Felbontotta a támogatási szerződést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, volt ukrán menekült, akinek vissza kellett térnie Kárpátaljára

Nem tudja tovább finanszírozni az Ukrajnából menekültek egy részének lakhatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, ezért nyolc hónap után szerződést bontott. Voltak, akik emiatt visszakényszerültek Kárpátaljára. 

Tavaly nyáron kerültek utcára Kocs községben – és máshol is – az Ukrajnából menekültek. Sokan már visszatértek Kárpátaljára

IDEA: 45 százalék egyet ért, 38 százalék elutasítja, hogy Ukrajna a csatlakozási feltételek teljesítése esetén az EU tagja legyen

A társadalom 17 százaléka bizonytalan a kérdés megítélésében, vegyesek a benyomásai, vagy egyáltalán nem tud álláspontot elfoglalni.

A család két szülőre lett kitalálva, de rengetegen küzdenek egyedül

Bár a Fidesz-kormány a gyermekvállalásnak kizárólag a romantikus oldalát igyekszik kommunikálni, a valóság egész más. A legszegényebbeknek be kell érniük a hosszú ideje változatlan családtámogatási rendszerrel, ha pedig baj van, egyesületek, alapítványok, magánszemélyek nyújtanak valódi segítséget. Még kilátástalanabb a helyzet, ha egy nő egyedül marad. Ki fogja meg ilyenkor a kezüket, hogy ne csússzanak le véglegesen? Anyák napja közeledtével vessünk egy pillantást az árnyékos oldalra. A Segítek Egy Családot és az Egyszülős Központ munkatársai osztották meg velünk a tapasztalataikat.

Templomfelújítási támogatást kaphatnak a reformátusok, de csak akkor, ha jövő tavaszig el is készülnek

„Gondolom érti mindenki, hogy itt a jövő tavaszi átadásokon, ünnepségeken van a hangsúly!” – áll a debreceni esperes erről szóló körlevelében.

Illusztráció

Először szólalt meg a méltányossági gyógyszerkérelmeket elbíráló alapítvány, április elejéig már több mint ezren fordultak hozzá

A Batthyány-Strattmann László Alapítvány idén csaknem 40 milliárd forintot fordíthat támogatásokra. Vezetése a megalakulás óta most először válaszolt kérdésekre, a Népszava felvetéseire.

Az alapítvány ígéri, hogy a sürgős igényekről a lehető legrövidebb időn belül döntenek majd

Töblettámogatásról döntött a száj- és körömfájás miatt az Orbán-kormány

Az erről szóló kormányhatározat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

Védekezési munkálatok Levél közelében április 2-án

Hiába az Orbán-kormány gyermekvédelmi otthonteremtési programja, a feltételeknek csak kivételes esetben tudnak megfelelni a gondoskodásból kikerülők

A 25 kedvezményes bérletű lakásra 152-en jelentkeztek. Évente 700-900 fiatal kerül ki a rendszerből. 

A fiatalok otthonteremtési támogatására sokaknak igazán nagy szüksége lenne

Búcsúzhatunk hét százaléktól, a Magyarországnak járó kohéziós EU-támogatás egy része már végleg elveszett

Bár folyamatosan érkeznek az uniós pénzek, ha holnap politikai hátraarcot hirdetne az Orbán-kormány, a kohéziós támogatások 93 százaléknál többet akkor sem tudnánk megszerezni.

Vidám miniszterek. Bóka János és Navracsics Tibor Brüsszelbe indul

Orbán Viktor bejelentette, szinte minden a falvakról szólt ma a kormányülésen

Döntöttek arról, hogy támogatják a kisboltokat, mentőövet dobnak a kiskocsmáknak, visznek minden faluba legalább egy ATM-et és templomfelújítási programot hirdetnek – sorolta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a március 26-i kormányülésen

Minden támogatást megígért Szalay-Bobrovniczky Kristóf az újdörögdi baleset sérültjeinek

A tárcavezető meglátogatta őket a Honvédkórházban.

Teremtsünk együtt igazi otthont az állami gondozott gyerekeknek!

Otthonosabb és barátságosabb környezetet szeretne teremteni a csepeli Burattino iskola a gyermekotthonában lakó négy és tizenöt év közötti gyerekeknek. A felújítás befejezéséhez azonban társadalmi támogatásra van szüksége.

Itt a vége, a Trump-adminisztráció leállítja a Szabad Európa Rádió finanszírozását

Ez gyakorlatilag halálos ítélettel ér fel az 1949 óta működő csatorna számára.

„Csak itt jó inni a többiekkel” – Eltűnőben vannak a klasszikus kiskocsmák, az Orbán-kormány választás előtt pénzzel venné meg a magyar falu lelkét

Kampányfogásnak felérő ajánlattal kínálta meg az eltűnőben lévő falusi kiskocsmákat a Fidesz. A „falu lelkéhez” keresnek utat, legalábbis ott, ahol a kisboltok vagy dohányboltok még nem vették át ezt a szerepet. Riport.

A kocsma közösségi ereje még ma is jelentős, de sok helyen bezárt, így utazni kell az élményért

400 millió dollár támogatást von meg a Trump-adminisztráció a Columbia Egyetemtől, amiért a vezetése nem lépett fel a palesztinpárti tüntetések antiszemita megnyilvánulásai ellen

Ez csak az intézkedések első köre.

Egy dél-dunántúli vállalkozó segített mikrobuszt venni az Ukrajnáért harcoló kárpátaljaiaknak

A jelenlegi magyar viszonyok között az adományozó inkább névtelenséget kért.

Idén elérheti a 300-at azoknak a falvaknak a száma, ahol a Máltai Szeretetszolgálat segít a település lakóinak felzárkóztatásában

Egyre inkább személyre szabottan kell a családokkal foglalkozni.

A kömlői Törőcsik Józsefnek segítenek az álláskeresésben, és a nagy hidegben extra brikett-­csomagot is kapott

Kocsmaprogramot indít az Orbán-kormány

Hogy – mint arra Nagy Márton felhívta a figyelmet – így támogassa „a falu lelkét”.

Robert Fico villámgyorsan rájött, hogy listáznia kell a szlovákiai civil szervezeteket

A szlovák kormányfő is elindította a leszámolást, ellenzéke botrányt emleget.

Robert Fico programjára hivatkozva indít hadjáratot mindazok ellen, akik befolyásolnák a politikát

Bojár Gábor 3,5 millió forinttal támogatta a kétfarkúak, így Kovács Gergely hegyvidéki kampányát is

Az üzletember korábban a Tisza Pártot támogatta 5-6 millió forinttal.

Zöld álmok, sötét vádak: vitákat szít az Európai Bizottság támogatáspolitikája

A bírálók szabálytalanságot sejtetnek, az érintettek alaptalan gyanúsításról beszélnek.

A Green Dealt Ursula von der Leyen mutatta be. A háború kirobbanása óta okoz fejfájást a zöld terv

Ötezer milliárd forinthoz közelít az Orbán-kormány által adott rezsivédelmi támogatás összege, a pénz nagy része Vlagyimir Putyinnál landolt

A 2022 vége óta rezsivédelem címén utalt támogatás jó része az MVM-hez – az állami cégen keresztül pedig Oroszországba –, a többi pedig főleg közintézményekhez került.

A Putyin által felvázolt orosz birodalmi tervet Orbán is a magáévá tette

Ezentúl még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz

Újraindult és a korábbiaknál is kedvezőbb feltételeket kínál az Energiahatékonysági Otthonfelújítási Program, amelyre a jövőben még többen, kevesebb papírmunka mellett pályázhatnak. Az MFB Pont Plusz hálózat bankfiókjaiban már nem csak az 1990 előtti, de a 2007-es évet megelőzően épült családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet jelentkezni. A program keretein belül akár 6 millió forint is igényelhető, amelynek fele vissza nem térítendő támogatás, a másik fele pedig kamatmentes kölcsön.

Tizennégy év alatt 666 ezer dollárt kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem az amerikai védelmi minisztériumtól

Szép szám, szép pénz.

Kivéreztető állami büntetés jár a vélt hibáért, több család és vállalkozó is lehetetlen helyzetbe került

Ha az ellenőrök hibát találnak az épület-korszerűsítési pályázatok megvalósításában, akkor az állam teljes támogatási összeget visszakövetelheti. A pályázók ezt aránytalannak látják, főleg, hogy a kiíró náluk sokkal többet hibázott.

Általános amnesztiát szeretne Magyarországon egy roma petíció, rengetegen támogatják

Felbolydította a cigány közéletet az a kezdeményezés, amely azt szeretné elérni, hogy – bizonyos esetektől eltekintve – közkegyelemben részesüljenek a börtönökben büntetésüket töltők. Rövid időn belül 120 roma nemzetiségi önkormányzat, továbbá ötven – roma és nem roma – civil szervezet nyilvánította ki csatlakozási szándékát. Sztojka Attila, a Belügyminisztérium romaügyi államtitkára nincs könnyű helyzetben.

Áradnak a romák a Tisza Párt felé

Reményt ad azoknak, akik megelégelték azt, amit a kormány tesz a szegény emberekkel – az egyik alföldi Tisza Sziget alapítója ezzel magyarázta, hogy a cigányság körében miért nagy az érdeklődés Magyar Péter pártja iránt.

Fekete lyuk lett Magyarországon a kulturális alapellátás

Kétszer annyit költünk kultúrára, mint tizenöt évvel ezelőtt, mégis alulfizetettségre és forráshiányra panaszkodnak a közművelődésben dolgozók, az önkormányzatokhoz pedig kevés anyagi támogatás csorog le a kulturális lehetőségek fejlesztésére.

2024. decem­ber 5-én Nagyváradon mutatkozott be a Déryné program középiskolásokat megszólító Határtalan alprogramja

A szülőktől kér anyagi segítséget a budapesti Madách Imre Gimnázium

Egyebek mellett az osztálytermek korszerűsítésére és a tanári többletmunka kifizetésére.

A szülők nélkül nem tudnak megfelelő színvonalat biztosítani

Németország még hárommilliárd euró értékű katonai segéllyel támogatja Ukrajnát

Arról, hogy honnan teremtik elő ezt a pénzt, még egyeztetnek. 

Volodimir Zelenszkij és Boris Pistorius a kijevi találkozón

Közel 1,4 milliárdot kap adósságrendezésre a roma önkormányzat

Az előző ciklusban a cigányság országos érdekképviseletétől elvonták az állami forrásokat, most, hogy a testületben garantált a kormánypárti többség, zavartalanul érkeznek a támogatások.

Aba-Horváth István lapunknak elmondta: kétségtelenül létezik a Fidesz és a CiKöSz között együttműködés, „bele lehet magyarázni” a politikai támogatottságot
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang