Eljátszott már korábban bárki a szlovák írók (vagy akár a történészek) közül a „Mi lett volna, ha…?” kérdéssel az első világháborút lezáró békediktátum kapcsán? „Mi lett volna akkor a szlovákokkal, ha nem alakul meg a csehszlovák állam?” Ha igen, milyen válaszok születtek?
A spekulatív fikciónk története meglehetősen rövid. A közelmúltban megjelent néhány alternatív történeti munka a második világháború szlovák fasiszta időszakáról. Mi van, ha a nácik nyerik meg a háborút, és Szlovákia továbbra is a klerikális-fasiszta szövetségesük lenne? De engem inkább a XX. század elejének Közép-Európája ejt rabul. Már húsz éve, hogy írtam egy kisregényt Wilsonovról/Wilsonstadtról, ahol Pozsony/Poszony nem Csehszlovákia része, hanem független, multikulturális és szabad Duna-parti metropolisz. Teljesen elbűvölt, hogyan alakulhatott volna a történelem.
A szlovákok ma hogyan gondolkodnak az 1918-as államalapításról, és miben különbözik ez az 1993-as függetlenedéstől?
1918 egy csoda volt Szlovákia számára. Sokkal inkább, mint a cseheknek. Az első világháború vége a Habsburg Birodalom összeomlását hozta. Az ebből fakadó utódállam-alakítási folyamat nehéz volt, számos fegyveres összecsapáshoz és helyi háborúkhoz vezetett. Ilyen volt az 1919-es csehszlovák–magyar háború is, amikor a magyar Vörös Hadsereg megszállta Szlovákia egy fontos részét. (Az ún. északi hadjárat – A szerk.) Az eleinte olasz, majd francia katonai missziók által irányított csehszlovák fegyveres erők sokáig nem tudták kiszorítani az ellenséget a frissen született állam területéről. 1918 áttörő határozatai nélkül a szlovákok mára többnyire asszimilálódtak volna. Ami a magyaroknak tragédia és trauma volt, a szomszédnak egy valóra vált álom. 1993 nagyon más volt. Főleg Vladimír Mečiar miatt, aki a ’90-es évek egyfajta proto-Orbánja volt. Mélységesen korrupt volt, és posztkommunista tekintélyelvű rendszert akart létrehozni.
Az alapító atyák egyike, Milan Rastislav Štefánik ma milyen módon kerül elő a szlovák történelemórákon?
Štefánik kétségtelenül továbbra is a modern Szlovákia egyik legnépszerűbb történelmi alakja. A regényem története – mely saját kutatómunkára épül, de fikciók együttese – betekintést nyújt életének számos aspektusába, köztük olyanokba is, amelyekkel csak ritkán foglalkoznak, mint például a mételyező férfiassága. Štefánik számomra szinte szuperhős, ugyanakkor kritikusan is tudom szemlélni. Monarchista és konzervatív volt, aki ellenezte a nők szavazati jogát. Egyben csodálatos pilóta, háborús hős, a csehszlovák légiók szervezője, diplomata és csillagász, továbbá a saját útját kereső fiatalember, aki állandóan a szoknyák körül sündörgött. A regényemben négy évvel meghosszabbítom az életét, és azt is végigkövetem, milyen különböző módokon sajátították ki az örökségét.
Mennyire hozzáférhetők a kutató számára a részletes és nem kicsit kalandos élettörténet dokumentumai? Ön hol keresgélt?
Michal Kšiňan remek életrajzot írt Štefánikról (2019-ben jelent meg – A szerk.) – remélem, azt a könyvet is lefordítják majd magyar nyelvre. Sok múzeumot, könyvtárat jártam végig, és a Nemzeti Levéltárat is meglátogattam Martinban (Turócszentmárton – A szerk.), ahol Štefánik legendás párizsi Rue le Clerc-i lakásának dokumentumai és tárgyai is megtekinthetők. Az ott dolgozók készséggel segítettek, és megengedték, hogy a könyv elején és végén két fekete-fehér fényképet is felhasználhassak Štefánik személyes gyűjteményéből Tahitiról.
Ön hogyan és mikor találkozott a szlovákok esetleges Tahitira kivándorlását megcélzó elképzelésekkel?
Ezt az információt Štefánik archívumában fedeztem fel. Nem hittem a szememnek. Kétszer, 1910-ben és 1911-ben járt Tahitin, és ott álmodta meg a szlovákok áttelepítését, a nemzet biztonságát szem előtt tartva a növekvő magyarosítási nyomástól. Azóta terveztem, hogy megírom Közép-Európa alternatív történelmét: Mi lett volna, ha a szlovákok elhagyják a régiót, és csak Csehország jön létre? Magyarország megtartaná a Felvidéket, és az autokrácia nem Orbán Viktorral kezdődik, hanem sokkal korábban?
Nagyon érdekes módon építkezik a műve, az alternatív történelmi (kontrafaktuális) regényben megfordul a valóság és a képzelet viszonya: a kivándorlás, és a tahiti államalapítás a valós, amihez képest Štefánik leszármazottja, a történésznő által írt regény képzelt történelme – ami a valós XX. századi történelem – lesz fiktív. Hogy jött az ötlet?
Az elbeszélésem az első világháború utáni Európa-politika és káosz által teremtett új helyzetére adott válaszreakciókkal foglalkozik, az emberi cselekedetekkel. A spekulatív fikcióm egy mélyen emberi problémára világít rá: Mi az új nacionalizmus? Miért nem elégedtek meg az emberek a szabad világgal és a demokráciával? S ehhez az alternatív történelemtől a modern mítoszteremtésig terjedő irodalmat használom fel. Štefánik ugyanis egyfajta modern mitológiai alakká vált, s mítoszának megteremtésében az állam aktív szerepet játszott. Štefánik ellátogatott Szerbiába és Romániába a központi hatalmak inváziója előestéjén, járt Oroszországban a februári forradalom előtt, az Egyesült Államokban, miután az hadat üzent Németországnak, Olaszországban, a caporettói csatában elszenvedett vereség után, majd ismét Oroszországban, miután kitört a polgárháború. Kortársai Choderlos de Laclos-hoz hasonlították szerelmi ügyeiben alkalmazott katonai taktikái miatt, Arábiai Lawrence-hez nagyszabású elképzeléseiért, Bonaparte Napóleonhoz a becsvágyáért…
S mindehhez a swifti szatíra?
Szeretek spekulálni, megvitatni dolgokat, provokatív kérdéseket feltenni. Mi van, ha ez tényleg megtörtént? Tegyünk úgy, mintha megtörtént volna! Mi lenne, ha a világ valóban ilyen lenne? És ugyan melyik műfajban lehetne jobban feltenni ezeket a kérdéseket, mint az alternatív történelmi fikcióban?
– A szlovákok exodusa Európán át sokban emlékeztet a 2015-ös migrációs válságra. Ön milyen álláspontot képviselt ez ügyben?
2015-ben Szlovákia lezárta kulcsfontosságú határátkelőit Magyarország és Ausztria felé, így több ezer menekült rekedt meg ott. A hatóságok még a határkerítést is megpróbálták megerősíteni, megakadályozva a menekültek átjutását. 2022 februárjában és márciusában azonban nagyon más volt a helyzet. Naponta körülbelül 10 000 ember érkezett Szlovákiába Ukrajnából az oroszok birodalmi háborúja elől menekülve. Kilencven százalékban nők a gyerekeikkel, valamint idősek. Az emberek újra megmutathatták a bennük lakozó nagyságot. Köszönet érte! A regényem a szlovákokat a saját migrációs történetükre emlékezteti. Az első világháború első napjaira, amikor az Amerikai Egyesült Államok befogadta Szlovákia teljes lakosságának egyharmadát – körülbelül 500 000 embert!
– A Horthy-korabeli szlovák–magyar viszony a regényben a román asszimilációs politikát idézi, amit a magyarokkal szemben érvényesíttek. Ön honnan vette a példát?
Számos történelmi forrásból, például Grünwald Béla, a jelenlegi Szlovákia területén egykor tevékenykedő magyar nacionalista politikus és történész munkáiból. Intenzíven tanulmányoztam a magyarosítás politikáját, és meglepődtem, hogy a történelemnek ez a korszaka mennyire kevéssé ismert manapság Magyarországon. A központosított államhatalom radikális asszimilációs eljárásait a mai napig romanticizálják, miközben meglehetősen brutálisak voltak. Tanulnunk kellene ebből a történetből, hogy milyen következményekkel járhat a sovinizmus. Az erőszak a nyelvben kezdődik. Senki sem állíthatja, hogy nemzete vagy etnikai csoportja eredendően magasabb rendű a másiknál. A XIX. század közepe óta a bizalmatlanság és az elutasítás beszivárgott a szlovák nemzeti identitásba.
A konfliktus forrásának mindmáig két oldala van: a szlovák területi aggodalom és a magyarok félelme a szlovákiai magyarok asszimilációjától. A könyvem felhívás a múlt közös megvitatására és az együttes jövőbe tekintésre.
A mai magyar kormánypolitika és propagandájának ábrázolása, bírálata azt sejteti, élénk figyelemmel követi az Orbán-kormány tevékenységét. Mi a véleménye róla címszavakban? Korábban egy cikkében ajtót mutatott a zsarnok orbáni rezsimnek az Európai Unióból… még ha csak ideiglenesen is. „Orbán összevegyítette a szentistváni kultusz misztikus retorikáját a poszttrianoni nagymagyar lázálmokkal. Az oligarchiát összekapcsolta a feudális kormányzással és az áldozatiság mítoszával” – írta.
Sokat tanulhatunk a magyar rossz tapasztalatokból. Orbán Viktor regnálása a demokrácia haldoklását hozta el ebbe a nagyszerű országba, előbb még csak lassacskán, aztán mindinkább gyorsuló ütemben. A magyar demokrácia összeomlását az ország saját maga választott kormánya okozta. Orbán ma már autokrata vezető, aki megosztotta a nemzetet és létrehozta ezt a rezsimet. A demokrácia felszámolására éppen a demokrácia intézményeit használta fel. Magához öleli a haragot, a káosz élteti. Infláció, orosz háború, a populista szélsőséges pártok felemelkedése Közép-Európában, hipernacionalizmus – nagyon nehéz időket élünk. Mindeközben az egyenlőséget sárba tiporják. Mit tegyünk az ilyen esetekben? Mindannyiunknak védelmeznie kell a szabadságot és a demokratikus jogokat. Szeretem a magyar kultúrát, lenyűgöz a közös történelmünk, de elutasítom a szélsőségeket!
Azért a szlovák nemzet sem marad kritika nélkül. Milyen fogadtatása volt a regényének odahaza?
A szlovák demokrácia alapjai sem sokkal erősebbek, mint a magyarországiak. A saját szélsőséges demagógjaink odavannak a Fideszért, és nem mindenki szereti, hogy lerombolom Štefánik mítoszát. Meg kellene tanulnunk egymástól, miként vegyük észre a figyelmeztető jeleket és hogyan ismerjük fel a téves riasztásokat. Néha olyan emberekkel is együtt kell dolgoznunk, akikkel ideológiailag szemben állunk, hogy megőrizzük az ideálokat. Én ezt a történelem vizsgálatával és a mintázatok megfigyelésével teszem.
+1 kérdés
Járt már valaha Tahitin, tervezi esetleg, hogy ellátogat a szigetekre? Gauguin festészete mennyire inspirálja?
Még nem jártam Tahitin. Az én Tahitim egy utópia, egy álom. Nem valósághű, hanem fantasztikus regény. Ám egy nap szeretnék eljutni oda. És igen, szeretem Gauguin munkáit. Tahitin Gauguin félelmetesen eredeti fametszeteket készített, melyek közül néhány a halála után a szigeten maradt. 1910-ben aztán Štefánik felfedezte és megmentette őket a feledéstől. Párizsba vitte őket, mert elkötelezett híve volt a művészeteknek és a bölcsészettudományoknak.
Michal Hvorecký
szlovák író, publicista 1976-ban született Pozsonyban. 1998-tól jelennek meg regényei, novellás- és esszékötetei. Könyveit számos – köztük német, lengyel, cseh és olasz – nyelvre lefordították, színműveit német és osztrák színházak is bemutatták. Prózát és színdarabokat maga is fordít német nyelvből. 2009-ben Berlinben elnyerte a Nemzetközi Újságírói Díjat, 2010-ben pedig a Tatra Banka Alapítvány fiatal alkotókat megcélzó művészeti díját. Cikkeit rendszeresen közli a Die Zeit és a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Tahiti utópia című regénye 2019-ben jelent meg. Elkötelezett híve a sajtószabadságnak és a demokráciának. Családjával Pozsonyban él.
Tahiti utópia
című regényét a szerző október 1-jén, szombaton dedikálja a könyvfesztivál helyszínén, a Millenárison, 14 órától az Európa Könyvkiadó G2-es standján. 17 órától pedig Németh Gábor író beszélget Hvoreckývel a G1-es standon.
