A pandémia miatt egy évet „késett”, de már látogatható a viktoriánus kori brit festészet jelentős korszakát bemutató Vágyott szépség című tárlat a Magyar Nemzeti Galériában. Az újító szellemű preraffaelita festők alkotásai ráadásul a londoni Tate Britain gyűjteményéből érkeztek, köztük Dante Gabriel Rossetti és John William Waterhouse nagy méretű, szenvedélyes nőportréi is megtalálhatók.
A kiállítás egyszerre helyezi a hangsúlyt a XIX. századi Anglia (művészet)történeti kontextusára és a preraffaelita mozgalom személyes kapcsolataira. A csoportot 1848-ban alapította hét londoni diák, akik úgy határoztak, fellázadnak a Királyi Művészeti Akadémia tanításai ellen, és forradalmasítják a művészetet. Csoportjukat Preraffaelita Testvériségnek nevezték el, a műveikhez az inspirációt ugyanis a Raffaello reneszánsz korszaka előtt alkotó középkori írók és festők jelentették. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy alkotásaik régiesnek hatnának: figuráik határozott vonalakat és élénk színeket kaptak, a képeken feltűnő középkori hősök és hősnők pedig saját koruk modern problémáira, mint a társadalmi rang vagy a hűtlenség kérdésére reflektáltak.
A tárlaton kiemelt helyen áll Dante Gabriel Rossetti, a művészkör fő alakja, akit már a neve is arra predesztinált, hogy a középkorral és konkrétan az olasz költő, Dante Alighieri művészetével foglalkozzon, akiről az olasz irodalomtudós apja nevezte el. A kiállításon láthatunk például egy akvarellt, melyen az Isteni színjátékból elevenedik meg a szerelmespár, Francesca és Paolo tragikus története, akiknek a Pokol második körében kell bűnhődniük, míg a tárlat több képén is szerepet kap Dante múzsája, Beatrice, akihez leginkább Rossetti élettársa, és később felesége, Elizabeth Siddal állt modellt – noha a tárlaton nem szerepel, de Siddal leghíresebb „szerepe” Shakespeare Oféliája volt, melyet John Everett Millais festett meg.
A preraffaeliták nemcsak ábrázolták az alakokat, de megjelenítették azok legbensőbb gondolatait, még akkor is, ha egy bibliai történetet festettek meg. Ford Madox Brown Jézus megmossa Péter lábát című olajképén az újszövetségi jelenet alakjai úgy elevenednek meg, mintha a néző maga is köztük helyezkedne el, és leolvashatná arcukról az érzéseiket.
A művészek a vallási és irodalmi témák mellett a brit hétköznapokból is merítettek ihletet: vászonra vitték a különböző társadalmi osztályokat érintő problémákat, a gyerekek taníttatását, az utazás és az emigráció kérését, de e téren is főleg a modern szerelem mozgatta őket. Miután 1853-ban feloszlott a társaság, annak oszlopos tagjai és a követőik is főképp az eszményi szépséget akarták megörökíteni: a számukra fontos hölgyek a múzsáikká váltak, és vásznaikon irodalmi alakokként jelentek meg.
A volt társaság tagjai ekkor már búcsút mondtak a középkornak, és az inspirációt a reneszánsz nagymesterei, Leonardo da Vinci és Tiziano műveiben keresték. Rossetti a Beata Beatrix című képén a fiatalon meghalt feleségét, Elizabeth Siddalt örökítette meg ismét Dante szerelmeként, aki szintén korán távozott el az élők sorából. Az Ábrándozás című 1880-as, utolsó befejezett képén pedig másik szerelme, Jane Morris szerepelt, akit zöld selyemruhában festett meg, amint a juharfa ágai között merül el gondolataiban.
A nők eszményítése azonban nem állt meg ezen a ponton. Az 1880-as években a preraffaeliták a korszak női emancipáció keltette félelmekre is reflektáltak, így erős nőalakokat, istennőket, mitológiai alakokat ábrázoltak, akik már végzetes erővel bírtak. A tárlat utolsó termében John Williams Waterhouse három, nagy formátumú olajfestménye is ezt a lenyűgöző hatást kelti, melyeken a csónakban utazó és halállal dacoló Shalott kisasszony, a hitéért küzdő, de elbukott keresztény szent, Eulália és egy mumifikált fej szavait megfejtő papnő szerepel. Ha Londonból csak ez a három kép érkezett volna Budapestre, már ezért érdemes lenne jegyet váltani.
Infó:
Vágyott szépség. Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből
Magyar Nemzeti Galéria – C épület
Nyitva: augusztus 22-ig
