„Mint az üzleti életben: magas kockázatokat vállalunk, de ezeket a kockázatokat mindig kontroll alatt tartjuk.” - mondja az egykori tárcavezető a sziklamászásról a hetilapnak adott interjúban.
– „Van élet a politikán kívül is” – bátorította civil szakmák felé a tavaszi választáson elhasaló pártok vezetőit. Kritikus a „hatalommámoros” kormánnyal is, de annyira azért nem zavarja az ország gúzsba kötöttsége, hogy politikai szerepet vállaljon?
– Viszonylag lehetetlen feladatokba is bele szoktam állni, pénzügyminiszterséget is vállaltam a pénzügyi válság legmélyén, az üzleti életben is a küzdelmesebb vállalkozások vonzanak, de mérlegelnem kell, van-e értelme és hatása annak, amit csinálok. Ma nem olyan a közeg, hogy önálló gondolatokat könnyen befogadna a politika.
– De nem gondolja, hogy mivel sok, egyelőre alkalmatlannak tűnő közéleti aktor van, ezért formálgatni kellene egy alkalmas alakulatot? Vagy ez a lehetetlenek között is a leglehetetlenebb?
– Pillanatnyilag a leglehetetlenebb. Az alkalmatlannak tűnő ellenzéki szereplők arra alkalmasak, hogy megakadályozzák más, akár potens ellenzéki erő felnövekedését. Teljes csapdahelyzet, miközben van egy egyre nagyobb túlhatalommal rendelkező kormány, amely nem bánik kíméletesen azzal, akiben konkurenciát lát. Nem értékteremtőnek, hanem kiküszöbölendőnek tekinti a versengést, amivel mélységesen nem értek egyet. Az országnak, de még a kormányoldalnak is az lenne az érdeke, hogy legyen versenyképes alternatíva.
– Egy okos közegnek a verseny elvileg jót szokott tenni. A Fidesz miért irtózik tőle?
– Nehezet kérdez, politológusoknak valót. De az biztos, hogy mély hatást gyakorolt rájuk a 2002-es és a 2006-os választási vereség. Ebből eredeztetem azt a politikai kultúrát, amely a verseny minden lehetőségét ki akarja zárni. Ha már úgysem korrekt a megmérettetés, akkor legyen teljesen inkorrekt, esély se legyen velük szemben.
– Azzal – az esztétikai „élményen” túl – mi a legnagyobb baj, hogy a gazdaságban nem a rátermett, hanem a baráti versenyzőknek áll a zászló?
– Nem szeretem a politikában a sporthasonlatokat, de ez a legszemléletesebb: ha nem a legügyesebb és legtehetségesebb embereket választom a csapatomba, hanem a leglojálisabb haverjaimat, akkor otthon erősnek tűnhetünk, de idegenben mindig veszíteni fogunk. Ez így van a gazdaságban is. A legnagyobb hazai, közelmúltban felfuttatott cégcsoportok megmérettetés nélkül, politikai helyzetük miatt tudnak fejlődni. Viszont a nemzetközi siker nemcsak a cégméreten és a pénzmennyiségen múlik, hanem azon is, ki mennyire ért ahhoz, amit csinál.
– A kormányt segítő konjunktúra vagy – ahogy ön írja – kegyelmi állapot, amely a 4 százalék körüli növekedést hozza, meddig maradhat fenn?
– Néhány évig. A kegyelmi állapotnak két oka van. Az egyik, hogy a pénzügyi válságot pénznyomtatással kezelték nagy jegybankok, ami főként a hozzánk hasonló nyitott, külső adósságokkal rendelkező kis gazdaságok számára jelentett könnyebbséget. Ezért kedvezőek az adósságfinanszírozási költségek, és ezért lehetnek alacsonyan a kamatok. A másik ok az uniós források nagy mennyisége. A kétoldali forrásbőség meglátszik a magyar gazdaság teljesítményén.
– De ez nem tart örökké.
– A pénzbőség politikájából lassan visszalépnek a jegybankok, az érzékenyebb gazdaságok, Törökország, Brazília már most negatívan reagálnak. A Magyarországhoz hasonló helyzetű országokat is megviselheti a forrásbőség visszafogása. Az unióban sem rózsás a helyzetünk, a kormány hatalompolitikai taktikázása nem könnyíti az új költségvetés tárgyalási pozícióit. És még a fejlesztési pénzek korábbi „laza” kezelésének is lehetnek költséges következményei. Mindkét körülményben várható tehát kedvezőtlen változás. A globális folyamatokat nem tudjuk befolyásolni, az uniós forrásoknál azonban befolyásolhatjuk az eredményt. Kérdés, mi a prioritás: az európai pártcsaládok átrendezésére irányuló próbálkozás vagy az ország jó tárgyalási pozíciója.
– Nem tűnik úgy, mintha a kormány változtatna a Brüsszellel szembeni hadviselésén. A gyakori keleti vizitek jelenthetik, hogy unión kívüli, orosz, kínai vagy „türk” forrásokat keresnek?
– Ez nemcsak valószínűség, hanem szinte bizonyosság. Viszont az illúzió, hogy ezeknek az országoknak nincsenek politikai feltételeik. Oroszországnak egyértelműen vannak. Kína pedig kemény pénzügyi feltételekkel köt stratégiai megállapodást. Ez olyan szuverenitásfeladással járhat, amely bőven meghaladja az uniós politikában is előforduló szintet. Illúzió, hogy jobb üzleteket lehet kötni Keleten. Ha a paksi beruházás épp abban az időszakban kezdődik, amikor a forrásbőség visszaesik, akkor ez mentőövszerű hatással járhat, de közben olyan függőségi helyzetet okoz, amelyet utána évtizedekig nyög az ország.
A teljes interjút a Vasárnapi Hírek legfrissebb számában olvashatja el.
