Amikor 4-5 éve felkérték Roberto Bolaño gigantikus művének, a 2666-nak a fordítására, tudta, mit vállal?
Épp aznap kaptam a felkérést, amikor kiderült, hogy várandós vagyok a második gyermekemmel. Csak annyit tudtam belerebegni a telefonba, hogy de hiszen az egy nagyon hosszú könyv… Mindig is azt gondoltam, csak nagyon indokolt esetben menjen az író 200 oldal fölé – olvasóként sem szeretem a túl hosszú könyveket. A 2666-ot is próbáltam már többször korábban egy fanatikus tanítványom ajánlására elolvasni, de mindig abbahagytam. Most viszont, mivel elvállaltam a fordítását, nem volt mit tenni. És sokkal könnyebb volt végül is, mint amire számítottam. Bolaño tulajdonképpen egy-egy egységet ismétel, permutál a végtelenségig, ha erre rájössz, ha megtalálod, hol lehet összekacsintani az íróval, már nem fáj annyira.
A sok erőszaktól, a nők-lányok tömeges legyilkolásának leírása sem szegte kedvét?
Dehogynem, de felül tudtam rajta emelkedni, amikor rájöttem, mit miért csinál irodalmilag a szerző, hogyan is találta ki mindezt a hatás kedvéért. És nyelvileg volt benne valami vonzó.
Nyilván előny, ha minél szélesebb és mélyebb tudományos és kultúrtörténeti ismeretekkel rendelkezik egy fordító, de ez mennyire követelmény? Hány további könyvet kell megmozgatni egy lefordítása érdekében?
Amikor elvállaltam Bolañót, tudtam: számos szakmát ki kell tanulnom menet közben. De ebben ókonzervatív vagyok, szerintem fordítóként kötelességünk ismerni a szerzőt, és a többi művét is, melyek szigorúan véve sokszor nem is szükségesek az adott könyvfordításhoz. Amikor a műfordítást tanultam, nagyon megjegyeztem a következő mondatot: „a fordító egy szemérmes színész”. Tehát ahhoz, hogy ismerjem a szereplőimet, hogy tudjam, miért mondják, amit mondanak, és miért úgy mondják, ahogy, ismernem kell azt a világot kívülről-belülről, amiben léteznek. Bolaño jó író, megérdemli azt a pluszt, hogy amennyire csak lehet, utánaolvassak, képbe kerüljek vele kapcsolatban.
És a korábbi Bolaño-fordításokat mennyire kellett figyelembe vennie? Scholz László három könyvet (Éjszaka Chilében, Távoli csillag, A Harmadik Birodalom), Kertes Gábor egyet (Vad nyomozók) már átültetett magyarra.
Scholz doktor öröksége nehezen átléphető, hiszen tőle tanultam a legtöbbet. Épp ezért, ha nem olvastam volna el a Bolaño-fordításait, amit megtettem, akkor is ment volna a „stiláris kontinuitás”. Ismerem a kötőszavait, a mondatszerkesztését – a mondat végére szereti tenni az alanyt –, sokat használja a „jóllehet” kifejezést… Bolañónál, ha nem is szervesen, de összefüggenek a művek, ha más nem, a szereplők nevei, a témavázlatok szintjén. Egyszóval nem volt ártalmamra, hogy elolvastam magyarul is a műveit.
A könnyebbséget már említette, de mi volt a legnehezebb Bolaño fordítása közben?
Elsősorban a terjedelem, a magyar kiadás 800 oldal feletti – ehhez kitartás, álló-, pontosabban ülőképesség kell! Másodsorban a mondatok hossza: a spanyol mondatok amúgy sem rövidségükkel tüntetnek, de a Bolaño-féle hosszú mondat már elég extrém. Nemegyszer előfordult, hogy mikor elhatároztam, már csak egy mondatot fordítok, aztán pihenek, kiderült, hogy az a mondat éppen három oldalon fut végig. Ami viszont könnyebbség, hogy ezek mellérendelő mondatok. José Ortega y Gasset művészetfilozófiai esszéi fordításánál birkóztam nagyon az alárendelő hosszú mondatokkal, melyek keresztbe-kasul utalnak egymásra a mondaton belül. Magyarul viszont nem tűr el egy mondat ennyi utalószót vagy sokszoros birtokos szerkezetet – szét kell szedni őket. Bolañónál ilyen gond nincs, ő „listákat” sorol.
A mondat, a nyelvi elemek alakításán túl hogyan tud segíteni a fordító az idegen kultúrában járatlan olvasónak?
Gyerekkorom olvasmányaiban még sok lábjegyzet szerepelt, a legnagyobb kedvencem a „Lefordíthatatlan szójáték – a ford.” megjegyzés volt. Én szerettem ezeket a magyarázatokat olvasni, de manapság ez a megoldás nem kedvelt. A kiadói gyakorlat szerint csak azt közöljük, ami az eredeti műben is ott van. Én csak a beszélő nevek esetében szoktam segíteni, pedig néha jó volna többet.
A rigorózusan, pontosan, szöveghűen vagy a szabadon, kreatívan alkotó fordítók közé sorolja magát?
Most éppen – egy fordítandó mű hatására – azt mondom: nem az a kérdés, hogy milyen fordító vagy, hanem az, milyen a mű, amit fordítasz. Mert hiába a műfordítói alázat, a pontosságra való törekvés, ha a mű éppen ezeknek áll ellen. Guillermo Cabrera Infante Tres tristes tigres című művét ültetem át magyarra. Az élete utolsó 40 évét londoni száműzetésben élő kubai szerző – belőle írtam a doktorimat – Joyce-szerűen újraalkotja Kubát. A kubai emberek beszédmódját fonetikusan írja, létrehoz egy új nyelvet, ami hihetetlenül szójátékos, vicces, szinte még a „Jó reggelt!” sem csupán egyszerű köszönés, van vagy másik három jelentése – tudós fordítóként képtelenség lefordítani. Ehhez Karinthy Frigyesnek kéne lenni…
Vagy Szentkuthy Miklósnak, ha már Joyce szóba került.
Hát nem véletlen, hogy az ő Ulysses-fordítását bogarászom mostanában. Gátlástalannak kell lennem, újra ki kell találnom nemegyszer a szöveget, attitűdfordítást kell végeznem. Adalék: a könyvet bár kiadták Kubában, erősen meghúzva, cenzúrázva. Erre a későbbi kiadások előszavában a szerző köszönetet mond a cenzorainak, mert sok kritikus a mennyekbe menesztette a regény zárlatát – ami pedig a cenzoroknak volt köszönhető, egyszerűen levágták a könyv végét!... Az író minden ilyesminek, nyomda ördögének, hibának külön örül, mert alakítják a művet. Szóval én sem lehetek szégyenlős.
Bolaño esetében nem tudott, más fordításakor fordult már tanácsért a szerzőhöz?
Nem volt rá szükségem, illetve… Guillermo Martínez argentin matematikus és író esszékötetét fordítottam, amiben Borges műveit elemzi a számelméleti fogalmak használata szempontjából (Borges és a matematika, Európa Könyvkiadó, 2010 – a szerk.). Beszereztem hát a Freud—Gyarmati Számelméletet, kiokosítottam magam – és rájöttem, hogy akár fel is hívhattam volna az írót. Két regényét is fordítottam aztán (Oxfordi sorozat; Luciana B. lassú halála), majd egy Buenos Aires-i konferencián találkoztunk végül, és elmentünk együtt várost nézni. Van egy remek könyve Kurt Gödel osztrák matematikusról, egyszer azt is szívesen lefordítanám. Az esszék mellett ugyanis a matematikát is imádom.
