Márton László: Állam fő?

Nem illene dicsérni, mert én találtam ki, de a cím szerintem több mint szójáték. 

A Sulyok már el lett vetve, kár, hogy a hazudozásnak akkor sem tudott ellenállni, amikor semmi haszna sem volt belőle

Elkészült a felmérés, lesújtó a magyarok véleménye Sulyok Tamás távozó köztársasági elnökről

A Publicus Intézet kutatása szerint a legtöbben annak örülnének – örültek volna –, ha Bárándy Péter lenne az új államfő.

Sulyok Tamás az Országgyűlés alakuló ülésén szomorkodik. Itt még államfő volt

Húsz évre visszamenőleg vizsgálná a vagyonosodást a Tisza-kormány, a NER négy nagy gyanús ügyében feljelentés született – Percről percre a kormányzati sajtótájékoztatóról

Minden egy helyen.

Sulyok Tamás több mint százmillió forintos megtakarítással hagyta el a hivatalát

A dokumentumban szerepel kilencmillió forint értékű pénzkövetelés. Gépjárművet, nagy értékű ingóságot és tartozást viszont nem vallott be.

A Sulyok már el lett vetve, kár, hogy a hazudozásnak akkor sem tudott ellenállni, amikor semmi haszna sem volt belőle

Sulyok Tamás: Lehet tréfálkozni azon, ki Orbán Viktor bábja, de az alkotmányjog nem vicc

A volt köztársasági elnök alkotmányellenesnek tartja eltávolítását, és azt állítja, a miniszterelnök fenyegetéssel próbálta elérni a lemondását.

Magyar Péter: Végre lehetőségünk van tiszta lappal indulni, a köztársasági elnöki intézmény felszabadul

A miniszterelnök leszögezte, nem kötik őket korábbi alkuk, szokások, a köztársasági elnöknek nem kell hétköznapi értelemben vett politikusnak lennie. Beszéde elején a kormányfő azt ígérte, meg fogják vizsgálni Szijjártó Péter minden olyan döntését, tárgyalását és állami vállalását, mely a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódott.

Aláírta

Sulyok Tamás verbális abúzusokról és fenyegetésekről ír az utolsó köztársasági elnöki határozatában

Súlyos tartalmi ellenvetései vannak az elfogadott Alaptörvény-módosítással.

Németországban is messzire visszhangzó ügy lett Sulyok Tamás eltávolítása, Magyar Péter külföldi megítélése gyorsan változhat

A konzervatív Die Welt kommentárja hatalmi tisztogatást lát a magyar államfő eltávolításában, a Der Spiegel hírügynökségi összefoglalója viszont hűvösebben rögzíti a közjogi menetrendet. A két német lap ugyanarról ír, mégis más fényt vet Magyar Péter első nagy alkotmányos próbatételére. Meddig mehet el egy új kétharmados többség az előző rendszer embereinek eltávolításában?

Magyar Péter és Sulyok Tamás. Utóbbi vélhetően nem sokáig marad

Átmenetben

Az Orbán-rendszer által lerombolt jogállam helyreállítása nem megy egyik napról a másikra, továbbá nem is keverhető össze az új alkotmány megalkotásával.

Talárban. Egy valóban független alkotmánybíróság ritkán kényelmes a hatalom számára

Megkérdeztük, a Fidesz kérte-e Sulyok Tamástól, hogy ne írja alá a saját elmozdítását, de Havasi Bertalan nem válaszolt

Arról, hogy radikalizálódik-e a Fidesz, még korai lenne beszélni.

Political Capital: Ezt a Tisza-kormány nyerte, de kérdés, hogyan alakul a Sulyok-ügy politikai emlékezete

A fő két kérdés az lesz, ki lesz az új államfő, illetve hogyan fog teljesíteni a későbbiekben a kormány.

Sulyok Tamás ragaszkodik a székéhez, és alkotmányos válságról beszél

A Fidesz nyílt hatalmi önkényről ír, Orbán Viktor szerint már senki nincs biztonságban Magyarországon

Mindenféleképpen rettegni kell. 

Magyar Péter bejelentette, hogy hétfőtől Forsthoffer Ágnes látja el Magyarország köztársasági elnökének a feladatait

Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania. 

Itt a vége, Sulyok Tamás aláírja az Alaptörvény-módosítást, megszűnik a köztársasági elnöki mandátuma

Az államfői hatásköröket átmenetileg Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke gyakorolhatja. 

Sulyoktalanul

Pillantás a kilencedikről

Kreatúra és kreátor. Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordul

387 millió forintba került a magyar adófizetőknek Sulyok Tamás 33 külföldi útja

Az elmúlt két év legköltségesebb útja a 2024-es párizsi olimpia idejére időzített látogatás volt francia fővárosba, amire több mint 228 millió forint ment el.

„Van még lejjebb a Fidesznek, nagyon közel a 10 százalékos népszerűség”

László Róbert, a Political Capital elemzője szerint a korábbi kormánypárt egyelőre még értelmezhető politikai erő, de vezető politikusainak távozása és a megújulásra képes szereplők hiánya további eróziót jelez.

Korábbi felvétel

Megvan a menetrend, ha Sulyok Tamás határidőn belül aláírja az Alaptörvény 17. módosítását

Az államfői szék megüresedése esetén ugyanis az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja, amíg az új elnök hivatalba nem lép.

Hallerné Nagy Anikó az Országgyűlés rendkívüli ülésén július 14-én

Melléthei-Barna Márton szerint másfél-két éven belül jön az új választási törvény

„Olyan választási rendszert hozunk létre, amely jó eséllyel kizárja, hogy egy párt kétharmadot szerezzen” – jelentette ki a Tisza jogi vezetője. Sulyok Tamás helyzetéről azt mondta, „nagyon rövid időn belül megoldódik”.

Melléthei-Barna Márton nyilatkozik a sajtónak a T. Házban

Úgy tűnik, az Alkotmánybíróság simán belenyugodott Polt Péter bukásába, az átmenetre is van már megoldás

Ezentúl a testület sem folyamatban levő törvényjavaslatokat, sem elfogadott jogszabályokat nem kommentál.

Polt Péter még legfőbb ügyészként a parlament igazságügyi bizottsága előtt tartott 2018-as meghallgatásán

Lech Wałęsa nagy hibának tartja, hogy Magyar Péter még egyetlen politikust sem zárt börtönbe a régi rendszerből

Szerinte Orbán Viktor valószínűleg nem fog visszatérni az Egyesült Államokból.

Lech Wałęsa - Korábbi felvétel

Gulyás Gergely: Strasbourghoz fordulhat a Fidesz, de nincs semmilyen beadvány az Alaptörvény hatálybalépésének késleltetésére

Az ellenzéki párt lemondott frakcióvezetője részben azzal magyarázta távozását, hogy így tiltakozott az alkotmánymódosítás ellen, amelynek értelmében ő nem indulhatna a következő választáson.

Orbán Viktor és Gulyás Gergely – korábbi felvétel

Magyar Péter: Az Alaptörvény 17. módosítása nem a jogállam vége, hanem annak a kezdete

A miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatóján megismételte, Sulyok Tamás köztársasági elnök számára már csak két út van, vagy lemond, vagy öt napon belül aláírja a megbízatása megszűnését is magában foglaló jogszabályt. 

Magyar Péter az Országgyűlés rendkívüli ülésén július 13-án

A Velencei Bizottság a korábban jelzett sürgős helyett csak rendes eljárási menetben vizsgálja Sulyok Tamás indítványát

Ennek megfelelően a köztársasági elnök indítványait a legközelebbi plenáris ülésén, októberben összevontan tárgyalja a bizottság.

Korábbi felvétel

Megszavazták az Alaptörvény 17. módosítását, Sulyok Tamás búcsúzhat a köztársasági elnöki posztjától

Létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal, a parlamenti képviselők ciklusainak számát korlátozzák, a vármegyékből újra megyék lesznek. Sulyok Tamás öt napot kapott Magyar Pétertől az aláírásra.

Az Országgyűlés rendkívüli ülése július 13-án

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter sérti az alkotmányos rendet

A még pozíciójában lévő államfő közleményt adott ki arról, hogy a miniszterelnök manipulálja a közvéleményt, mert neki autonóm joga az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezése.

Korábbi felvétel

Magyar Péter: Gulyás Gergely azt javasolta, hogy a fideszes képviselők adják vissza a mandátumukat, de leszavazták

A miniszterelnök úgy tudja, a Fidesz jogászai már előre megírták azt az alkotmánybírósági beadványt, amelyet később a köztársasági elnöknek saját indítványaként kellene benyújtania „az Orbán-báb Polt Péter” vezette Alkotmánybírósághoz.

Magyar Péter szerint a Fidesz kézi irányításra tért át a Sándor-palotában

A miniszterelnök közölte, Gulyás Gergely vezetésével a bukott kormánypárt előre legyártotta azt az alkotmánybírósági beadványt, amelyet az elnöknek kéne beadnia.

A nagy próbatétel

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang