolgálatnál is érdeklődött arról, hogy tudomásuk szerint hány hasonló eset történik évente, amikor hosszú ideig nem segítenek a bajba jutottakon. Noha a mentők ilyen statisztikát nem vezetnek, elmondták: a társadalmi felelősségvállalás előmozdítására több kampányt indítottak. „Szív City néven életmentő applikáció fejlesztésében vettünk részt, a mentőállomásokon Hősképzést indítottunk, ahol az életmentéshez kedvet és bátorságot érző laikusok minden hónapban ingyenes újraélesztés oktatáson, gyakorláson vehetnek részt, fiatalokat tanítunk újraéleszteni iskolákban, fesztiválokon. Elérhető az ÉletMentő applikáció is, ami a mentőhívást is megkönnyítő, számos hasznos egészségügyi információt és szolgáltatást tartalmazó mobilalkalmazás. Élet Mentő Pont néven egy társadalmi felelősségvállalást tükröző márkát alapítottunk, melyhez cégek, vendéglátóhelyek, üzletek, sportlétesítmények, szolgáltatók csatlakozhatnak, ha megteremtik az azonnali életmentés feltételeit.”
Ismeretekből jól állunk
Az Országos Mentőszolgálat Alapítványának nem reprezentatív országos kutatása is arra jutott, hogy a bizonytalanság nagyobb visszatartó erő a segítségnyújtásnál, mint az ismeretek hiánya. A helyes újraélesztési technikára vonatkozó kérdésre ugyanis tízből hatan jól válaszoltak. Az összesített eredmények szerint az Elsősegély Tájékozottsági Index – néhány év kivételével – folyamatosan nőtt, 2022-ben pedig rekord magas, 7,8 lett, 0,9 ponttal több, mint 2021-ben.
