Hideglelés
A nagyvárosi fényszennyezés
mesterséges derengése folyton
áthatol a vékony anyagon, különös,
de minden a terv szerint halad.
Csak zsúfolt folyóival együtt
hiányozna ez a hely,
a lépcsőfordulóban pihenő két agár
egyszerre kapja fel a fejét a zajra.
Tekintetek szálkeresztjében kell titkolni,
hogy hasonlóan gondolkodunk,
és talán a kimerültség teszi,
vagy a megtámaszthatatlan érveink.
Itt késő este például
nyitva tartanak az uszodák,
nehezen tanulható
szokásokra is marad idő,
kívül az ellenőrzött sávon.
Az összegzéseken még elakadhatunk,
ahogy a fonott kerti székre
mutatsz a konyhában,
növekvő árnyékot vet a borostyánra,
mikor eloltják a villanyt.
Fontossági sorrend
Örökölt folyosókra
terebélyesednek a lombok,
több fog történni annál,
minthogy egyszerűen közel vagyunk.
Megnyugtató a zaj.
Fél évvel később,
negyed kettő körül.
Elmosolyodik a visszapillantóban,
az útmutatásaink alapján talált ide.
Szűken, ahol van hely, nyugodtan,
egymástól elférünk,
fehér vattapamacson
úszik el a hirtelen zavar.
A helyzet azért is összetett,
mert egy 1993-as fővárosi rendelet
a Főkert kezelésébe adta
az amúgy kerületi tulajdonú
budapesti fákat.
Átrendezés alatt
Az ablak újabb képet jelent,
kilátszanak a szokásaink,
pedig nem megyünk túl közel.
Meg tudjuk osztani az ellentmondást, mondván
határsértésekben nyilvánul meg a szépség.
Hűvös, hangtalan utána a tér.
Bársonypuffokat toltak a küszöbre,
füzeteket árulnak a tükrös asztalon.
Nyomot hagynak a megsebzett állatok,
hónapokig kísértenek az elbukni képtelen vadak.
Lassú filmek után vitatkozunk,
hol érthettük félre a másikat,
a padokon, mint az elmulasztott lehetőségek,
mindenki felidézhető egymás után.
