Emilia Clarke beugrott egy újlipótvárosi körmöshöz

A Trónok Harca Daenerys Targaryenje Budapesten forgatja új sorozatát.

„Mi, fotósok egy kicsit pszichológusok is vagyunk”

Gordon Eszter fotográfus szerint nem lehet észérvekkel megmagyarázni, hogy mitől működik egy fotó, mégis érezzük, ha az megszólít minket. A legfontosabb, hogy a fotográfus legyen alázatos, szeresse a munkáját, kamerájával pedig a spontán pillanatokat örökítse meg. Ő maga is erre törekszik, a tehetségét már sok helyen kamatoztatta: tizenöt évig fotózta az Örkény Színház előadásait, illetve dolgozott a Nemzeti Színháznál, a Bárka Színháznál, a Budapesti Operettszínháznál, a Rózsavölgyi Szalonnál, a Gólem Színháznál, jelenleg pedig a Vígszínháznál. Emellett számos film standfotósa volt, több mint félszáz könyvet illusztrált, illetve lemezborítók és óriásplakátok készítésére is felkérték.

Budapesten forgat Angelina Jolie, íme a fotók

A színésznő már egy hete Magyarországon tartózkodik.

Angelina Jolie Budapesten

„Vígjátékot írunk, aminek remek táptalaja a magyar közélet”

Ökörapátiban járunk, és a falutáblánál kényszeresen szelfiznünk kell. Hasonlóan erős kötődést sokan érezhetnek egy-egy településhez, de aligha vannak naponta hatszázezren, akik árgus szemekkel figyelik egy magyar helység történéseit. Ökörapáti (előtte beszédes elütés: Örökapáti) ilyen. Ahogy Makkosszállás is. Mindkettőt Hámori Barbara író-rendező képzelete teremtette, és talán elárulhatjuk, „ugyanarról a faluról” van szó (egy a díszletük helyszíne). Úgy nincsenek, hogy nagyon is vannak. Nem léteznek, mégis mindenütt beléjük botolhatunk. A talány feloldása a fikciós sorozatok lényege: kicsit rólunk is szólnak. A Drága örökösök – A visszatérés forgatásán jártunk.

„Hogy beleférjen a tündérmese” – Visszatért a brit filmes, aki a Brexit miatt felvette a magyar állampolgárságot

Anthony Fabian Budapesten forgatta a Mrs. Harris Párizsba megy című komédiát. A rendezőt Zoomon értük utol.

Tisztázatlan, hogyan került éles lőszer a kellékpisztolyba

170 milliárd forint filmes bevételtől eshet el az ország a homofóbtörvény miatt

Az egyik legfontosabb amerikai filmes szaklap elemezte a melegellenes törvény lehetséges hatásait a magyarországi forgatásokra.

A vírus idején is tovább forog a film

Magyar és nemzetközi produkciók is forognak a tavaly meghozott járványügyi szabályok betartása mellett. Az újabb szigorítások nem változtatnak a menetrenden, a fő szempont azonban az eddigi gyorsaság helyett a biztonság lett.

Politikai helyett emberi válsághelyzetek - Csernobil, ahogy az oroszok látták

Nagy költségvetésű orosz játékfilmet forgatnak Csernobilról Budapesten: a rendező szerint ez olyan téma, mint a háború vagy a szerelem.

"Ma éjszaka mindannyian öngyilkosok akarnak lenni - bármi áron”

Független filmként forog Géczy Dávid első egész estés műve a Game Over Club. A film mögött magánemberek állnak, miután a rendező kétszer is hiába próbálkozott az Inkubátor program keretében és a Filmalapnál.

A Game Over Club komikus és drámai is lesz egyben – Reviczky Gábor és Thuróczy Szabolcs

Magyarországon forgathat Denis Villeneuve

Állítólag a Dűne új változata miatt térne vissza a rendező.

Denis Villeneuve

Lezárják a Szabadság hidat és a budai alsó rakpartot a hétvégén

Szombaton 10 és 18 óra között filmforgatás miatt lezárják a Szabadság hidat a Pest felé tartó forgalom elől, vasárnap pedig a budai alsó rakpartot mindkét irányban a Lánchíd és a Margit híd között - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t. Szombaton és vasárnap egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett mossák az Erzsébet hidat is.

Lezárások lesznek a hétvégén a Szabadság hídon (balra) és az Erzsébet hídon is (jobbra). Fotó: Németh András Péter

Végecsapó! - Nemes Jeles elkészült új filmje forgatásával

Szeptember 2-án befejezte második nagyjátékfilmje forgatását az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László - közölte a stáb az MTI-vel.

Jakab Juli. A kalaposlány családja után kutatva sötét titkokra lel. Forrás: Laokoon Filmgroup

Csak az állami tévé forgathat a vizes vébén

Még egy sajtótájékoztatón sem vehetnek részt egyes kereskedelmi tévék riporterei és operatőrei a vizes vb helyszínein a bajnokság során, közölte a Hír TV és a Magyar Nemzet.

Nemes Jeles először forgat az Oscar-díj után

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László 2017. június 12-én elkezdte forgatni Sunset című második nagyjátékfilmjét Filmalap támogatással. A tervek szerint a forgatás 52 napig, augusztus 31-ig tart, a film 2018 nyarán kerül a magyar mozikba. Az 1913 nyarán játszódó Sunset több budapesti és vidéki helyszínen forog. A film fő díszlete, a Leiter Kalapszalon, a pesti Palotanegyedben épült fel.

Forrás: Laokoon Filmgroup

Kulka János befejezte a forgatást

„Izgalmasnak találtam a helyszínen összevágott jeleneteket, nagyon jónak tartom a stábot, és jólesett, hogy mindenki kedves volt hozzám.” – nyilatkozta Kulka János miután befejezte Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatását.

Már forog a Paraziták a Paradicsomban

Már forgatják a Paraziták a Paradicsomban című magyar produkciót, amely Marius von Mayenburg német drámaíró Paraziták című darabját dolgozza fel Kasvinszki Attila rendezésében, Marozsán Erika és Kovács Krisztián főszereplésével.

Forrás: Paraziták a Paradicsomban/Facebook

Budapesten forgat a mozi tehetséges üdvöskéje

Az ifjú kora ellenére már Oscar-díjjal büszkélkedő színésznő ezúttal is Francis Lawrence-szel, az Éhezők viadala-sorozat rendezőjével forgat, ezúttal a Red Sparrow c. thrillert.  

Szívszorító és felemelő

Egy fiatal szír menekült és egy illúzióját vesztett magyar orvos barátságáról szól Mundruczó Kornél most készülő filmje, a Felesleges ember. „Egy olyan filmet szeretnék létrehozni, mely kortárs kérdéseket feszeget, miközben szívszorító, felemelő és izgalmas történetet mesél el", mondta a rendező a forgatáson.

A repülés központi szerephez jut a filmben

Mundruczó forgatja "szívszorító és izgalmas történetét" - Fotógaléria

Mundruczó Kornél Felesleges ember című filmjét forgatja, a keddi felvételen a sajtó is jelen volt, így láthatták, amint mintegy 50 méter magasba emelték fel a főszereplőt és a kamerát. A KASZKADŐRREL VÉGZETT PRÓBA SORÁN KÉSZÜLT KÉPEKÉRT KATTINTSON!  - FOTÓK:VAJDA JÓZSEF, NÉPSZAVA 

Szembeszállni a lehetetlennel

Lengyel Balázs forgatókönyvíró-rendező saját történetből első nagyjátékfilmjét kezdi forgatni mától, Csobánkán. A Lajkó - Cigány az űrben című ötletes komédia gyártását a Filmalap 313,96 millió forint támogatásban részesítette. Az alkotóval a készülő filmről beszélgettünk.

Egy filmesnek soha nem elég a pénz FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Antal Nimród: mágia kell a filmbe

A viszkis címmel június 11-én kezdi forgatni második magyarországi játékfilmjét Antal Nimród, aki a Kontroll című első filmjével Cannes-ban elnyerte Az év felfedezettje címet. A viszkis rabló néven elhíresült Ambrus Attilát a másodéves színi egyetemista Szalay Bence alakítja. A forgatás 70 napig tart, a Filmalap 1,1 milliárd forinttal támogatja.

Hutlassa Tamás, Antal Nimród, Móga Piroska, Szalay Bence, Schneider Zoltán a sajtótájékoztatón FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Kölcsönös együttműködés

A filmes adókedvezmény miatt egyre több külföldi alkotó választja hazánkat forgatási helyszínül, de nem pusztán ez az egyetlen szempont. A magyar főváros építészeti emlékei, elhelyezkedése szempontjából is előnyös helyszín. A jó hír keltés mellett gazdasági növekedést is remélhetünk a fellendülő filmipartól, amelynek újabb és újabb filmes szakemberek generációt kell kitermelnie a következő időszakban.

Ridley Scott filmjében, a Mentőexpedícióban több budapesti helyszín is feltűnik FORRÁS: INTERCOM

Vándorszínészek - Forgatás Budapesten (fotó!)

Sándor Pál filmrendező (végre) forgat, készül a Vándorszínészek című film. 

A Mafilm budapesti stúdiójában Sándor Pál, mögötte ifj. Vidnányszky Attila, Gonzales Jázmin, Mohai Tamás, Végh Péter, Rudolf Pét

Prágában forog a regényadaptáció

Megkezdődött a The Zookeeper's Wife című hollywoodi filmprodukció forgatása Prágában. Az alkotás az azonos című könyvsiker alapján készült, amely Diane Ackerman amerikai írónő tollából 2007-ben jelent meg. 

Jessica Chastain
FOTÓ: EUROPRESS/STUART C. WILSON

Nyáron kezdődhet a Kincsem-film forgatása

Nyáron megkezdődhet Kincsem, a világhírű magyar kanca történetét feldolgozó film forgatása Herendi Gábor rendezésében - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel; a szervezet a produkció gyártási előkészítését 97,8 millió forinttal támogatja.

A ló-szereplőket is gondos válogatás előzi majd meg Fotó: Kincsem Park/Facebook

Partival ünnepelt a Világszám stábja

1500. adását ünnepelte szombaton a Világszám, az InfoRádió (88.1) stílusteremtő utazási műsora. Kiss Róbert Richárd szerkesztő-műsorvezetővel az adás hallgatói hétvégenként gondolatban bejárhatták a világot Brazíliától Lappföldig. Voltak izgalmas helyszínek, témák és emberek, s a műsort végig követőknek így mindig izgalmas kalandokban lehetett részük. A másfél ezredik adás igazi médiatörténeti pillanat, így nem véletlen, hogy hatalmas bulival ünnepelt a stáb február 28-án este 9-kor a Symbolban.

A Gozsdu udvarban bulizott Jude Law

Bakancsot, fekete nadrágot és bőrdzsekit viselt Jude Law, amikor kedd este a budapesti Gozsdu udvarba ment szórakozni - írja az Origo. A portál informátora elmondta, hogy a magyar fővárosban forgató filmsztár a Kolor nevű szórakozóhelyen bulizott, majdnem záróráig maradt.

Jude Law a "jófej". Fotó: Stuart Wilson / Getty Images
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang