oktatás;támogatás;iskolakezdés;Tisza-kormány;

Csak a szokásos: idén sem lesz olcsó a felkészülés

Idén is tovább drágultak a tanszerek, de a különböző oktatási, szabadidős és kulturális szolgáltatásokért is többet kell fizetni

A Tisza-kormány által bevezetett iskolakezdési támogatás nagy segítség a rászoruló családok számára, de akik erre nem jogosultak, azok idén sem úszhatják meg olcsón a tanévkezdést.

A tavalyi év azonos időszakához képest átlagosan 3,1 százalékkal kerülnek többe a tanszerek és az írószerek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, júliusi adatai szerint – vette észre a Népszava. Az iskolai étkezés ára ugyancsak 3,1 százalékkal, az óvodai, bölcsődei étkezésé 3,9 százalékkal kerül többe tavalyhoz képest. A különböző oktatási szolgáltatások terén átlagosan 4,9 százalékos áremelkedés történt, ugyanakkor a gyermekruházat átlagára 1 százalékkal, a sportszereké 0,6 százalékkal csökkent, a boltokban megvásárolható tankönyveké pedig nem változott.

Egy 30 literes hátizsák átlagos fogyasztói ára 13 240 forint volt idén júliusban, ez 3,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Egy adag iskolai ebéd átlagára 704 forintra jött ki a KSH szerint, ugyanez 2025 júliusában 647 forint volt.

A ruházat terén a gyermekcipők átlagára növekedett valamelyest: 14 920 forint volt idén, tavaly júliusban 14 830 forint. Egy csomag 90-100 darabos, 4 rétegű papírzsebkendő 446 forintba került átlagosan, ami 20,8 százalékos áremelkedés tavalyhoz képest.

A digitális oktatás bevezetésével egyre nagyobb szükség lehet a tanuláshoz elektronikai cikkekre is, a KSH adatai szerint a kép-, hang- és adathordozók átlagára 29,3 százalékkal, a telefonos és internet szolgáltatásoké 7 százalékkal emelkedett 2025 júliusa óta. Tovább emelkedhetnek a költségek, ha a gyermek hangszeren is elkezd tanulni, például egy akusztikus, műanyaghúros tanulógitár átlagosan 38 130 forintba került idén júliusban, ami 1,5 százalékos átlagos áremelést jelent. A tanulói havibérletek (Budapest nélkül) átlagára is emelkedett egy kicsit, 1920 forintról 1950 forintra.

Mint arról a Népszava beszámolt, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium egy javaslatcsomagban azt vettette fel az általános iskolák számára, hogy szervezzenek több iskolán kívüli programot is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra figyelmeztetett: ehhez szükséges a megfelelő finanszírozás biztosítása is, nem várható el, hogy a pedagógusok vagy a szülők finanszírozzák ezeket a programokat.

A KSH adatai szerint a sport- és múzeumi belépők 8,7 százalékkal, a kulturális és szabadidős szolgáltatások 6,2 százalékkal, a színházi jegyárak 17,6 százalékkal, a mozi 4 százalékkal drágult egy év alatt.

A korábbi évekhez hasonlóan idén augusztusban is duplán kapnak családi pótlékot az érintett családok, ami segítség az iskolakezdés előtt (ugyanakkor szeptemberben nem lesz utalás). Ami újdonság, hogy a Tisza-kormány döntése nyomán az Államkincstár gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást is folyósít rászorultsági alapon, amiben mintegy 400 ezer gyermek részesülhet. Ennek a felét, vagyis 50 ezer forintot augusztusban kapják az érintettek készpénzben, a második felét pedig november 30-ig, iskolakezdési utalvány formájában juttatják el a jogosultaknak.

A jelenlegi árak mellett az iskolakezdéshez szükséges bevásárlás egyetlen gyermek számára 45-75 ezer forint között jöhet ki, ám egy első osztályba lépő gyermek esetében, ha mindent újonnan kell megvenni, az összeg a 100 ezer forintot is meghaladhatja.

Miről és hogyan beszélgetnek a Facebook-kommentelők? Az egykori kormánypártiak obszcénebbek, vagy a 2026 előtti ellenzék? Miért hatásosabbak a hosszabb kommentek? Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ egy nemrég publikált kutatás.