Ferenczfi János: Tovább jár

                                                                                               Hommage a’ Faludy

Böszörményi Márton: Vörös műbőr

                                                                     David Lynchnek, bárhol is bolyongjon

Megérkeztek a helikopter-balesetben elhunyt katonák koporsói a szolnoki bázisra

Katonai tiszteletadással fogadták őket.

Selyem Zsuzsa: Laudetur az Úr Jézus Krisztus

Köztéri plakátokkal, negyven hazai író, költő kedvenc Esterházy idézetével, korábban nem publikált fotókkal és felolvasással ünnepli a harmadik kerület Esterházy Péter születésnapját 2021. április 14-én.

Nyakig az egészben (Esterházy Péter és a politika)

A Kis Magyar Pornográfia (és talán az egész Esterházy-életmű) egyik leggyakrabban idézett mondata ez: „S megnyugtatóbb, ha bizony az író nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban.” Ezzel az idézettel szokás – sok más mellett – megindokolni, miért tekintenek Esterházy Péterre baloldali gondolkodóként, véleményformálóként. Miközben annyira azért nem magától értetődő az, hogy a jobboldal kiveti magából az Esterházy-életművet (pedig!). Ahogy azt maga Esterházy is jelezte egy 2014-es interjúban: „az Isten–haza–család-versenyszámokban bárkit beelőzök jobbról”.

Felszabadultság, tartás és szeretet - Esterházy Péter és a színház

Esterházy Péter számtalan drámát, színpadi szöveget is írt, a Búcsúszimfóniától a Tizenhét hattyúkig. Ennek kapcsán szólaltattunk meg néhány olyan színházi embert, aki szövegei színpadra állításában, tolmácsolásában tevékenyen részt vett. Körkérdésnek indult, de végül – Esterházy hatására is – szabálytalan műfajú visszaemlékezéssor született.

Grecsó Krisztián: Kihúzott mondatok

Egy mondatonként kitörölt (javított, húzott) levél után, EP-nek

Kiss Noémi: Tatjana levelét megírta - Levél EP-nek

Démoni függőség (Fehér Béla: Ördögcérna)

Gripen kötelékkel búcsúztatták az utolsó Pumát

Díszelgő repüléssel búcsúztak szombaton a 97 esztendős korában elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, a 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó pilótájától.

Az ATV megszakítja a Híradóját

Az ATV Híradó stábja ma este hét órakor egyperces néma felállással adózik Schweitzer József rabbi emlékének. A Híradó adását ezért egy percre megszakítják. Tegnap a XIII. kerületi önkormányzat képviselői felszólították a testület jobbikos tagját, Benke Lászlót, hogy mondjon le mandátumáról, mert a politikus ülve maradt, amikor a képviselő-testület ülésén egy perces felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt nyugalmazott főrabbira.

Fotó: Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang