Filmjének szereplője, Lambert Wilson mondta: a londoni világpremieren senki sem gondolta azt, hogy nem Párizsban és Londonban forgatták le a filmet, hanem csaknem teljes egészében Budapesten.
Ennek igen prózai oka volt: Budapest sokkal jobb képességű város filmezés szempontjából, mint London vagy Párizs, mert utóbbi kettőt túlságosan kicsinosították és felújították, így ma már képtelenség volna megoldani egy 1950-es években játszódó kosztümös filmet. A magyar fővárosban ezekkel szemben viszont a mai napig vannak elhanyagolt épületek, golyónyomok a házakon, így makulátlanul hozza a háború utáni nyugat-európai hangulatot, ezáltal alanyi jogon autentikus. Ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy a magyar szakemberek világszínvonalúak, de ezt nyilván tudja, hiszen immár hosszú évek óta jár ide Hollywood forgatni. Amit viszont nem biztos, hogy tud: jómagam is magyar származású vagyok, édesanyám budapesti, aki 1956-ban emigrált. Egyszóval félig magyarként – gyerekként magyar fogásokat élvezve, rengeteg magyar káromkodást megtanulva – nagy örömmel jöttem ide dolgozni.
Félig magyar, aki éveken keresztül élt Párizsban, most viszont már londoni lakos. Mintha önnek tervezték volna ezt a filmet.
Az, hogy édesapám Párizsba költözött és elvett feleségül egy francia nőt, amikor hétéves voltam, nagy változást hozott az életembe. És ahogy mondja. ezt a tudást a film tökéletesítéséhez használtam fel. Ugyan a magyar látványtervező csapat kifogástalan munkát végzett, de bele tudtam szólni a munkájukba és meg tudtam nekik mondani, hogy egy-egy ablakkeret vagy tetőcserép inkább párizsi vagy londoni. A két város építészetének az alapos ismerete igen jól jött ahhoz, hogy el tudjuk hitetni az emberekkel, az eredeti helyszíneken forgattunk. A nyelvismeretem meg abban segített, hogy a francia karaktereket francia színészekre bízzam: többen közülük nem igazán beszéltek jól angolul, így jobban tudtam rendezni is őket. Ami a magyar gyökereimet illeti: a stáb nagyon kedves volt velem és azt gondoltam, ebben szerepe van a származásomnak is. Ugyanakkor a forgatás évében megszereztem a magyar állampolgárságot is, mert totálisan elfogadhatatlannak tartottam a Brexitet és azt tényt, hogy ne legyek az Európai Unió állampolgára. Mindeközben megerősödtek a magyar kötődéseim – de úgy vélem, ez egy természetes folyamat. Mindemellett jövőre visszatérek forgatni Budapestre egy másik produkcióval.
Ez fix?
Bizony.
Valami részeltet elárulna?
Még nem lehet, de ami késik, nem múlik.
Mrs. Harris elutazik egy másik országba, hogy rendet tegyen…
Ez pedig az összes Mrs. Harris-regényre igaz: mindig mások életét teszi rendbe. A másodikban New Yorkba megy, a harmadikban parlamenti képviselő lesz, aztán a negyedikben Moszkvában kalandozik. A brit társadalom igen kötött, nem lehet osztályt lépni. Így Mrs. Harrisnek is muszáj kilépnie ebből a környezetből és minden kaland után egy kicsit más emberré válik. Ezért érdemes világot látni – mindenkinek.
Az eredeti regény adaptálása során mi volt a fő szempont?
Az adaptáció legnagyobb kihívása az volt, hogy a regénynek adjunk némi mélységet, hiszen annak a karakterei igencsak kétdimenziósak voltak. Igyekeztünk minden fontosabb szereplőnek némi hátteret adni. Például Paul Gallico a regényében soha nem fejti ki, hogy Ada Harris miért szeretne egy Dior ruhát: kell neki és kész. Ez nem elég indok ahhoz, hogy erről leforgass dollármilliókért egy filmet, ennél egy kicsit többet kell adni ma már a nézőnek. Madame Colbertet pedig – aki eredetileg csak egy sárkány, aki meg akarja akadályozni, hogy Mrs. Harris ruhát vehessen – tulajdonképpen sebezhetővé akartuk tenni.
Elnézést a profán kérdésért, de ha ennyi munkával járt, önt mi motiválta pont ennek a történetnek az elmesélésére?
A csodálatos üzenet: soha ne add fel az álmaidat! Ez talán az életben is a legfontosabb dolognak tartom, hiszen, mint filmkészítő, valamit kreálok a nulláról, ami a fejemből kipattan, és némi varázslat segítségével létrejön egy művészeti alkotás. Az álmaink megvalósításánál nincs fontosabb az életben. Amikor vetítések után odajöttek hozzám emberek és azt mondták, hogy eddig nem tudták megvalósítani önmagukat, de Mrs. Harris most erőt adott nekik, az fantasztikus érzés. Azt gondolom, elvégeztem a munkát.
Nem tartja kockázatosnak a tündérmese és a dráma közötti ingázást?
Az úgynevezett mágikus realizmus a legnehezebb műfaj pont a kockázatok miatt. Az, hogy megtaláltam az egyensúlyt, csak remélni tudtam. Hittem Ada Harris karakterében és számos tekintetben minden részletet tűpontosnak terveztem: például csak igazi Dior tervezésű kosztümöket használtunk, hogy beleférjen a tündérmese. Ugyanakkor a forgatásnál az 1950-es években használt anamorf lencséket használtunk, hogy a képi világ egyfajta másik valóságot sugalljon, mint amihez manapság hozzászoktunk. A kameramozgásokat pedig olyan musicalekből vettem át, mint a Mókás arc, a Cherbourgi esernyők vagy a Kabaré.
Érdekes, azt vártam, hogy említi majd Frank Capra filmjeit. A Mr. Deeds vagy a Becsületből elégtelen esetében egy-egy naiv karakter becsületessége és tisztasága hozza el a boldogságot.
Ezek remek filmek, ám Caprától még abszolút kedvenc Az élet csodaszép. Ezekből a filmekből nem merítettem konkrét jelenetet vagy rendezői eszközt, viszont az életről sugárzott filozófiai téziseik természetesen markánsan befolyásoltak. Ez pedig a pozitivizmus, az optimista tekintet az életre. A pohár félig tele van és nem félig üres, még a legsötétebb drámáknak is reményt kell sugározniuk. Ez adja az igazi mélységét egy-egy felejthetetlen történetnek. A világnak is ezekre van szüksége.
Névjegy
Anthony Fabian magyar származású brit producer, író és rendező, San Franciscóban született, Mexico City-ben nőtt fel, majd lakott Párizsban és Londonban. Játékfilmeket, rövidfilmeket, dokumentumfilmeket és komolyzenei műsorokat készít az Elysian Films nevű cégén keresztül. A Mrs. Harris Párizsba megy az eddigi legnagyobb volumenű rendezése.
