Hosszú életmű áll Ön mögött rádiókabaréval, tévés fellépésekkel és önálló estekkel. Mire számíthat a közönség ma este a Zuglói Civil Házban a Bandó 75 című előadáson?
Amire eddig mind a tizenhatezer estemen: szívvel-lélekkel adom a lehető legjobbat, a hagyományos kétórás műsoridővel. Történelmi pannót festek arról a hetvenöt évről, amit egy eklektikus korban kellett végigélnem, és mozaikképet rakok össze arról az ötvenéves pályáról, amit befutottam. Akkoriban, épp a tiltások és tűrések miatt meg kellett tanulnunk a sorok közé és között írni. Ez máig megmaradt, a megszerzett tudás nem vész el, csak átalakul. Az ötven évemben az utóbbi pár esztendő is benne van, amelyekről egyenesen, vagdalkozás nélkül beszélek majd.
Az egyes műsorszámokból kirajzolódik-e majd Magyarország elmúlt negyven éve?
Akaratlanul és akarattal is, hiszen ’82-ben lettem a Humorfesztivál győztese, és attól kezdve szinte minden bennünket érintő történésről írtam és beszéltem. Dokumentumértékűvé lettek azok a monológjaim, önálló estjeim, melyek máig időtállók, gyakran aktuálisak is maradtak, épp, mert valamiről és valamiért íródtak. Magam is meglepődtem, mennyi áthallás van a szövegeimben. Az is tudható, hogy mindig a „kisemberek” aspektusából beszéltem, helyettük mondtam el mindazt, amin együtt bosszankodtunk.
A közönség soraiban fiatalabbak is ülhetnek majd. Hozzájuk is igazítja majd a műsorát?
Az utóbbi pár évben tapasztalhattam: az agytornát igénylő poénjaimat ma is szeretik úgy az egyetemisták, mint a középkorú fiatalok, azok, akik a korosztályom gyerekeiként együtt nevettek a szüleikkel a tévés műsoraim szövegein. A mára történelemmé lett „átkos” sem ismeretlen előttük, szüleik eleget beszéltek azokról az évekről és a történésekről. Ezek abszolút érthető poénok, hiszen a kontextus egyértelmű. Se ifjú, sem korombeli nem megy haza üres zsebbel.
Miben változott a humor természete az évtizedek alatt?
Fura, de a mai hatalom nemcsak fél attól, hogy nevetségessé válik, de azt is hiszi, hogy a humor fogja megbuktatni. Gondoljunk Lear bolondjára! Ha a király őrá hallgat, nem veszti el sem a királyságát, sem az eszét. Az egypártrendszer is önmaga vesztét okozta. Mi csak adagoltuk a „mérget”, hogy mielőbb kimúljon. Addig vertük egyre kintebb a karókat, míg el nem szakadt a körénk feszített gumikötél. A mai hatalom viszont a viccelődésnek örül, ami a humor halála. A humorista dolga, hogy véleményt mondjon és formáljon. Aki csak viccelődik, az a humor kontárja.
A nyolcvanas években fontos előadója volt a szilveszteri BÚÉK műsoroknak. A Negyven éves a forint című önálló estjét milliók nézték. Manapság viszont ilyen műsorokból alig akad. Mi lehet ennek az oka?
Öt éve mutattam be a Két óra múlt hetvennel című, három és félórás estemet. Ha akkor bevállalta volna egy tévé, a fél ország ujjongott volna, a másik fele meg ocsmány kommentekkel fejezte volna ki, hogy fájt, mert igaz volt. Az átkosban közös volt a cél, a remény és a fal is, melyet le akartunk dönteni. Most egy kettéosztott ország polgárai nyomnak két oldalról egy közéjük húzott falat, idő kérdése, hogy mikor omlik rá mindannyiunkra.
